Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-12-13 / 50. szám
793 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 794: ák a nagyobb számú ev. ref. atyafiak egyházi vagyonát, nagyon merész s állításának bebizonyításával a tudós történész szóban lévő müvében adós is maradt. A következmények pedig határozottan azt látszanak bizonyítani, hogy a szentantalfai. ág. hitv. evangélikusok nem jogtalan foglalók, hanem igazságos követelők voltak, mert különben a vármegye alispánja, a ki e vitás ügyet elintézte, nem részesítette volna az evangélikusokat az egyházi javakban az 1753-iki békés kiegyezés alkalmával. Nem felel meg az igazságnak az sem, a mit az antalfai ref. atyafiak Dóczi föbiróhoz intézett levelükben felhoznak: „hogy a régi idejű emberek sem emlékeznek arról, hogy Szentautalfán ág. hitv. tanító lett volna.“ Ezt megczáfolja egy 1753-iki tanuhallgatás, a melyet Thury Etele lelkész ur is egész terjedelmében közölt, a melyből kitetszik, hogy a szentantalfai evangélikusok már 1723-ban „mestert“ hoztak magoknak, tehát nem 1751-ben, hanem 1720 körül hívtak első Ízben tanítót Németh Mihály személyében. Hogy az antalfai evang. hiveknek már 1729 körül volt tanítójuk, azt bizonyítja a szent-antalfai ág. hitv. evangélikusoknak 1768-ban tanítójuk megtartbatásáért a vármegyéhez benyújtott folyamodása is. — Ezen folyamodás igy kezdődik : „Szent-antalfai helységbeli augustána confession levő — nemesek és lakosok, ezen Fölséges Királyné Asszonyunk kegyelmes parancsolatját religiójokon lévő oskolamesternek elbocsáttatása végett annyival szomorúbb szivvel publikáltaim értették, hogy Felséges Királyi Trónus előtt úgy deferáltattak, mintha oskolamesterjeknek csak ezelőtt 5 esztendőkkel lett bévitelével kezdették volna íeligiójoknak exercitiumát, holott csak az úrral exmissus főszolgabíró urammal közlendő' documentumokból is kitetszik, még in anno 1720 már lutheránus oskolamester Antalfán volt, de ha kívántatik régjebb exercitium is megbizonyittathatik “ Egy 1720-ban kelt tanúkihallgatási jegyzőkönyv pedig arról tesz tanúságot, hogy Szent-Antalfán már 1720 előtt egy Joss györgy nevezetű evang. pap lakott és működött és mindkét félnek, lutheránusoknak és kálvinistáknak egy iránt szolgált. Fájdalom! hogy Thúry Etele lelkész azon megjegyzése: „egész 1751-ig megvoltak egymással szép békességben és egyetértéssel az antalfai református és ágostai hitvallású lakosok“ sem egyezik a tényállással. A két testvéregyház között már 1720 körül verseny gés támadott egy közös harangon, a melyhez a reformátusok az evangélikusoknak jogot formálni nem engedtek. A versengés egy Kővágó-Eörsön tartott tanúkihallgatásra adott okot i 720-ban, a mely tanúkihallgatásból kiviláglott, hogy a harangot az evang. és ref. atyafiak közösen szerezték. Az eredeti okmánynyal szolgálhatok. De hát nem azért hozom ezt fel, hogy a szentantalfai ref. atyafiak ősei ellen vádat emeljek. A múltak versengéseiért ne vádoljuk egymást; ismerjük el, hogy „peccatur intra muros et extra.“ Nagy Lajos, szentantalfai evang. h.-lelkész. EGYHÁZI ÉLET. Lelkészbeiktatás Esztergomban. A 15 év óta fennálló esztergomi miss, egyház 1 elkészi hivatalába f. hó 6-án nagy ünnepséggel igtatta he a gyülekezet által egyhangú meghívással első Ízben választott rendes lelkészt Gfaitsik N. Salíay Istvánt, a tatai ref. egyházmegyének érdemekben gazdag kir. tanácsos esperese, Főtiszt, és Ngos. Czike Lajos ur. A d. e. 10 órakor kezdődő ünnepélyre megjelent vármegyei, városi és a helyi gy. ezred tisztikara, s a r. kath. felekezeten kívül a többbi hitfelekezeiek lelkészt és testületi képviselői, továbbá a bíróságok, több intézetek tisztviselői s nagy számú előkelőségeiből álló s a híveknek a templomot betöltő fényes gyülekezete előtt, nagy figyelmet keltő s mindenkit szivemélyéig megható tartalmas beigtató beszéd után küldte fel az érdemes esperes a szent asztalnál eddig vele együtt küun álló ifjú lelkészt a szószékbe az igének szólására. Ekkor a teljes meghatottság érzésével, I. Kor. II: 1—5 alapige nyomán, egészen jaz egyház viszonyaihoz alkalmazottan tartotta meg székfoglaló beszédét a már rendes lelkész, mint a ki majd öt évig tartott esztergomi helyettes lelkészkedése alatt ez állomásra teljesen méltónak bizonyította magát. —Beszédével ő is nagyhatást keltett. Megható szavakkal köszönte meg az esztergomi egyház bölcsőjét ringató s jelen önállására segítő dajkájának, az esperes urnák ügybuzgó fáradozásait. A gyülekezet mostani és előbbi lelkes buzgalmu pásztorai, gondnokai, elöljárói és áldozatkész tagjainak váll vetett küzdelme mellett az ő buzgó támogatása tette lehetővé e kicsiny, de fontos hivatásit gyülekezetünk gyors felvirágzását. Majd, a már eddig kiismerhetett elvei s gondolkodása bővebb ismertetéséül egész alkalom és korszerűen négy részben beszélt azon fő kellékek s tulajdonokról, melyekkel szükségképpen bírnia kell a mai korban különösen olyan reform, lelkésznek, ki szeretett hazáuk magyar népének egyik legértelmesebb s legmiveltebb gyülekezete előtt van hívatva szólni az igét és érintkezni hivatalosan és társadalmi összeköttetésben az előkelőségekkel. Beszéde és megható imája után a jelenvolt’előkelőségek felekezeti különbség nélkül meleg szavakkal üdvözölték az uj lelkészt, az egyháznak ezen zár- s egyszersmind uj korszakot nyitó ünnepén a templomban. Az ünnepély után a gyülekezet egy éjfél után 1 óráig tartó mulatsággá fejlődött fényes ebédet adott szeretett lelkésze tiszteletére, melyen a jókivánatoktól áradozó szónoklatok, elismerő nyilatkozatok s hálát tolmácsoló köszönetek egymást érték. A beigtatási ünnepélyre a városi összes előkelőségeken kívül meghiva voltak kerületünk főtisztelendő s méltóságos püspöke, a tatai ref, egyházmegye tisztikara s Főiskolánk theol. és gymn. tanárkara is. De sajnos! tán a téli idő zordsága miatt, még az igérkezök sem voltak jelen az egy pilis-maróthi szomszéa testvér gyüle-
