Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-12-20 / 51. szám
813 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 814 meg a 'parancsolatokat-, ne ölj, ne paráználkodjál, ne orozz, hamis vallást ne tégy, tiszteljed atyádat ée anyádat, szeresd a te felebarátodat mint te magadatMire az ifju örömmel válaszolt; „mindezeket ifjúságomtól fogva megtartottam.“ Szeretett Hallgatóim ! Ha most visszapillantunk az elmúltakra s megragadjuk a kínálkozó alkalmat, hogy összehasonlítást tegyünk magunk és ez ifju közt.- — mit gondoltok, hogy nem találkoznak-e köztünk nagy számmal olyanok, kiknek ez az összehasonlítás nagy hátrányukra ütne ki ? Hányán vannak, kik bár Krisztus tudományának emlőin növekedtek fel s minden vasárnap, sőt csaknem naponként hallják Isteu beszédének hirdetését, s mégsem jutottak el odáig, hogy — mint ez az ifju — kötelességeik tudatára ébrednének. Hányán vannak, kik mintegy öntudatlanul élik napjaikat a nélkül, hogy kötelességeikre, hivatásukra s életük végczóljára gondolnának ! Mily kevesen vannak köztetek, kik nyugodt szívvel elmondhatják : mindezeket a parancsokat ifjúságomtól fogva megtartottam, szüléimét tiszteltem, felebarátomat szerettem mint magamat, hamis beszédet sohasem szólottám. Pedig mennyivel rosszabb viszonyok közt élt ez az ifju. Phariseusok és publikánusok közt növekedett, a Megváltó beszédeit az előtt sohasem hallotta : s mégis mily forró vágygyal kereste a Krisztust, hogy tőle megtudhassa, melyik ut vezet az örök életre ? Méltó tehát, hogy e tekintetben mintaképül válaszszuk mindannyian. II. „Mi fogyatkozás van még bennem ?“ — kérdé szorongó szívvel az ifju. Jézus pedig mondá „Ha tökéletes akarsz lenni, eredj el, add el minden marhádat és osztogasd a szegényeknek s kincsed lesz a meny országban, és jere és kövess engem “ Üdvözítőnk ugyanis látván az ifjúnak nemes törekvéseit, hozzá méltó próba alá vetette őt, hogy eladván minden vagyonát, oszsza szét a szegények közt s kövesse őt, hogy! segítő társa legyen Isten országának megalkotásában itt e®földön. De mikor az ifju hallotta ezt a beszédet: „elméne meg szomorodva, mert sok jószága, vala.u Szegény ifju ! megszomorodott szivei és fájdalommal tekintünk utánad, mert nagy vagyouod, sok kincseid s eddigi mocsoktalan életed mellett most lettél igazán szegénynyé. Nehánygezer hitvány pénzdarab feláldozásával megnyerhetted volna az örök élet koronáját; kísérője és segítő társa lehettél volna a Megváltónak s neved mindörökké az emberiség boldogságának legjobb munkásai közt emlegetnők. S te mégis meghátráltál az utolsó próba, az utolsó feladat előtt! Lelked nemesebb vágyai mellett is nem tudtál győzedelmeskedni a földi élet csábjain. Nem tudtál lemondani a vagyonról, a hatalomról és élvezetekről, melyeket ez nyújt birtokosának. Pedig aki, mint te, tökéletes akar lenni, annak egyformán meg kell állani rendületlenül úgy a gazdagság csábításai, mint a szegénység küzdelmei között. Aki tökéletes akar lenni, annak semmi áldozattól sem szabad visszariadnia lelki üdvéért. S te pénzedről nem tudtál lemondani! Szegény ifju ! méltán tekintett az Üdvözítő is szomorú szivveljrtánad s joggal mondá tanítványainak: „Bizony mondom tinéktek, hogy a gazdag nehezen megyen be a menyországba,“ Neki azonban nagy mentségére szolgál a kor, melyben élt s a társadalom, mely környezte. A kor ugyanis, melyben élt, méltán számítható az emberiség legszomorubb korszakai közé. Olyan idő volt ez, midőn bűn, árulás és gyalázat utján, bármi módon csak gazdagság és kincs után törtek, mert ez adott hatalmat, tekintélyt, — s a mi fő, élvezetet és gyönyört. Mert ezt tartotta akkor az emberek többsége legnagyobb jónak, a miért élni érdemes. Menthető tehát némileg, hogy még ez a tiszta életű ifju sem tudott róla lemondani. De mi, Szeretett Hallgatóim, kik oly sok századokkal Üdvözítőnk áldott munkássága után, mint az ő isteni tudományának örökösei, egy sokkal tisztultabb korban s egy oly társadalom körében élünk, melyet minden hibái mellett is a Krisztusi tanok mélyen áthatottak: ha mi is meghátrálunk a próba előtt, melyet a Megváltó elibünk szab; ha lelkiismeretünk tisztaságáért, lelkünk jövendő üdvéért nem vagyunk készek föláldozni mindent, a mivel bírunk; ha nem vagyunk készek követni az ő hivő szózatát, hogy segítői legyünk, hogy munkásai legyünk embertársainak üdvének és boldogulásának: akkor mi már menthetetlenek vagyunk. S ne gondolja senki közületek, hogy mivel még ifjúkorban van, vagy talán mert szegény, hát ő megmenekül a próba elől, neki nem kell semmit áldozni, hanem gondtalanul élhet kedvteléseinek. Oh nem! Minden életkornak, minden vagyoni állapotnak meg vannak a maga szent kötelességei, a mely kötelességek elől meghátrálni nem lehet és nem szabad. A kinek csak nehány krajczárja vau, de azzal megenyhitheti talán egy éhezőnek nyomorát, áldozza fel filléreit s akkor követi a Krisztust. A ki jó tanácscsal, vagy tudományával tud segíteni, — ne sajnálja azt soha senkitől. A kit kérdeznek, mondja ki az igazat mindenütt és mindenkor bármi fenyegesse is őt. Töltsétek be minden kötelességeiteket, kicsit úgy mint nagyot, mit az Isten elétek szabott. Valahányszor egy kötelességet elhanyagoltok, úgy tesztek, mint ez az evangéliumi ifju, ki az eléje szabott próba elől meghátrált.— Nagy és szent dolgokat dob el semmit érő kis élvezetekért. Szeretett Hallgatóim ! Kövessétek tehát az evangéliomí ifjút abban, bogy nagy és nemes czélokat tűzzetek ki életetek feladatául ; de egyszersmind legyen intő példa előttetek, hogy a döntő pillanatokban értéktelen, mulékony dolgokért a nagyot és örökkévalót föl ne áldozzátok. Amen. Borsos István. VEGYES KÖZLEMÉNYEK. — A »Dunántúli [Prot. Lap« szerkesztése és kiadása jövö évi január 1-töl kezdve más kezekbe menvén át, tisztelettel fölkérjük mindazokat, kik lapunk irányában bármi czimen hátralékban vannak, hogy tartozásukat ez év de-
