Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-01-03 / 1. szám
13 DÜNANTÜLl PROTESTÁNS LAP. 14 lapban mondani el. Hogy miért éppen a nyilvánosság előtt azt is megmondom. Midőn a közügy terén álló egyénnél a nyilvánosság előtt tisztelgünk, az udvariasság e tényében tudomására adjuk (úgy per tangenten) azt is, bogy tőle mit kérünk, mit várunk, mit kívánunk. Igen szerkesztő úr! a mi nyilvános gratulatiónk, kérelem is és pedig nyomatékos kérelem. Bölcs ember a kevésből is megért; Tehát nem mondok többet, csak az irás szavaival ennyit: indítsd meg sarlódat hogy arass, mert eljött a te órád, hogy arass. Az aratásra való gabona pedig nagyon sok. Fájdalom, még mindig igaza van a poraiban is áldott emlékű jó Dobosunknak midőn azt mondja: ,,sok salaktól kell még tisztulni köztünk a törvénynek, a nagyoknak és a népnek, sok salaktól kell tisztulni fejünknek, szivünknek: könyitsük hát e tisztulási munkát a maradéknak1'1 S ha az elődök, a régebbi szerkesztők biztatása is felhangzik: tudjátok, hogy én többet munkálódtam, hogynem mint valamenyien, nyomorúságokban és vigyázásokban, éjjel és nappal munkálódiján, — akkor, Szerkesztő úr ! a mi jó kívánságunk több is lesz már már mint kívánság. Beillik az szinte követelésnek is. De hát a kik, elölállanak, az apostol szerint megtanulják, hogy jó cselekedetekkel előljárjanak, hogy ne legyenek gyümölcs nélkül valók. Tehát, kedves szekesztő ur! csak előre bátran és rendületlenül ! Ha sok a gabona, Istennek legyen hála, van ma már elég arató is. És mi szives készséggel követjük, hogy a „tisztulási munkát könnyitsük.u................................. . . De hát aztán, becses engedelmével, mást is mondandó volnék ez alkalommal. Midőn lapunk megindítása az 1889 évi lévai kerületi közgyűlésen határozatba ment, — mint emlékezhetnek vissza azok, kik a lap megindításába befolytunk s kér. j.-könyveinkből az olvasók is tudhatják, — azon intentió vezette a kerületet, hogy legyen nekünk is, mint a többi testvér kerületeknek, egy az irodalom színvonalán álló oly szakközlönyünk, mely a helyi érdekű dolgok traktálásán kívül, az egyházi közéletnek is egy közhasznú factora legyen. Szó volt akkor arról is, hogy nem volna-e jó dolog, ha e lapot a kerület hivatalos közlönyévé tennénk akként, hogy a püspöki, esetleg az esperesi irodák közlendőit is tartalmazván, — előfizetője lenne a lapnak minden anyaegyház. Ez az utóbbi kívánság azonban, részben azért maradt el, mert a takarékos körültekintés (!) nem akarta az egyházakat uj teherrel megróni, '— még inkább pedig az a feletti aggodalomban, hogy a lap független iránya, ily esetben nem volna megóvható. Maradt tehát a lap annak a mi ma is, a szerkesztő privát vállalatának, — melyet csakis a püspöki körlevelek s pályázat hirdetéseknek e lapban való közzététele folytán neveztünk el a kerület hivatalos közlönyének. Hogy hány előfizetője szokott lenni lapunknak ? s miként tudja magát anyagilag fen tartani ? sohase kérdeztem meg. De hogy elég bajjal küzdhetett, azt hiszem szemmel látható argumentum, hogy a szerkesztő és kiadó hitelbe is dogoztak. Hát, hiszen tény, szegények vagyunk. A „Prot papu még azt is kiszámította, (1896 évi Márcz. szám.) hogy egy pár csizmára is csak minden