Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1896-02-02 / 5. szám

71

DUNÁNTÜLI PROTESTÁNS LAP.

'72

hűségesebbé, türelmesebbé tesznek-e a hivatásszerű foglalkozásban? Arra valók e, hogy egy magasabb szellemű világ tiszta erkölcd légkörébe emeljenek fel, hogy az ember elé magasabb czélokat tűzzenek ki? A ki ezen kérdésekre egészen biztos „igennel“ felelni nem tud, az igen bölcsen cselekszik, ha kerüli az említett szórakozásokat, nem terhelvén lelkiismeretét meggyőződése elleni tettel.

Atalában a szórakozásra is az a szabály, a mi az ételekre: annál egészségesebbek, minél egyszerüebbek s minél mértékletesebben élünk velük. A ki családját az élet egyszerű örömeihez szoktatja, melyekért nem kell messze földre menni, nem is kerülnek sokba, s a hozzájuk készülés végett nem kell felforgatni az egész házat, az ezzel családja boldogulásának s boldogságának biztos alapjait rakja le. Minél mesterkéltebb a szórakozás, annál jobban kimerít, már pedig annál nem is lehet viszásabb dolgot képzelni, mint ha valaki oly szórakozásban keres pihenést, mely jobban kifáraszt a rendes napi munkánál. A szórakozás arra való, hogy ez alatt megint összeszedhessük testi s lelki erőnket. Még szórakozásul sem engedhető meg az, a mit a Jézus Krisztus törvénye tilt, a mi a szentség és szeretet törvényével ellentétben áll, mert akár dolgozunk, akár pihenünk, mindenkor az Űréi vagyunk. S ezzel eljutottunk a legutolsó, de azért nem éppen a legjelentéktelenebb ponthoz. A munka e világhoz köt, bevon szükségletei, bölcsesége, múló czéljai körébe. Ezért a legnemesebb, legmagasztosabb szórakozás az, a mely felyül emel e világon, oda, a hol Isten közeliétét érezzük, hol az örökévalóság levegőjét szivjuk. Az ilyen szórakozás tesz igazáu szabaddá; az ilyen szórakozás edzi a lelket; az ilyen szórakozás biztos gyógyszer földi hivatásunk minden egyoldalúsága ellen, hathatós vigasz földi életünk nyomasztó viszonyai között. Az ilyen szórakozás az a léleknek, a mi az üde falusi levegő a nagy város légkörében szenvedő tüdőnek. Ezt a szórakozást az istentisztelet nyújtja imádkozás közben az Istennel való társalgás által. Ez felel meg tökéletesen az igazi pihenés feutebb elősorolt követelményeinek.

Ez a léleknek legszabadabb ténye, a kebelnek legtisztább felüdülése, az emberi szív legszentebb gyönyörködése ; építi a belső embert, erősíti a munkára, képessé teszi az élet mindenféle szenvedéseinek elhordozására. El ne mulaszd tehát, ha már erőid kifáradtak s lelked pihenésre vágy, felkeresni Istennek házát, hol az életnek beszéde lelked világában uj világot gyújt, hol úgy tét“ szik, mintha már a meny lakó között volnál, s érzed, hogy az örök élet már e földön a tied lett; el ne mulaszd figyelmeztetni házad népét, rokonidat, a jó barátokat és ismerősöket, hogy pihenést, szórakozást ne e világ bóditó zajában, kétes erkölcsű s értékű közhelyein keressenek, hanem gondoljanak arra, ki így szólott: Jöjjetek én hozzám mindnyájan, kik megfáradtatok s megterheltettetek, én megnyugosztallak titeket.

Nem a munka a legfontosabb, hanem a pihenés idejének bölcs felhasználása a szív képzésére, a lélek nemesítésére. Földi fáradalmainkért a jutalom legjobb esetben is csak oly kincsek, melyeket a rozsda megemészt örök lelki kincset a pihenés okosan felhasznált idejébenT szerezhetünk. Boldog, ki az időt megbecsülte, a hivalkodást kerülte !

K.

Egy téves jegyzőkönyvi pont.

Egyházkerületünk legutóbb megjelent jegyzőköD}'vének egyik, kihatásában nagyon fontos pontja (102), tévedés folytán nyerte jkví alakját. Minthogy a hivatkozott jkvi pont majdnem szóról-szóra másolata a főiskolai igazgató-tanács általam szerkesztett jkve 15-ik pontjának s minthogy a főiskolai ígazgacó-tauács ez ügyben nekem egy már alantabb említendő utasítást is adott, fölhiva érzem magamat arra, hogy a tévedés eredetét fölmutassam.

Az egyh. kér. számvevőség a főiskolában kezelt pénzalapokra vonatkozólag egy szabálytervezetet készített, melynek I. része szólt a közpénztárról, Il-ik része az alumneumi pénztárról, III. része szólt volna a nyugdíjpénztárról ; — azzal a megjegyzéssel azonban, hogy erre vonatkozólag külön szabályzatterv van beterjesztve, ez a rész elmaradt. A főiskolai igazgató-tanács a két első részt magában foglaló szabálytervezetet tárgyalván, azt elfogadta, azzal a megjegyzéssel mégis, hzgy a szabálytervezetnek a nyugdíjra vonatkozó pontjai csak akkor lépnek életbe, ha az állami nyugdíj folyóvá tétetik s ugyanezen határozatot hozta az ehkerület is. Ily pontok a közpénzt,ári alapra vonatkozó szabályzat 2. §-ának 2. és 3. pontjai, melyekre az említett zárallék vonatkozik.

Később előfordult a tanári nyugdíj-intézet ügye is ; erre vonatkozólag ugyanis egy bizottság volt kikiildve, mely munkálatát el is készítette; az igazgató tanács e munkálatra nézve azt határozta, hogy az minél előbb kinyomassék s az igazgató-tanács tagjainak megküldessék. A határozat foganatosításával jegyző bízatott meg. (lg. t. jkve 28-ik pont.)

E tényállás mutatja, hogy az igazgató-tanács sem tárgyalta le a tanári nyugdíjtervezetet, s nem tárgyalta, de nem is tárgyalhatta ezt a kerület sem, már csak azért sem, mert a tervezet az ehker. gyűlés után mintegy két héttel került a készítésével meghízott bizottság egyik tagjától hozzám, ki azt a vett utasításhoz képest azonnal ki is nyomattam.

Az első határozat záradékának az előrebocsátottak után könnyen magyarázható oly értelmezése, hogy az az egész nyugdijtervezetre, s nem csupán a közpénztári alap hivatkozott pontjaira vonatkozik, volt oka annak, hogy a nyugdíj tervezet is — daczára, hogy a csatolt íratok között nem volt — mert nem is lehetett, — található, — a kerületi gyűlés határozatai közé került.

Mivel a tervezet a kerület által átvállalandó anyagi garanciák szempontjából sokkal fontosabb, hogysem beható tárgyalást ne igényelne, kötelességemnek tartottam a tény állást föltüntetni, hogy igy a tévedésből jkvileg