Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-01-05 / 1. szám
9 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. IO akartak', nem maradt számukra más ut és mód, mint fegyvert ragadni. Igazolják ezt majd a következők a római történetírók csürései-csavarásaival szemben, a kik az elnyomottakat könnyelmű lázadókként iparkodnak feltüntetni, a kiket az eladósodott, lázongó nemesség birt fölkelésre törvényes királyuk ellen ; mig ellenben az elnyomókat megtámadott hatalmuk jogos védőiként. Ép ezen czéiból kötelességünk feltüntetni azon csaknem hihetetlen szenvedések hű képét, melyeket a németalföldi református egyháznak elszenvednie kellett, mielőtt kitört a már említett 80 évig tartó szabadságharcz. „Nagy szomorujáték van kezdődő félben \u kiáltott fel ama háború főhőse, Ürániai Vilmos, mintegy jóslélekkel, midőn a rémes vihar kitörését megelőző sajátszerü morajt meghallotta. A nagy szomorujáték egyes szálai jóval előbbi években szövődni kezdettek már, t. i. V. Károly és II. Fülöp idejében, a mikor az embertelen spanyol inquisitió végezte irgalmat, köuyörületet, nem ismerő munkáját A pokol minden ördögi rémével vetekedtek azok a kínzások, melyeknek az inquisitio a németalföldi reform, egyház híveit alávetette, hogy hitük megtagadására bírja kényszeríteni őket. Véres munkáját a spanyol inquisitió Németalföldön már 1522-ben megkezdette. Már ekkor kinevezte V. Károly, a wormsi gyűlésről jőve, VI. Hadrián pápával egyetértőleg a főinquisitort a Németországból átözönlő uj eszmék elnyomására Van der Hulst személyében, ki üldözői munkáját azonnal meg is kezdette az antwerpeni augustinus-barátok ellen, kik örömmel csatlakoztak nagy rendtársuknak, Luthernek tanaihoz. Ekkor égették meg elevenen „azt a két iíjut“, kiknek hősies martyrhalálát maga Luther énekelte meg, azt a két fiatal barátot az augustinus-zárdából, a hik Intőkről bátran tettek vallást s a máglya fel-fel csapó lángjai között Te Deum-ot énekeltek. „Miért égetik meg őket ? Hiszen jó és hű keresztyének !u kiálták a vesztőhely felé mentükben a bámészkodó tömegnek. Zárdájukat lerombolták, a többi barátok vagy menekültek, vagy elesküdték eretnek voltukat. Ez a két ifjú járt elöl a vértanuk azon hős seregében, mely nyomdokaikat követte. Hős sereget mondunk, mert csaknem hihetetlen, a mit hithűségükről s üldözőik kegyetlenségéről elbeszélnek. Ez utóbbiak nemcsak többen voltak, de mesterségükben jártasabbak is, mintFrancziaoi szagban. Már említettük, hogy Francziaországbau nem tudott az államhatalommal szemben oly önállóvá lenni, nem tudta azt úgy hatalmába keríteni, mint Spanyolországban, az inquisitió classicus hazájában, melyhez tartozott Németalföld is. A pápai bullákban 1525—1560-ban 18 íő- és tartományi inquisitor kiuevezése fordul elő, a kik csak egy kis részét képezik a már hivatalban levőknek. S mily vérengzést vittek véghez hivatalos működésük alatt! A franczia reformátusok ellen is égbe kiáltó kegyetlenségeket követtek el, de olyant még sem, a minőről Németaiföldön beszélnek, hogy t. i. a vértörvényszék bírái szülés küszöbén álló asszonyokat Ítéltek máglyahalálra ; a pokoli kínok ezen őrületes perczeiben napvilágra jött csecsemőket pedig a hóhérok az anyák után dobálták a tüzbe, hogy az eretnek fajzat minél hamarabb kiirtható legyen e földnek színéről! Az asszonyoknak elevenen eltemetését, a mi oly sokszor fordult elő Német&tföldön V. Károlynak az anabaptisták ellen kiadott reudelete folytán, Francziaországban szintén nem ismerték. Egész családokat égettek meg együtt, igy Limburgbaa apát. anyát, két leányt, két vöt, tehát hatot. A római egyház ellen irányulónak vélt bármely ártatlan nyilatkozat vagy tett menthetetlenül a máglyára vezetett; p. o. ha valaki a gyertyaszentelést babonás szokásnak mondotta (ezért Arrasbau több férfiút égettek meg elevenen) azt a helyet, a hol eretnek prédikácziót tartottak, kiseperte, a vándor barátok hókusz-pókuszait (Deronionalia) nem nézte kellő áhítattal (ezért vesztette életét egy ifjú nemes anyjával együtt). Egy fiatal kálvinistát lassu tűzön pörköltek meg, mivel túlbuzgalmában az ostyát az áldozó* pap kezéből kikapta, kettétörte, mondván: „Nézzétek, teste ez? Hisz akkor vérzenék! Miként lehetne ez Krisztus teste és vére ?“ A Gentben 1568-ban máglyán és kötéllel kivégzett 11 eretnek haláláról megvan egy szemtanú hiteles elbeszélése, mely vérlázitó jeleneteket tartalmaz úgy a spanyol katonák állati vadságáról, mint a. szerencsétlen áldozatok szenvedéseiről. „A németalföldi inquisitio még irgalmatlanabb, mint a spanyol,“ irta ez intézmény legalaposabb ismerője II. Fiilöp spanyol király Granvella németalföldi miniszterének. „Még irgalmatlanabb, mint a spanyol“ a melyet pedig a, legvérengzőbbnek ismert az egész világ! És hogy 11. Falopnék igaza volt, bizonyítja az a körülmény, hogy a németalföldi inquisitio V. Károly és II. Fülöp alatt (1523— 1573) 100000 embernél többet küldött a más világra. —Valóban megdöbbentő szám, ha tekintetbe vesszük Németalföld csekély népességét Spanyolországhoz viszonyítottan,, a hol ez a vértörvényszék 300 éves működése alatt Llt>reuté-nek, a spanyol inquisitio ezen hírneves történetírójának adatai szerint csak 33000 emkert égettetett meg elevenen. A nemesebb emberi érzésekre való tekintetből szántsuk tehát le ezt a számot, mely külöubeu a leg tiszteletre méltóbb férfiak egyikétől, a hollandi nagy tudós Hug<* Grotiustól vau átvéve, és fogadjuk el ezen kor legnagyobb fiának Oraniai • Vilmosnak számadatát, ki az áldozatok: számát 50000-re teszi, sőt fogadjuk el a római történetírók számadatát, kik csak 25000 evetnek kivégeztetéséról akarnak tudni: még akkor is bizonyára jelentékeny, évenként 500 áldozat — elevenen megégetve, vagy bitófait kivégezve — egy oly. kis országban, melynek alig pár millió lakosa van ! Hát nem a kinzott nép kétségbe eséseadta-e kezébe a fegyvert, hogy megkezdje annyi dicsőséggel teljes szabadságharczát, s állithatják-e még a római történetírók, hogy az adósságai miatt nyomasztó helyzetben levő nemesség használta fel az inquisitio iszouya^ miatt felháborodott nép elégületlenségét áluok tervei keresztül vitelére ? Az áldozatok száma már V. Károly alatt igen nagy volt a vértörvényszék vak buzgólkodása folytán. A már említett két hős iíjn után sokan következtek, kik hitükről ép oly bátorsággal tettek vallást. Zsoltárokat énekelve
