Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1896-08-16 / 33. szám

521

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

522

aságon s magasabb czélokat keres. Ebből a forrásból ered fajunk predomináns tulajdonsága: a hazaszeretet és ez ad nálunk a vallásos érzésnek is erősebb tápot.

De ha távol állunk a hitetlenségtől, ép oly távol akarunk állani minden felekezeti szükkeblüségtől is. Sa. játszerü, de igaz, hogy a legnemesebb erények túlzásba vive vétkekké, sőt bűnökké fajulhatnak el. Ami a különbség a józan takarékosság és a zsugori kapzsiság közöttami a különbség a nemes ambiczió és a kaján irigység között: ugyan azt a különbséget találjuk meg a benső vallásosság és a felekezeti szükkeblüség, a fanatizmus között. Az egyik a szeretet örök tanát hirdeti, a másiknak forrása a gyűlölet, amely nem magyar érzés. Az egyik összehozza azokat is, kik különböző oltároknál imádkoznak, a másik elválasztja egymástól a testvéreket : egy hazának gyermekeit. Az egyik éltet és életet fakaszt, a másik azt is elhervesztja, ami él.

A mi földmivelő népünknek, mely a sikon lakik, a melynek látköre messze terül el, a felekezeti szükkeblüség mindig idegen lesz, de a vllásos érzelmek benne mindig fogékony talajra fognak találni. Hisz aki egész életét az Isten szabad ege alatt tölti, akinek gazdasági helyzete annyi eshetőségtől függ, aki tudja, hogy hiába vet, de nem fog aratni, ha munkáját Isten áldása nem kiséli, az hitetlenné a jövőben sem lehet.

A valláserkölcs föntartása és fejlesztése mindenkor nehéz és terhes föladat volt. Nehéz föladat az kölönösen korunkban, mely a végletekre hajlik s melyben az anyagi érdek oly túlnyomó szerepet követel magának, de megvannak egyházunknak is a maga nehézségei. Hogy egyébről ne szóljak, nem egy vonatkozásban, melyben ezelőtt egyházi téren is az állami kényszer uralkodott, e kényszer a szabadságnak és szabad elhatározásnak adott helyet. Ha eltűnnek a korlátok, melyek a nyájat eddig körülvették, nehezebb lesz összetartani a nyájat. A lehullott korlátokat a hívők élő buzgósága és lelkiismerete kell hogy helvettesitse. Ezt a fokozott buzgóságot és hitéletet íöntartani és fejleszteni a lelkész urak nemes föladata.

Elvétve bár, de hallatszanak hangok, melyek az ál lami kényszer idejét kívánnák vissza. Szerintem a pro” testantizmus történeti jogcímét tagadná meg, ha a szabadsággal és a szabad elhatározás elvével magát ellentétbe helyezné. Momentán talán érhetne el egy kis sikert, de saját életgyökerét vágná el és saját sírját ásná meg. El. vesztené azt a pozíciót, melyet elfoglal és melyet annak tulajdoníthat, hogy az emberiség haladásának és szabadságának ügyével mindig azonosította magát. A szabadság olyan, mint a nap és a szabad levegő. Lehet, hogy a nap olykor alkalmatlan, de azért éltető melegét és fényét mesterséges meleg és mesterséges fény nem fogja pótolni. A szabad légáramlat is lehet, hogy a fáról letép egy-két gályát, de még az a letört ág is újra kihajt. Arról a fá. ról, arról a szervezetről pedig, a mely már a szabad levegőt nem tűri és csak üvegházban tudna tenyészni, joggal el lehetne mondani, hogy „nevében él csak, többé nincs jelen.“

Én megvallom, nem féltem egyházunk jövőjét, ha

mindenki megteszi kötelességét. A mi egyházunk elmondhatja magáról, hogy „alios nos vidimus ventos.“ Ha századok küzdelmei és hányattatásai nem bírtak velünk, hanem csak megaczéloztak bennünket, akkor nem lehet az, hogy égy szabad országban az alkotmány védelme és oltalma alatt ne tudjuk egyházunkat föntartani és fölvirágoztatni?

A hitélet fejlesztése mellett nem csekélyebb gondot? kell fordítani az iskolákra. Az iskolák „az egyház veteményes kertjei.“ Azok nevelik a jövő nemzedéket az egyháznak és a hazának ; azok képezik a folytonosságot a mi fejlődésünkben, azok hivatvák a mai nemzedéknek szellemét és gondolkodásmódját tovább éltetni, s azért az érdemes tanítói karról azzal a tisztelettel kell megemlékeznünk, a mely őket áldásos működésükért megilleti és tevékenységüketazzalaz érdeklődéssel kell kisérnünk, mely őket újabb és újabb sikerekre buzdítsa.

De nemcsak az egyház- és az iskolára kell kiterjeszteni figyelmünket; a mi becsületes földmivelő népünknek, — melyben megvan a fogékonyság minden jóra, csak azt föl kell ébreszteni tudni — a lelkész és tanító hivatva van, hogy természetes vezére és leghívebb tanácsadója legyen. A mely községben megtaláljuk a törvény által előirt faiskolát, a hol a szőlőket újjá telepitik s a hol gyümölcsösöket alkotnak, ott még az idegen is észreveszi, hogy nemcsak a község elöljáróinak, hanem a lelkésznek és tanítónak is derék embereknek kell lenni. Mily büszkesége a mi egyházmegyénknek ma is, hogy az országos hirü gyümölcsész, néhai Kovács József, az egyszerű bátorkeszi lelkész volt. f

A mit legelői kell vala kiemelnem, azt az utoljára hagytam. Szerintem az egyházak hivatása különbség nél-, kül a magyar állameszmét is szolgálni. Az a lelkész, a ki egy exponált, elszigetelt helyen híven szolgálja az állameszmét, — lakjék bár meszelt falak között és nádfedél alatt — az emelt fővel nézhet körül abban az alházban, mert egy nemzet büszke arra, hogy félreeső, elhagyott helyeken is vannak hű fiai, kik anélkül, hogy nevük a homályból fölmerülne, a nélkül, hogy megbízta volna őket valaki és hogy jutalmat várnának érte: miut egy nem írott szövetség tagjai képviselik fájunk fennmaradásának nagy érdekeit.

Az egyházak az állam erkölcsi és anyagi támogatását csak annyiban igényelhetik, a mennyiben az állameszmét híven szolgálják. Az állam támogatását nem úgy értem, hogy évről-évre kérdés tárgyát képezze, hogy az változó kormányok esélyeitől függjön, hanem értem úgy, hogy az törvény által állandóan szabályoztassék és ha az ország pénzügyi helyzete nem engedné azt meg, hogy mindaz egyszerre történjék, a minek történni kell, akkor legalább tudják az egyházak azt, hogy mire és mikor számithatnak, hogy a szerint rendezzék be dolgaikat, a szerint állapíthassák meg fokozottabb tevékenységüket az egyházi és nemzeti érdekek előmozdításában.

A mi szervezetünk, t. egyházmegyei közgyűlés, alkotmányos alapokon és a presbiteriális rendszer szerint épült föl. Egyházunk egész szervezete azonban nem a holt betűn alapszik, hanem alapszik azon szellemen, mely intézményeinket áthatni van hivatva. Alapszik azon föl-