Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-04-11 / 15. szám
Nyolczadik évfolyam. 15. szám. Pápa, 1897. április 11. #--------------------------$-A. lap szellemi részét; illető közlemények a szerkesztőséghez Pr. Antal Géza felelős szerkesztő czi— mére küldendők. *--------------------------* Az egyház és iskola koréból. Megjelenik minden vasárnap. •A. z előfizetési dijak (egész évre 4 írt, félévre 2 frt), fürdetések, reolain atiők Kemenczky Lajos j ozimére, a lap kiadó | hivatalához küldendők. *---------------------------* A konventi segélyezések. Az a „forgácsfánk.“ Én bizony „borravalódnak mondanám. De ha már a konventi tudósitó, egyházkerületünk egyházi főjegyzője, a konventi segélyek minősítését ezzel a szebb, lendületes jelzővel tisztelte meg: maradjunk hát csak a „forgácsfánk“-nál. Istenem! be szépen is építjük mi aJeruzsá. lemet, melynek falai, csak ingának, csak romladoznak. Orállóink tesznek, fáradoznak, s a lélek által ragadtatva, meg is tesznek mindent, a mit csak tehetnek. Esdrás és Nehemiás sem csinálták különben, midőn az uj Jeruzsálemet felépítették. De hát az ember, ha őrtálló is, csak ember marad. Ez az oka, hogy intézményeink, ha emberileg tökéletesek is: mégis csak magukon viselik az emberit. Ez az oka, mint olvastuk, hogy a konventi dolgok intézésére még központi iroda sincs, hol az ügyiratokat kézbe vehetnék. Ez az oka, a mit mi alsóbb régiók, szintén csudálkozással hallottunk, hogy még a töke segélyezés adatai is különböző helyeken vannak, s nincsenek központilag nyilvántartva. S mindezek daczára, bár a jelentőivekről is az lett mondva, hogy nincsenek egy alapon készülve, — mégis az mondatott, hogy azért a jelenlegi kiosztás mégis a legigazságosabb, sőt azt is hallottuk, hogy ennél jobbat nem is tudnak ajánlani. Ennél az utolsó „kijelentésnél“ akarunk mi kissé megállani. Az őrállók, kik legbölcsebbjeink, kik szinevirága az egyháznak, a fentálló rendszernél (azt állítják) hogy nem tudnak jobbat fundálni? Kassai Vidortól, a népszínház komikusától olvastam, kinek bomló jókedvén túl meg van az az érdeme is, hogy az élet komoly oldalával is foglalkozik és élettapasztalatait összeszedve, egy helyen igy nyilatkozik : „gyakran színből is szükséges bosszankodni, mert semmi sem bántja az embereket annyira, mintha bosszantásaikat fel nem vesszük.“ Ugyancsak ő Írja „egy fáin kollegája emlékkönyvébe“: „nagy kéj lehet abban, ha valaki felette érzi magát társainak, még ha nincs • CL ' -«***.,• .«... o- • -is úgy.“ Hát, — mondanom sem kell, — hogy mi mindig tisztelettel hajiunk meg a felettünk álló testületek előtt s eljárásuk, intézkedéseik telett sem boszankodunk, de hát (kérem), mivelhogy vagyunk, mivelhogy a testület gépezetében bent állunk : lehetetlen fel nem jajdulnunk s kétségbe nem esnünk a felett, hogy legfelsőbb egyházi hatóságunk tagjai, a fentálló rendszernél nem képesek már jobbat ajánlani. Az a módszer pedig, mely a segély kiosztásnál ma dívik, s az a szétforgácsol ás, mely kenyér helyett csak „forgácsfánk“-ot ád : félreértése azen szent intencziónak, mely az országos közalapot létesítette. 25—30—40—50 frt! Ez csak „borravaló“ egy magányos embernek is, s még inkább egy gyülekezetnek az. Mint olvassuk: 18020 frt segélyt osztott el' a konvent 257 egyház és 181 lelkész között. Az. egyházaknak 11725, a lelkészeknek 9295 irtot. Egy-egy egyházra jutott tehát átlagosan 46 frt 50 kr, egy lelkészre pedig 34 frt 15 kr, (Egyetlen egy egyház volt, mely 100 irtot kapott.) A íliMntli ev. ref, egyházkeríllet hivatalos közlönye.