hatodik esztendőbe kerül; — de hát egész szeretettel és igazi kegyességgel legyen mondva, ha akarjuk, ezt a reánk nézve „egy szükséges dolgott mégis csak megszerezhetjük. Vagy: ha csakugyan szükséget pótol ez lap, — hát miért nem karolja fel szívesebben a kerület? Módjában állana, és a módját kétség kívül meg is találná, ha szívesen akarná. Mért találta meg, hogy példát idézzek p. o. Szabó Aladár, ki a „Hajnalt“ még azoknak is tudja küldeni, kik nem tudnak vagy nem akarnak előfizetni. Részemről, már. csak megkoczkáztatom és kimondom azt az indítványt, hogy tegyük lapunkat a szó szoros értelmében a kerület „hivatalos közlönyévé,“ — mely által, a lap szellemi és anyagi teljes felvirágoztatása mellett, elérnénk azt az ideális ezélt, mely a kerületre fényt és dicsőséget árasztana. Szóljanak hozzá, kik arra leghivatottabbak. A püspök, a főgondnok, a kerület s az oszlopos sorban álló férfiak. Hiszen szokás-mondás : videant consules. . . . Lehet, hogy indítványom visszhangra nem talál; lehet, hogy szerkesztő uruak is meg lesz a külön véleménye; — de hát a mit mondtam, elmondtam, s hozzá teszem, hogy a kerület érdekében mondottam.* Serkesztő urnák egyébiránt — vissza térve a B. u. é. k.ra, — adjon a jó Isten nemes missiójára szent lelkesülést, apostoli ügybuzgalmat és fáradhatatlan kitartást. A mi bennünket illet : mi is ott leszünk készséggel, csak aztán tartson közöttünk — regulát. Barakonyi Kristóf. II. Kedves Uram Ötsém! Megértém, hogy lapunk szerkesztését kedves Uram Ötsém veszi át, s azon plánumáról is hallottam vala hirt, hogy a lap bensőjén és külsőjén is szándéka vagyon változtatni. Káplánom tiszteletes Édes úr nagy gaudiummal vagyon e felett. Mondja, reményli, lészen ennekutánna bővebb mértékben és igazán értelemben vett haszna a lap olvasásából. Részben pótolandja a theol. akadémián szerzett tudása hiányait, részben megigazítja képeztetése egyoldalúságát. Kedves Uram Ötsém! Én nem vagyok káplánommal, tiszteletes Édes úrral mindenkor és minden felöl egy véleményen. Tudom azonban, hogy az ifjúságé a jövendő, mint szintén, — kétség nélkül való világossággal látom, — a „kenyérkereső“ önérzete is. Miénk, öregeké a múlt, melynek emlékei táplálják lelkünket, tapasztalatai adnak erőt, megismerni gyenge voltunkat. Mindezeknél fogva én, az „Űr“ előtt is kedves alázatossággal szívemben, némulok el, szokott napi eszmecseréinken, káplánom, tiszteletes Édes ur előtt. Elbocsáttatva azonban mai napon, a fekete kávé után, magános szobámba : annak ajtaját bezárolva, hivatalbéli elődömtől vett, korlátos Íróasztalomhoz ülni el nem mulasztom; elejbém teszem önmagam készítettem jóféle fekete téntával teli kalamárisomat, kiválasztok egyet megújítható lud-pennáim közöl, hogy kedves Uram Ötsémet, kiről úgy tudom, káplánommal, tiszteletes Édes úrral együtt, az ifjabb nemzedék közül való, jó indulattal, egy levél szűk keretében, mindkét irányban szóllólag, némi tanátsaimmal felkeressem és megsegítsem. Ami a kérdés alatt levő szándék benső oldalát illeti: kedves Uram ötsém, nagyon ne ujjitson! Ne szerezzen felettébb való örömet káplánom tiszteletes Édes urnák ! Ki birand *) *) Legyen megengedve nekünk a magunk véleményét később, alkalom adtán, elmondani. S z e r k.
