Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-07-19 / 29. szám
455 DÜNANTÜL1 PROTESTÁNS LAP. 456 nem csonkítjuk, idővel 430 frt marad az orsz. gyámoldai évi járulékok fedezésére az évi jövedelemből, vagyis minden lelkész helyett, a ki tagja gyámoldánknak, 11 frt 94 krt lehet kifizetni évenként. Ezen évi osztalékban természetesen csak akkor részesülne minden lelkész, ha alaptőke tartozását teljesen befizette. Nincs kizárva annak lehetősége, hogy még tőkénk is növekedik czélszerü kezelés, időközi lelkészi jövedelem után járó illeték és kegyes lelkeknek e czélra szóló alapítványai által. Ha annyira vihetnénk gyámoldánk sorsát, hogy minden lelkész helyett 15 frtot fizetne az orsz. gyámoldába évenként az 50 frt özvegyi évi segély mellett: akkor nem hiszem, hegy lenne tiz lelkészünk, a ki önként távol maradna. Kérve kérem egyházmegyénk intéző férfiait, hogy a halálharangot addig ne engedjék meghúzni gyámoldánk felett, mig az enyémnél mélyebbre ható, pontosabb számítással meg nem győződnek arról, hogy gyámoldánkat fel kell oszlatni! Kamocsa Boross Kálmán. A tatai ev. reform egyházmegye közgyűlése. Egyházmegyénk ez évi rendes közgyűlését folyó hó 2-ikán a központban Tatában tartotta. Pont fél 9 órakor szólalt meg az elnöki csengetyü, mely a gyűlés kezdetét jelezte. Minthogy minden áldás onnan felül az Egek Urától származik, azért mi is legelsőben a mennyei jó Atyához folyamodtunk segélyért és áldásért. Nt. Őzike Lajos esperes ur egy remek imába, — beleszőve hazánk ezerévi fenállása felett érzett hálás örömünket, — kérte munkánkra Isten jó Atyánk segélyét, melyet mindnyájan felállva, buzgó szívvel rebegtünk utána. Kár hogy ez ima, mely az ezredévi imák egyik gyöngye, nem örökíthető meg, nem lévén kéziratban. Ima után, midőn rövid de lelkes szavakbau megnyitja a gyűlést, legelsőben is a távollevők igazolványa olvastatott fel, az igazolatlanul elmaradók pedig szokásos 2 frtnyi pénzbírságban marasztaltattak el. Mindjárt a gyűlés elején Antal Lajos ászári lelkész egy interpelláeziót nyújt be, melyben kérdi, vájjon tek. Balogh Lajos nyugalmazott főszolga biró s egyházmegyei világi tanácsbiró ur a Dunántúli prot. lap multévi folyama 41-dik számában Esperes ur által hozzá intézett nyílt levélre tisztázta-e magát? melyre Esperes ur úgy válaszolt, hogy hozzá ez ügyben sem Írásban sem szóval semmi felvilágosítás nem érkezett. Ekkor tek. Balogh Lajos egyhm. világi tanácsbiró ur felállt s elmondá védekezését. Nem akarom, hogy a szives olvasó türelmével visszaéljek úgy is hosszúi a terjedő értesítésemmel, azért csak röviden azt említem meg, miután a közgyűlés a néppártot veszélyesnek tartja a protestantismusra, elvárja annak minden tagjától, hogy az egyházunk elveivel homlok egyenest ellenkező, sőt azt megsemmisíteni törekvő irányzattal egyetlen egy tagja se tartson, annál kevésbé vezérszerepet ne vigyen; ezért Esperes ur eljárását helyesnek tartván, bizalmat szavaz neki. Erre tek. Balogh Lajos világi tanácsbiró ur az egyházmegyében viselt állásáról lemondván, a gyűlést elhagyta. Lemondása elfogadtatván, helyének betöltése a rendes utakon és módokon elrendeltetett. Ezután az esperesi s egyházlátogatásróli jelentés, mely nyomtatásban pár héttel előbb már az egyes egyházakhoz megküldetett, olvastatott fel. Azt hiszem, nem teszek felesleges dolgot, ha az esperesi jelentést itt egész terjedelmében közzé teszem: „Nagytiszteletü és Tekintetes egyházmegyei közgyűlés! A magyar ref. egyház a magyar hazával, és a magyar állammal nemcsak a történelmi, de természeti és lélektani törvén3Tek szerinti, elválhatatlan és szoros kapcsolatban lévén, nem lehet: hogy azon események s fejlődési viszonyok, melyek az egyiket érintik, a másikat is ne érintsék. Bármelyik államnak sem lehet más és szilárdabb alapja, mint a vallás és tiszta erkölcs! — s ha az egyház van hivatva arra, hogy a hazának s az államnak vallásos s erkölcsös polgárokat neveljen: akkor az egyháznak hivatása teljesítésében szüksége van az állam segítő munkájára, s az államnak ezen munkájában az egyház nem helyezheti magát merev ellentétbe az erkölcsi, s vallásos alapon nyugvó állammal, valamint az állam sem taszíthatja el magától azon egyházat, mely culturalis fejlődése s haladásában erős kezekkel támogatja. A magyarországi ref. egyház egyházaival, iskoláival s egyébb culturalis intézetével, keletkezésétől fogva terjesztője volt a felvilágosodottságnak, szabadságnak, ápolója a tudományos ismereteknek, a vallásnak, tiszta erkölcsiségnek és a hazaszeretetnek; s nemcsak hirdetője, de terjesztője is a haza és nemzet iránti kötelességeknek. A magyar ref, egyház, mint hű gyermeke a hazának s lelkiismeretes segítője az államnak, a közelebbi időkben sem maradt tétlen nézője azon mozgalmaknak, melyek a nemzet consolidatiója, a haza erősödése s fejlődése érdekében részint megindittattak, részint czélhoz értek. És ha a magyar ref. egyház nem tétlen néző, de segítő és hű munkás volt a haza, az állam élete fejlesztése, izmosodásának nehéz és küzdelmes művében, — méltán és jogosan megkövetelheti, hogy az állam is gondoskodjék a haza ezen hű gyermekei, a magyar ref. egyházak fennállhatása s megerősödéséről. Nem kegyelem ez, hanem hosszú idők sokszor vészes küzdelmében kiérdemelt viszontszolgálat. Nem is mondhatjuk azt, hogy az állam meg nem ismerte volna a magyar ref. egyház hű szolgálatait s a közelebbi időkben nem igyekezett volna lehetőleg elősegíteni izmosodásunkat, culturalis intézeteink fejlődhetését; de az államnak a legrégibb idő óta hű munkásai, — az egyházak vezetése, s fejlesztésével s ezek által a haza jóléte s boldogsága munkálkodásával megbízott s ezekkel lelkiismeretesen, az egyház és haza iránti igaz szerétéiből is indíttatva foglalkozó magyar ref. lelkészek nagy része még most is a megélhetés nehéz gondjaival küzd, sokszor és sokhelyütt Ínségben nyomorogva teljesiti haza és egyház iránti kötelességeit.
