Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-02-23 / 8. szám
115 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 116 tebbi példákban csak az egészen új építkezéseket vettem fel és nem hoztam fel a renoválásokat, a melyekre pedig több 100 forintok adatnak ki évente a gyülekezetek pénztáraiból. Ez adatok csak egy kis egyházmegyének adatai. — Úgy hiszem pedig, igy történnek ezek a többi egyházmegyékben is. Legalább igy olvastam egyszer a pápai egyházmegyéről is. S igy én oly fekete színben egyházunk életét nem látom. — Sőt azt tapasztalom, hogy a mit üldözött őseink az üldözések, nyomorgatások miatt megtenni nem tudtak, derék gyülekezeteink most teljesítik. A mai nyomott gazdasági viszonyok között is áldoznak és vakoló kanalat véve kezükbe, a múlt mulasztásait hozzák helyre. A mennyiben nem tizedekre, de századokra szóló építkezéseket tesznek. Úgy hogy a történetiró ezen korszakát egyházunknak méltán elnevezheti: „Építő korszaknak.“ S ha mi a semmiből tudunk ilyeneket végezni, mit tennénk akkor, ha a római egyház vagyonának csak egy negyedével rendelkeznénk. Még azzal is meghódítanánk a félvilágot. Mert ne mond te azt nekem, hogy a vagyon semmi. Ezen nyugszik a szellem is. — S bár a materialismus a reformáczio idején nem haladt annyira előre mint napjainkban, de az anyag a vagyon, akkor is nagy segítségül szolgált. — Kérdem ? lett volna-e a reformatioból valami, ha Luther mellé oda nem áll a vagyon: Bölcs Frigyes. Vagy a magyar reformátorok mellé az Enyingi Törökök? Bizonyára nem. így van ez ma még inkább! Sohse mond: hogy az államsegély nem segít rajtunk. Mihelyt tisztességesen öltözködhetünk, mindjárt megnyílnak előttünk a vixolt padlók s hintegethetjük az evangeliomi magvakat. Mihelyt illő háztartást vihetünk, mihelyt nem zárkóztunk el a társadalmi élettől, mindjárt déré., tudós férfiakká leszünk. Most, a mi hátrányunk csak van, az mind a szegénység miatt származik. De van egy gyengénk, hogy mi kérni nem szeretünk, ez az oka annak, hogy már az államsegély felemelésénél is az ág. ev. testvérek elkerülnek bennünket. Különben az egyházirodalmi téren kifejtett tevékeny munkásságodért üdvözöl tanulótársad Sebestyén Dávid, banai lelkész. A dunántúli ev. ref. egyházkerület jegyzőkönyve és a Horvát-Slavon-fiumei missió. Amig egyházkerül etünk csak a b.—somogyi egyházmegye szemüvegén át nézte a liorvát-slavon-fiumei missiót, mindig bizonyos kicsinyléssel, ngy szólva, válivonagotással vette azt szemügyre ; sajnálta, - mert elveszettnek tekintette, — arra a pénzt, babár a kerület pénze és a kerületünkben lakó protestánsok áldozata volt arra a legkevesebb. A mióta alólirott és Szabó Kálmán egyházmegyei gondnok pár évvel ezelőtti jelentésének sikerült fölrázni ezen missio-terület iránt az egyházkerület figyelmét, sőt érdeklődését; amióta az egyházkerület saját bizottsága, sőt püspökének is a helyszinón való megjelenése utján lát és hall: Örvendetesen megváltozott a látókép. Kívánatos is, hogy a kinek kezébe jut 1895. szept. kerületi gyűlésünk jegyzőkönyve, olvassa el Németh István theol. tanár urnák a fenti missio múlt évi kánonika vizitájára vonatkozó, beható figyelemmel s kör ülte - kintéssel irt, szinte két nyomott ivre terjedő tüzetes és objektiv jelentését, hogy meggyőződjék arról, hogy éppen nem kidobott pénz az oda fordított konventi segély, hanem hasznos, sőt szükséges befektetés, ami nem csak egyházi, nem csak közművelődési, de magyar nemzeti és államisági szempontból is meghozza a maga gyümölcsét. Igen, mert a jelentés szerint is folyton gyarapodó beköltözőtteinket e missió van hivatva egyházunknak megtartani, a magyar nemzetiségnek megmenteni; s ez a folyton erősbiilő beköltözés van hivatva arra, hogy az itthon már-már élni nem képes, — elveszendő elem ott megvagyonosodva, megizmosodva, a magyar czimert meggyalázó, a magyar zászlót meptépő ellenséges érzelmeket ellensúlyozza, sőt szeliditse, nemcsak számarányának nevelkedésével, de műveltségi fölényével is. Midőn a daruvári tdmplom és papi lak egy év alatt fölépült s agáji plebánus magyar cséplői előtt meglepetésének adott a fölött elismerő kijelentést, más oldalról saját hi veit panaszolta gabonakészitői előtt, hogy 3 évi folytonos sürgetésének sem sikerűt templomukat csak kijavíttatnia is: cséplői azt tanácsolták neki, hogy „telepítsen le a községbe néhány magyart, mindjárt meg elevenednek hívei“ egész komolyan imigyen szólott: „hát higyjék el, én már magam is gondoltam erre. Midőn Fáncsik, — a volt brekinszkai miss, lelkész, papi ornatusban megjelent valami hivatalos ügyben Pakráczon, az ottani vendéglőben összegyűlt horvát hivatalnokok egész ebéd fölött azon évelődtek maguk között: „mennél inkább nyomjak ezeket a magyarokat, annál inkább kiszorítják a mieinket, s hogy ezek meg hooá vesznek el, senki sem tudja.“ (Azok meg mennek le Boszniába). Igen, mert természeti törvény, hogy az életrevalóbb faj, — ember, állat, növény, elnyomja, sőt kipusztitja a kevósbó életképeset. Az történik ott is, amit sajnosán látunk & szegény lengyelekkel szemben Posenben, az államnak &
