Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1897-04-25 / 17. szám

269 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 270 is föl, de legalább, a kik meghaltak, az igazi orvosi tu­domány szabályai szerint haltak meg. Ez pedig az öreg orvos állítása szerint nagy vigasztalás. E sok furcsaság és a benuök nyilvánuló dühöngés, a mögöttük rejtőzködő gyűlölködés láttára igazán két­ségbe kellene esnünk egyházunk jövője, sorsa felől, ha nem tudnók a történelemből, hogy az emberiség minden­kor nagy ellenszenvvel fogadta eleinte azt, a mi igaz javára vált. Minél jobbat akart valaki embertársaival és embertársaiért tenni, annál vakabb és ádázabb dühvei for­dultak ellene az emberek. Nem a zsidók voltak az egye­düli nép, mely prófétáit üldözte és megkövezte. Más nép is, minden nép igy szokott elbánni azokkal, a kikre ké­sőbb áldással gondolnak vissza és a kiknek nevét a késő utódok dicsekedve emlegetik. Hogy jól van-e ez igy, azt most nem feszegetem. De az tény, hogy igy van. És épen ez tölt el reménynyel. Mert ez egyik félnek határozott­sága, a másiknak szánalmas tanácstalansága, az egyik félnek önfeláldozó ébresztő munkája, a másiknak erre reágáló dühkitöréses ádáz gyűlölködése mutatja, hogy nem haltunk meg egészem És ebből az öszszegabalyodás­­ból illő fermentálás után egy erőteljes, tevékeny eg)házi élet fog kifejlődni. Vajha minél elébb keresztül mennénk a megújhodás proczesszusán. A helyzet már is tisztult. Roma locuta est. A pápa nihil immovetur-ya. elhangzott. így remélhetjük, hogy azok, a kiket sokféle bajaink, a Wolafkák ragadozásai, a szek­ták harácsolásai nem tudtak tevékenységre serkenteni és a kiknek kezében az evangeliom, a helvét hitvallás gyenge és erőtelen eszközzé vált: legalább a fennen hirdetett hazaszeretet által valami, akármily parányi, de mégis valami kis akczióra fognak töllelkesülni. Előre is üdvö-‘ zöljük ezt az akcziót. Mert igy szólunk Pál apostollal: „Némelyek pedig irigység és versengés által: némelyek pedig jó akaratból is prédikálják a Krisztust. . . micsodát annak okáért? Akármi módon, akár képmutatás szerint, akár igaz szívvel, a Krisztus predikáltatik ; és ezen örü­lök én most, ezután is fogok örülni.“ (Fii. 113. 18). Csizmadia Lajos. Rövid válasz Fülöp József urnák. A D. Prot. Lap f. é. 16. számában közli Fülöp kollégám azt az értekezést, a mit az 1895. évben az egyházkerületi lelkészi értekezleten olvasott fel. Közlemé­nyéhez irt bevezetésében azt mondja, hogy nem jól emlék­szem e felolvasására. Pedig jól emlékszem, csakhogy a mikor én a papnövendékek gyakorlati kiképzésére czélzó némely dologról e lap márcz. 14-diki számában említést tettem — nem erre a felolvasásra gondoltam. Arra a vezérczikkre gondoltam én, a mit Fülöp kolléga ur a D. Pr. L. 1895. évi 16. sz.-ban bocsátott közre s a melyben a többek közt igy szól: „a lelkészi működés a közel jövő­ben nagyot változik, s a lelkész megszűnvén hivatalnok lenni, apostoli hivatásának kell, hogy éljen. S valljuk meg, hogy erre a czélra kevés készület történt. Azok, a kik künn működnek már az életben, most kezdenek itt és ott lassan mozogni. De azoknak előkészítésében, a kik még csak ki fognak lépni, mondhatnám majdnem minden a régiben van. Mégis azonban Pesten (Brassai bácsi úgy Írná, hogy Budapesten) Patakon, Debreczenben már mozog­nak. Különösen Debreczenben közelebb Balogh Ferencz szép szavakkal, meggyőzően mutatta ki, miként készüljön hivatására a jövő lelkészi kara. Megvallom, nem érint kellemesen az, hogy nálunk még semmi sem történt. Tudomá­som legalább nincs róla.“ Ez a kijelentés nekem igen föltűnt, de ép úgy föl­tűnt az is, hogy a szerkesztő, a ki theologiai tanár volt, egy szó megjegyzést se fűzött hozzá*). Pedig hát az el­itélés az egész tanári kart, sőt a főiskolai igazgató taná­csot, a látogató bizottságot, de még magát a püspök; urat is sújtotta, mert ezek közül mindenkinek közeli köteles­sége gondoskodni arról, hogy megtörténjék minden, a mi a papnövendékek kiképzésére szükséges. Föltűnt az is, hogy nem sorolta föl azokat az örvendetes jelenségeket, a miknek alapján — valószínűen — megdicséri, vagy leg­alább fölibénk emeli Budapestet, Patakot, Debreczent, tehát minden ref. theol. akadémiát, a kolozsvári theol. fakultás akkor még nem létezett. Csak Debreczenről, a legjobban kiemeltről mond annyit, hogy ott B. F. szép szavakkal lelkesítette a papnövendékeket a pályájukhoz illő komoly készülésre. De hát csak nem gondolja talán hogy ezt mi is, meg mások is hasonlókép meg ne csele­kednék ? Ez a legkevesebb, a mit tehetünk s ten­nünk kell. Az említett vezérczikknél jóval későbbi s lapunk múlt számában olvasható felolvasásában részletesen meg­jelöli azokat a reformokat a miket szükségeseknek tart. Ezek : 1. a papnövendékeknek a bibliamagyarázat és káté­magyarázatban való gyakorlása. Az elsőről azt hiszi, hogy mindenütt megtörténik. Én is azt hiszem. Hogy a heidelbergi káté magyarázatában is hasonlókép gyakorol­tatnának a theologusok, arról én se tudok. Hiszem azonban, hogy Patakon épen nem gyakoroltatnak. De hát először is, katechetikát mindenütt hallgatnak és a homiletikában is kapnak épen a gyülekezetben való káiémagyarázásra általános szabályokat. A ki pedig a theol. négy évfolyamának elvégzése után, a kátéban lev.ő felvilágosító kérdések és összehordott szentirási he­lyek segélyével se tudna — ha akar — megfelő népszerű kátémagyarázatot tartani, ez csakugyan nem való papnak. Ahhoz pedig, hogy a papnövendékek tényleg végezzék a konfirmácziói oktatást akár a főgimnáziumban, akár a ref. gyülekezetben, nem lenne elégséges magának a tanári karnak óhajtása; különben a kikkel e fölvetett gondolat­ról beszéltem, azok mind kivihetetlennek tartják azt. Azt azonban, hogy a mikor a katechetika előadatik, hetenként egy órán az elemi iskola megfelő növendékeivel, vagy legalább azok közül néhánnyal gyakorló órákat tartsanak a bibliatörténet, egyháztörténet, bibliaismertetés, hit és erkölcstan tanításából — szerintem is kivihető volna, *) Tisztelt elődöm valószínűleg arra várt, hogy ez más oldal­ról fog megtörténni. S z e r k.

Next

/
Oldalképek
Tartalom