Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-05-02 / 18. szám
287 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 288 gye nagy alispánjai, a dunántúli ev. ref. egyházkerület nagy nevű világi főjegyzői és a veszprémi ev. ref. egyh. megye kiváló gondnokai között. Oh neked könnyűvé teheti a pihenésedet az a sok áldás, mely emlékedet környezi, de nekünk nehézzé teszi bucsuzásunkat az elválás fájdalma. Nem orvosolja szivünk fájdalmát az okoskodás, a mely arra irányozta tekintetüket, mily nagy hálával tartozunk az isteni gondviselésnek, hogy eddig bírhattunk, hogy miénknek mondhattunk, mert megsebzett szivünk annál vigasztalhatatlanabb, minél inkább érzi, hogy benned nagy kincset veszítettünk el. Csak a vallásos hitben találhat fájdalomtól elfásult szivünk nemi enyhületet, a me’yet kérjünk Istentől imádságunkban : Nagy Isten, mennyei Felség ! a kinek lételed felül áll időn és enyészeten, a kinek hatalma nem ismer korlátot, mert uralkodik a természeti és erkölcsi világ minden változásain, gyengeségünk és gyarlóságunk érzetének tudatában meghajtunk végzésed előtt, habár érző szivünknek oly nehéz is a változhatatlanba belenyugodni. Atyai jóságodnak köszönjük oh jó Istenünk, hogy állítasz a nép élére bölcs vezetőket, a kik irányozzák annak élet tevékenységét, biztosítsák a jog és igazság uralmát, védelmezzék a társadalom jól létét, biztonságát, a kik mint a szövétnek mások előtt világoljanak és azok érdekében életerejüket felemészszék. De ugyancsak a Te akaratod, hogy még a legkiválóbbak, a legérdemesebbek is az enyészet martalékává legyenek, ha a Te végzésedből kimért életidejük vége elkövetkezik. A legnemesebb érdem, a legtisztább erény, a leghasznosabb életpálya sincs kivéve a halál hatalma alól, a kinek gyászos munkáját, melynek nyomán könnyek árja patakzik, a szerető szivek jajai, az árvák panaszai, a rokon keblek sóhajai fel nem tartóztathatják. Kétségbe kellene esnünk Atyánk az emberiség sorsa felett, midőn kidclni látjuk közülünk a legjobbakat, ha a Te gondviselésedbe vetett hitünk nem nyújtana biztatást arra nézve, hogy Te még a szenvedések és megpróbáltatások által is javunkat akarod és ha elveszed is tőlünk azokat, a kiknek kiváló tehetségeiben, fenkölt jellemében bizodalmunkat helyeztettük, de nem hagysz el bennünket, Te magad, a kinek ereje legbiztosabb támasza az emberiség jól létének és boldogságának. Most is nagy keserűséggel látogattál meg Uram bennünket, a midőn közhasznú életének java idejében magadhoz szólítottad azt, a kinek életéért annyira aggódtunk, a midőn a nehéz betegség által fenyegetve láttuk, a kinek távozása nagy hiányt támasztott polgári és egyházi társadalmunk életében és kipótolhatatlan veszteséget jelent azon családra nézve, a melynek feje, támasza, gondviselője vala. Nagy Isten, a Te jóakaratod megnyilatkozását láttuk abban, hogy a Te hű fiad az általad neki ajándékozott tehetségekkel évtizedeken keresztül sikerrel szolgálhatta a közügyét, megszerezte a nép és pályatársai bizalmát, tiszteletét és szeretetét s mind ezt felhasználta a köz jóllét előmozdítására. Ha ő tovább a Te végzésed szerint nem járhat többé előttünk, óh mutasd meg jóságodat irántunk azzal, hogy az ő emléke mellett, a melyet neki érdemei elismeréséül szivünkben emelünk, legyen maradandó emléke társadalmi, egyházi és hazai ügyeink felvirágozása mindazon téreken, melyekre az ő áldásos működése kiterjedett. Támaszsz tehetségekkel megáldott, jellemes hű és munkás férfiakat az ő helyébe, a kik a félben hagyott munkát sikerrel folytathassák és a nehezen pótolható veszteséget kipótolni igyekezzenek. Oh de Atyánk, nem csak a közügy gyászol e koporsó mellett, hanem mindnyájunk könnyei összefolynak a szerető s most árván maradt családtagok könnyeivel, fáj dalműn kát csak fokozza az igaz részvét, a melyet az ő bánatuk átérzése mindnyájunk szivében kelt. Nincs vigasztaló szó, a mely helyet találhatna a megszomorodott özvegy szivében, mert csordultig telve van az a bánat és fájdalom árjával, nincs biztató szó, a mely feléleszthetné az árvák elhalt reményét, mert elzsibbasztá szivük minden érzelmét a csapás ereje. Még a szerető rokonok is csak osztozni tudnak a keserűségben, de azt enyhíteni uem képesek. Csak Te nálad van Atyánk az erőnek, a kegyelemnek, a vigasztalásnak forrása, a melylyel az elesettet felemeled, a kétségbeesőt megbátoritod, a bánkódó szivek sebére balzsamot csepegtetsz. Oh jelenjél meg lelked erejével e mély gyászra hivatott családnál, s nyújts vigasztalás cseppjeit a bánattól elapadt lelkek megenyhitésére. Biztasd meg őket szent igéd szavával, hogy a jó atya helyett, a kit hűséges munkája jutalmának elvételére magadhoz hívtál, Te leszesz nekik továbbra is édes atyjuk, befedezed őket gondviselésed szárnyaival. Nyugtasd meg azon boldogító reménységgel, hogy elköltözött kedvesüket egykor ismét látni és ölelni fogják a boldog örökkévalóságban. Uram ! a Te hű szolgád, a ki nemes eszmék és ügyek diadaláért oly sok sikerrel küzdött egész életében, szomorúan látjuk, hogy legyőzetett a halál által. Oh tedd diadalmassá ezen küzdelmét is azzal, hog.t érdemeit tedd halhatatlanná polgártársai kegyeletes emlékezetében, nemes lelkének pedig add meg a minden jóknak megígért mennyei dicsőséget Te magadnál a Te szent Fiad az Ur Jézus Krisztus érdeméért.“ Amen. Mi Atyáuk ! stb. Boldogok a halottak, kik az Urban halnak meg, mert megnyugosznak fáradalmaiktól és az ő cselekedeteiknek jutalma követi őket. E boldogság felvételére hivott Téged szent hitünk szerint az Ur magához. Oh legyen lelked oldogsága teljes az égben, hátramaradt kedveseidet pedig áldja, védje, vigasztalja meg a Vigasztalásnak Istene és Atyja. Amen. * * * A megkapó gyászbeszéd után az énekkar hangjai között lassan magindult a gyászmenet, hogy kikisérje a székházból a nagy alispán hült tetemeit és átadja a jóságos anyaföldnek. — A gyászmenet a szabadságtéreu át a szabadi-utczán vonult a temető felé, 10 ezer ember kisérte a koporsót és hangos zokogás vegyült a bánatos gyászdalokba. A rendet az önkéntes tűzoltók és Benkő városi tanácsos tartották fenn. A tanintézetek növendékei tanáraik vezetése mellett kivonultak és sorfalat képeztek.
