Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-08-16 / 33. szám
519 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 520 választotta lelkészévé, honnan 1885-ben Balaton-Füred hivta el. 1883 óta a veszprémi egyházmegye közpénztárnoka, majd tanácsbirája s az egyházkerületen képviselője. 25. Szabó Pál 1872 óta. Az egyház mai rendezett állapota az Ő nevéhez fűződik, melyről a jelen rajzban lesz szó. Az antalfai egyház tanitói közül az üldözés előtti időből csak Szilágyi Pál nevét ismerjük 1766-ból. Később tanítók voltak : 2. Jordán Almád István 1784—1788. Ekkor, mint az egyházmegyei jegyzőkönyv mondja, az emberekkel való gyakori ízetlensége miatt a tanítók sorából kimaradt. 4. Simon Pál 1788—1793. Előbb tótvázsonyi nótárius volt a jegyzőkönyv szavai szerint; Antalfaról B.-Kis-Szőllősre rendelte az egyházmegye, hol 1811-ig volt rektor. 4. Tokos Sámuel 1793—1797. B.-Henyében 1775-ben, majd Köves-Kállán volt 1—2 évig tanitó. Antalfáról Zánkára rendelte az egyházmegye s itt volt 1803-ig. 5. Rák Péter 1796-—1802. Innen Nagyvázsonyba került s ott volt 1811-ig. 6. Szalag József 1802—1805. Ekkor Hajmáskérre váltó' zott s ott volt 1813-ig. 7. Csepel y Mózes 1805—1813. 8. Nagy András 1813. Született Ekéién Komáromme' gyében 1778-ban, tanult Debreczenben, s onnan 1802-ben Rétfaluba ment tanítónak, 1811. henyei, 1814. tótvázsonyi, 1816. vilonyai, 1824. mohai tanitó volt. 9. Markos József 1814—1820. Született Balatonfőkajáron 1754-ben, tanulását Szentkirály szabadján kezdette és Debreczenben végezte. 1775-ben lett b.-henyei rektorrá, s ott szolgált 8 esztendeig; 1783-ban Szentkirályszabadjára, 1787-ben Vámosra hozták s itt miután dicséretes buzgósággal 15 esztendeig szolgált, rektori hivataláról 1802-ben lemondott és 9 évig Monoszlón lakott csendeségben ; 1811-ben nagyvázsonyi, 1814-ben antalfai tanitó volt. 10. Csepregi Sámuel 1820—22. Született Alsó-Őrsön 1784-ben ; tanult a syntaxisig hazájában, folytatta a pápai főiskolában ezután 5 évig, honnan 1809-ben Kőröshegyre ment tanitónak, 4 évi hivataloskodása után Gyünkre vitték a magyar és német iskola tanítására, s itt is 4 évet töltött; 1817— 1820-ig Lápfőn volt tanitó és jegyző, ekkor betegsége miatt hivataláról lemondott s szülőföldjére vonult, honnan Antalfára került tanitónak. 1822—1833. köveskállai, 1833—1836. vörösberényi tanitó volt, hol meg is halt. (Folyt, köv.) Thúky Etele. EGYHÁZI ÉLET. A komáromi egyhmegye közgyűlése. Auguszt. 12-én tartott a komáromi egyházmegye közgyűlést, a melyen beiktatták hivatalaikba az újonnan választott világi gondnokot, nagymélt. dr. Darányi Ignáczot, és nt. Veress Ede esperest. Az ünnepély isteni tisztelettel vette kezdetét a templomban, hol Mórocz Mihály ó-gyallai lelkész mondott szép ünnepi imát. Ennek végeztével Bajcsy Lajos h.-esperes megnyitotta a közgyűlést s kihirdetvén a gondnok és esperesválasztás eredményét, küldöttség ment az újonnan választottakért. Miután a közgyűlésben megjelentek, Bathó Bálint h.-gondnok eskütételre szólitotta fel őket, mire az uj gondnok és esperes letették az esküt. Majd Tóth Kálmán egyházi főjegyzője üdvözölte a hivatalukba beiktatott uj elnököket a közgyűlés tagjainak lelkes éljenzése mellett. Ezután dr. Darányi Ignácz a következő nagy figyelemre méltó beszéddel foglalta el gondnoki székét: Tisztelt egyházmegyei közgyűlés! Midőn a dunántúli egyházkerület egyik legnagj'obb s öt vármegyére terjedő egyházmegyéjének, a komáromi ev. ref. egyházmegyének, gondnoki székét elfoglalom, hálás köszönetét mondok a bizalom azon fényes megnyilvánulásáért, mely irányomban majdnem osztatlanul nyilvánult. Teljes tudatában vagyok azon nagy föladatnak, melyre csekély erővel vállalkoztam s ha mégis azt hiszem, hogy talán sikerülni fog e föladatnak megfelelni, erre az a remény biztat, hogy azok, kik bizalmukat nekem előlegezték, nem fogják megtagadni tőlem azon támogatást sem, amely nélkül e bizalmat nem vállalhatnám el. De biztat engem azon körülmény is, hogy nagyrabecsült elnöktársamban egy oly férfiút van szerencsém tisztelhetni, kinek egyházi téren szerzett gazdag tapasztalatai, azt, ami hiányzik, mindenkor pótolhatják. Első kötelességem e helyütt kegyelettel megemlékezni boldog emlékű hivatali elődömről, Beöthy Zsigmondiul, akihez nemcsak közös czél és közös kötelességek érzete, hanem őszinti barátság köteléke is fűzött. A gondviselés neki megengedte érni azt, amit ő magának anynyira kívánt, kogy zsenge korától késő öregségéig szolgálhatta egyháza ügyét. Közel 60 évnek legjobb erejét áldozta ő egyházunk ügyeinek s magában ebben a székben több mint tiz évet töltött. Az ő tapasztalatait és buzgóságát, lelkesedését és mindenre kiterjedő figyelmét nem pótolhatja, fájdalom, senki. De pótolhatjuk talán mindannyian együttvéve, ha mindegyikünk több időt, több fáradságot fog szentelni, mint eddig, az egyház ügyeinek és vezérfonalul az ő hagyományait tekintjük. így fogjuk egyházaink és iskoláink ügyét előbbre vinni s ha azt előbbre vittük, akkor meg is szenteltük az ő nemes emlékezetét. Nagy a mi föladatunk, tisztelt uraim; az ország egy nem csekély részében annyi egyházközségben és annyi hitsorsosunk között a valláserkölcsöt és a hitéletet fejleszteni; mert igaza van koszorús költőnknek, aki azt mondta, hogy; „drága kincs a hit, tűrni és remélni megtanít.“ Az a vallásosság, melyet mi ápolni és fejleszteni akarunk, egyaránt távol van a hitetlenségtől és felekezeti szükkeblüségtől. Ezeknek Magyarországon talajuk nincsen. Magyarországon a vallás és annak intézményei igazán csak elvétve szolgálnak gunytárgyául és ha vannak is hitetlenek, nincsen senki, aki az ő vallástalanságával dicsekedjék. Van a magyar faj karakterében egy fenkölt ideális vonás, melynél fogva fel ül tud emelkedni a mindennapi
