Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1897-05-02 / 18. szám

285

DUNÁNTÚLT PROTESTÁNS LAP.

286

det sokkal alaposabban és erősebben, mint a szuronyok ezrei. Ezért tartotta ő kötelességének kúra ifjúságától fogva szolgálni egyházának, a magyar ev. ref. egyháznak ősei példája szerint és követte annak lelkíismeret szabadságon nuigvó, puritán egyszerit erkölcsöket tanító elveit egész élete minden viszonyaiban. Soha sem szégyenlette az Ur Jézus evangeliomát és annak egyszerit szolgáinak társaságát; szolgálta az egyházat a legkülönbözőbb megbízatásokban, mint egyházkerületi képviselő, egyházmegyei gondnok, konventi és zsinati képviselő, mint egyházkerület! világi főjegyző, egy czélt ismerve maga elolt, egy czélért küzdve mind végig, hogy ezen magyar ev. ref. egyház ősi szelleméből ki ne vetkőzzék és hogy a hazai többi hitfelpkezetekkel igaz testvéri viszonyban megmaradjon. Ilyen vezérférfiut vesztettünk és siratunk mi a boldogultban úgy a polgári, mint az egyházi téren és méltán hatja át szivünket a nagy fájdalom a koporsó látásán, méltán sóhajtunk fel a prófétával „leesett a mi fejünk koronája, jaj nekünk.“

De ha igy szólhat az egyház és társadalom e tisztelet jeleivel övezett koporsó mellett, hogyan fejezze ki bánatát az a kisebb kör, a mély gyászra hivatott család, a melynek a boldogult feje, támasza, boldogítója vala? — Mit szóljon a bánatos özvegy, nagy-győrcsanaki Molnár Juliánná, akinek 30 évi boldog házasság után meg keli válni élete felétől. Oh bizony ő méltán vehetné ajkaira a kesergő próféta szavát, „mindnyájan, kik által meutek az utón, tekintsétek meg és lássátok meg, ha van-e olyan bánat mint az én bánatom, mely én rajtam esék, mert keserűséggel illet engem az Ur", de a nagy fájdalom nem talál szavakat, s ő csak néma könnyeket hullat.

Mit szóljanak a szerető jó gyermekek, a kiket a jó apa nemes szive ragaszkodásának egész teljességével ölelt körül, nem tekintett nagynak semmi gondot, semmi fáradságot, semmi áldozatot, csak hogy az i javukat előmozdítsa és most a keserű sors íme árvaságra juttatta őket, megfosztván őket ifjúságuk vezérétől és támaszától. Mit szóljanak a szerető testvér, sógorok, jó vő, a kiknek a boldogult egy részről dicsekedésük, más részről igaz szeretetik tárgya vala.

Annak a nemes szívnek, a mely már kihűlve e koporsóban pihen, ha valamiért nehéz volt megválni az élettől, ha nehéz volt, a földi már súlyos betegség által megkeserített életet a mennyei boldog örökkévalósággal cserélni fel: nehéz volt csak azért, mert itt kellett hagynia azokat, a kik e szívhez igen bensőséggel voltak csatolva, a szerető nőt, a kedves gyermekeket, jó rokonokat, a kiknek szeretete őt boldogította, a kikre gondolva a menynyei boldogság küszöbén is bizonynyal ezen Jézusi szavakat vette ajkaira: „atyám én nem vagyok többé e világon, de ezek kiket nekem adtál e világon vannak, szent atyám tartsad meg a te neved által azokat, a kiket nekem adtál, hogy egyek legyenek és őrizd őket a gonosztól.“ Nem is tudok más vigasztalást nyújtani nektek mélyen sújtott családtagok, a nehéz megpróbáltatás pei-czében, mintha a vallásos hit lélekenyhitő forrásához vezetlek benneteket, és azt mondom, bár nagy keserüségtek "vagyon is most, ne háborodjék meg a ti szivetek, mert

