Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1896-03-08 / 10. szám

149

DUNÁNTÜU PROTESTÁNS LAP

150

tftlfaluban levő jószágát, úgymint házhelyét, a hozzátartozó rétekkel, szántóföldekkel, szőlöhegyvámokkal együtt ugyan itt Szentantalfaluban lakozó Szalai Jakabnak 80 forintért, némi nemű szükségért 6 esztendeig. Voltának jelen ez levél Íratásban igen becsületes személyek, úgymint az lielségnek (igy) lelki tanítója Vépi János, Sólom Benedik, Kis Jósa, Pálfi Jakab, Pálfi András. Bizonyos tehát, hogy Szentantalfán 1659-ben anyaegyház volt, de ezen kívül a régi anyakönyv egy 1646 diki végrendeleten szintén a prédikátor létezését akarja bizonyítani, noha nevét a régiség miatt arról leolvasni nem tudják. Ez a két évszám 1646 és 1659, mindenesetre jelezheti a szentantalfai ref. egyház az időbeli létezését, de nagyon különösnek tartom, hogy az 1721. évi általános tanuhallgatás alkalmával róla semmi szó sincs a jegyzőkönyvben, noha a 9-dik tanú Dobosi Péter antalfai lakos s helv. hitvallású volt.

A veszprémi egyházmegye levéltárában van 1808’ máj. 16-ról keltezett feljegyzés a szentantalfai egyházról, melyben az akkori lelkész Somody Péter az ur asztalához tartozó szent edények között felsorolt kettőt ; „vagyon egy kis fedeles kék cserép korsó, mely készült 1687-ben, és egy kék cserép kánná ezen számmal 1691,“ mindegyik jelzi az egyház létezését. Talán már ekkor a szomszéd Csicsó és Jakabfával együtt tartottak lelkészt, melyet ezen három helynek egymáshoz való közelsége s a prédikátorok kevés száma is okadatolna, ha reá az 1674. évi pozsonyi rendkívüli törvényszékre megidézettek névsorából biztosabb következtetést nem meríthetnénk. A hiteles jegyzőkönyv szerint zalavármegyei csicsói lelkész Szentgyörgyi János megvolt idézve. *) Antaliéról ebben semmi nyom, ez azonban nem zárja ki azt, hogy ekkor lelkésze nem lehetett volna, s csak azért hoztam fel, mert később is ezt látjuk, s a valószínűség véleményem mellett van. Az 1708. évi pápai zsinaton, melyen Hodosi Sámuelt püspökké választották, jelen volt a csicsói lelkész Szentpéteri Pál, 2) mig Antaliéról semmi nyom sincs. Mindezek arra mutatnak, hogy a lelkész egyszer Csicsóban, másszor Antalfán lakott, de mindegyik esetben mindkét helyen szolgált s mikor a lelkész Csicsóban lakott, Antalfán ekkor lóvita volt és megfordítva.

Az antalfai lelkészek azon névsorai, melyek az egyház és egyházmegye levéltárában reánk maradtak, 1703-tól kezdve megszűnés nélkül igyekeznek bizonyítani azoknak létezését, de neveiken kívül magáról az egyház dolgairól semmi hiteles adatunk nincsen; csak a későbbiek beszélnek róla. Úgy van az egyházak sorsa is, mint a népeké. A békességnek, virágzásnak idejét nem jegyzik fel, csak a dúló harezok vórontó csatáit, az ádáz küzdelmek vórtfagylaló jeleneteit örökítik meg, tanulságul a következő nemzedéknek, óvaintő jelül minden közjóra törekvőnek.

'} Sárospataki Füzetek 1863. évf. 668. lap.

*) TóthFerencz: Túl a dunai püspökök élete. Győr. 1808. 118.1

I.

A szentantalfai reform egyház viszontagságai, küzdelmei a létért. Tanuhall gat ások, Gondol Zsigmond lelkész elűzése 1768. márcz. 9.

Azon időszakasz, melylyel a szentantalíai ref. egyház történetének tárgyalását elkezdhetjük, nagyon reménytelen, sőt aggodalom teljes korszakot képez magyar protestáns egyházunk életében. Az utolsó békekötés, az 1711 évi szathmári, biztosítja ugyan a szabad vallásgyakorlatot, de ez csak Írott malaszt maradt. Mikor Rákóczy hajdúi a szabadságért vívott harezok után jobb időket várva félre vonultak, mikor a kath. főpapság látta, hogy hazánk igazainak megvédéséért nem támad többé mentő kar : egész erővel hozzá látott protestáns egyházunk vógmegsemmisitésóhez. Ki vitték azért az 1714 — 15 évi országgyűlésen, hogy mindazon országos törvények, melyek a protestánsok vallásszabadságát biztosítják, csak királyi kegyelemből erősittetnek még meg. A mi egyházunknak létezését, mely békekötéseken, országos törvényeken nyugodott, a változó és ingatag királyi kegyelemre szorították s bízva a mindenkori királyokra gyakorolt nagy befolyásukban : elkezdték az üldözésnek, egyházunk elpusztításának munkáját.

Fájdalom! Antalfán nem a klérus, hanem a testvér, az ágostai hitvallásuak kezdték el a foglalást s az ebből következett küzdelem a régi ellenség kezére hatalmasan dolgozott, hogy beteljesedjék rajtuk a példabeszéd igazsága: két czivakodó fél láttára egy harmadik örül. Egész 1751-ig megvoltak egymással szép békességben és egyetértéssel az antalfai református és ágostai hitvallású lakosok, de ez utóbbiak ekkor tanítót vittek maguk közzé, s hogy fizetését előállíthassák, elfoglalták a reformátusok földjét, rétjét, kik ezt azonnal bejelentették Dóczy Ferencz íőbirónak a következő levélben:

„Dicsértessék a Jézus Krisztus! A menynek, földnek, tengernek és azokban lévő minden állatoknak teremtőjótől és minden szentek urától, Istenétől, minden lelki és testi kívánt jókat kívánunk nemzetes és nemes, vitézlő főbíró urunknak hozzátartozó szerelmesivel együtt. Nemes és nemzetes vitézlő főbíró urunk, mi szegény alább megirt helvót hitvalláson levő személyek, alázatosan és bizodalmasan folyamodunk a kegyelmed nemes és nemzetes vitózlö személye eleiben, és alázatosan leborulunk a kegyelmed lábainál, mint Istentől, Ö Felségétől rendeltetett szegényeknek, gazdagoknak, boldogoknak és boldogtalanoknak ügyüket, bajukat eligazító, Isten képét viselő kegyes magistratusának. Jelentjük galibás állapotunkat és kérjük alázatosan uraságodat, mint Tekintetes urunkat, ne sajnálja kegyelmed ezen hallatlan esetünket megvizsgálni, Istenesen megítélni.— Mivel a Tekintetes nemes Zala vármegyének érdemes elöljáró tisztjei jól emlékezhetnek róla és minden körül való tartománybeli régi idejű emberek sem emlékeznek arról, hogy Szentantalfán ágostai hitvallású tanító lett volna, hanem eleitől fogva helvót hitvalláson levő ekklózsia volt. Mostan már mesterjeket behozták és nem a maguk jószágából, hanem a miénkből akarják tartani.