a jó Isten az, a ki intézi az emberek sorsát, az ő bölcseségével még a gonoszból is jót hoz ki számunkra, ő megfogja mutatni az ő jóságát és kegyelmét ti rajtatok; mert ő mondotta : hagyd el a te árváidat és én eltartom Őket, a te özvegyeid én bennem helyeztessék az ő bizodalmukat. A nagy veszteséget, a mely benneteket ért, csak az Isten pótolhatja ki nektek, részben már azon érdemeknek, a melyeket jó atyátok a közügy hü szolgálatában szerzett, a társadalom általi hű méltánylásával, mert liigyjétek el, hogy bár néha van okunk a világ hálátlansága felett panaszkodni, de azért az emberiség nem felejti el könnyen jól tevőit, fentartja azoknak emlékét, kifejezi az utódok iránt is tiszteletét és háláját, és az az általános részvét, a mely itt e gyász koporsó mellett ily feltűnő alakban nyilatkozik, tettekben is meg fog nyilatkozni irányatokban. Még ennél is inkább vigasztaljon bernieteket azon tudat, hogy a jó férjet, a szerető atyát nem veszítettétek el a halálban véglegesen, hisz a koporsó, a sir ue:yau e földi életnek végét, de egy boldogabb, tökéletesebb élet kezdetét jelenti, a koporsó is bölcső, csak hogy egy más élet bölcsője, a melynek ti is mindnyájan egykor polgáraivá leendetek és a hol szerető édes atyátokatújra látni, újra ölelni fogjátok.

E hittel megnyugtatva vérző szivetek sajgó fájdalmát, mondjatok végső istenliozzádot a már megdicsőültnek, emlékét pedig őrizzétek kegyelettel szivetek mélyében.

És te is megdicsőült elköltözött derék munkása a közügynek, nyugodjál csendesen szeretteid könnyei által öntözött koporsódban és azok kegyelete által környezett sírodban. Tegye nyugodttá siri álmodat, teljessé mennyei örömödet az a tudat, hogy hiv jóságod, szereteted emlékét a családi kegyelet őrzi, de munkásságod, haza és embt-iszereteted által szerzet;, érdemeid nem lesznek elfeledve azok részéről sem, a kik veled e téren együtt munkáltak, vagy a kiknek javára erődet, tevékenységedet áldoztad. Mindezek áldást kérnek kihűlt hamvaidra most, midőn tőled búcsút vesznek. Áldást kér poraidra e tekintetes nemes vármegyének kiváló főispánja galanthai és fraknói gróf Esterházy Móricz ur 0 Nagyméltósága 0 cs. és apostoli királyi felségének valóságos belső titkos tanácsosa, a kinek bizalmát, szeretetét, tiszteletét a te őszinte egyszerű, egyenes jellemed megnyerte és a ki a te jóakaratodat, képességedet, melylyel a vármegye jóllétének, haladásának emelésére működtél, szívből méltányolta. Áldást kér poraidra világi és egyházi tisztviselő társaid kara, mélyeu érezve mindegyik, hogy a vezér esett el közülök, a kinek hűségét, munkaerejét, jellemét, nehéz küzdelmek próbálták ki, de a kinek jó akarata, nemes törekvése, ügyszeretete soha meg nem ingott. Örömmel tesz tanúbizonyságot e nemes vármegye tisztviselői kara, a dunántúli ev. ref. egyházkerületnek jegyzői kara és mind a két nagy erkölcsi testületnek egész közönsége, koporsódnál arról, hogy te méltó voltál, rá szolgáltál az igaz tiszteletre és őszinte szeretetre, a mely életedben környezett, koporsódban és sírodban hamvaid felett lebeg, mint fényes felhő, a mely befedi közbecsülésben állott személyiségedet, megóva drága emlékedet hosszú időre az elfeledtetéstől és a melynek hatása alatt késő nemzedékek is emlegetni fogják nevedet e nemes váraié-