Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-07-12 / 28. szám
439 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 440 EGYHÁZI ELET. A barsi ev. ref. egyházmegye közgyűlése. Szükséges és közérdekű dolognak tartom, hogy egyházi lapjainkban a fontosabb eseményekről, minők az egyházmegyei gyűlések, tárgyilagos tudósítások közöltessenek, melyekből az egyházi élet folyása, az idő s szükség által teremtett eszmék megvitatása, közérdekű közigazgatási ügyek elintézése tisztán látható; daczára azonban mindezeknek, nem siettem a jun. 16—17 napjain megtartott közgyűlésről tudósítást Írni, részint azért, mert reméltem, hogy e tisztnek más avatottabban fog megfelelni, részint pedig azért, mert gyűlés után nehány napig tartó gyengélkedésem miatt nem voltam ily nemű foglalkozásra disponálva. Most, hogy tollat veszek, teszem azért, mert a „Barsból“ megjelent közlemény „Verus“ aláírással egy részt felette hiányos, más részt a mit közöl, elferdítve^ czélzatosan közli, s mintegy az egyházmegyei bíróságot megstigmatizálja. A protestantizmus mily nagy erő forrása lenne, ha közügyeinek vezetésénél a szivek egyenlő lendületét a gondolatok egyenlő irányai s az akarat ugyanazon erélyét láthatnék mindenütt. Fájdalom, nem igy van! Torzsalkodások, szőrszálhasogatások, az önfejűség és egyéni akarat túlhajtása háborgatja szüntelen az egyházi közigazgatás békés menetét, mely gyakran alaptalan gyanúsításokká, gyűlöletes személyeskedéssé fajul. A legszomoritóbb pedig a dologban az, hogy az ily eltitkolást érdemlő tények a piaczra vitetnek. _ Az objectivitas megsértése nélkül Írhatom, hogy gyűlésünknek nem volt oly békés és nyugodt lefolyása mint a minőnek óhajtottuk. Pál apostol azon kijelentése: „Szükség lenni hasonlásoknak is közietek, hogy a kik állhatatosok, azok megismertesseneku (I Kor. XI. 19) kissé tulságba vitetett. De térjünk a tárgyra. A közgyűlés 7 választással foglalkozott, egy lelkész s hat tanító választással u. m. a borii lelkész és tanító-, töhöli, zalabai, n.-lóti, nagyodi és szecsei tanító választásokkal, valamennyi egyhangúlag történt. A hétből a két utóbbi lett kérvénnyel megtámadva, tehát nem valamennyi^ mint „Verus" hamisan állítja. Az mindenesetre feltűnő hogy egyhangú választások panasz tárgyát képezik. A kezem közt levő iratok alapján helyre igazíthatom Verust, hogy azokban sehol fel nem található azon állítás, hogy az esperesi naplóba bejegyzett s a néptanítók lapjában közölt pályázati határidő közt eltérés lett volna. Az azonban tény, hogy a nagyodi tanítóságra az egyik pályázó kérvénye a határidő után 5 nappal késve érkezett. Én arról most nem vitatkozom, hogy szabad-e vagy nem a határidő után érkező pályázatot az esperesnek elfogadni, hanem az iratok alapján konstatálom a következőket: Fagyodon mintegy 474 év óta állandó, 2 év óta semminő tanító nem volt, a pályázat első Ízben sikertelen maradt, másodízben egy kebelbeli s egy más egyh. megyebeli tanitó pályázott. A kebelbéli tanítótól a választó gyülekezet idegenkedett, ezt tudomására hozták az esperesnek, magának a pályázónak, kijelentették ezt neki élőszóval s teljes presbiteri ülésben hozott nyilatkozattal, sőt szemrehányással is illették, hogy személyesen s megbízottjai által ajánlgatta magát közöttük, a mit az egyh. törv. 209. §-a nem csak tilt, de semmitő oknak nevez meg. az ily előzmények után elfogadott pályázónak megválasztását támadta meg az, a ki mellőzve lett. Az önérzetnek mily fogyatékossága, a gyülekezet szükségének s akaratának mily nagy mérvű ignorálása kellett ahhoz, hogy ezen választást megtámadják. És ez még szenvedélyes vitára is szolgáltatott anyagot. A választás különben 4 szavazattal 8 ellenében lett megerősítve. A szecsei tanitó választásról elég volna annyit mondani, hogy az azt megtámadó kérvény egyhangúlag lett elutasítva a bíróság által. Nagyon meg kell ott szorulva lenni, a hol semmiségi okul azt akarják feltüntetni, hogy egy határidőn túl beadott, de a kérvények elbírálása előtt visszavont pályázat miatt kell egy választást megsemmisíteni. Ug}7an mi befolyása van egy ilyen csak az iroda előtt tudható körülménynek, akár a választók akaratára, akár a választás érvényességére? lehet-e ilyen kifogást komolyan felhozni? Az tény a nagy szecsei választásnál, hogy a kit szerettek volna tanítójuknak, elhalt érdemes tanitójuk fiát, a még érvényben levő tanitó-választási szabály alapján nem választhatták meg, s kényszerből egy olyan kebelbeli tanítót választottak meg, ki csak nehány hónappal előbb költözködött be egyházmegyénkbe. Itt észszerűig nem kérvényezésnek, felebbezésnek, hanem a törvény előtti tisztelet és engedelmességnek, és másoknál is erre való buzdításnak van helye. így fogta fel az ügyet az egyházmegyei bíróság, midőn azt egyhangúlag érvényesnek Ítélte. Verusnak azzon fejtegetésére, hogy egyházmegyei ügyrendünk 19 §-a „Az esperest és gondnokot az anyaegyházak presbyteriumai, a többi egyházmegyei tisztviselőket az egyes gyülekezetek presbitériumai általános szótöbbséggel 10 évre választják“ — miként értelmeztessék, csak azt mondom, hogy ez is képezheti a vitatkozás, de nem szenvedélyeskedés és gyanúsítás tárgyát. Nézetem szerint a Protestantismus ereje azon az alapon nyugszik, mely minden jogot a hívők közösségére, egyetemére ruház, mely alapnak, felfogásnak presbiteri egyház szervezetünk hű kifejezője. A Protestantismus mindig a jogok kiterjesztéséért küzdött s azért az egyházmegyei ügyrend idézett szakaszát a Protestantismus szellemével, s az egyh. törv. 10. 11. 12. 22. §§-aival egyezőig úgy kell, s más képen nem is lehet értelmezni, hogy mindazok a társ és fiók egyházak, melyek az egyh. törv. 22. §. szerint 50 lelken túli népeséggel bírnak s a presbitériumot megalakították, szavazati joggal bírnak. Szükséges, hogy ily társ és fiók egyházakban legyen gondnok és presbitérium, kikkel a lelkész az egészen reájok vonatkozó, u. n. locális ügyeket intézze. A jogoknak ily kiszélesítésétől csak az félhet, ki ez által egyéni érdekeit, talán hiúságát veszélyben forogni látja. Azt hangsúlyozom egyúttal, hogy a törvény által körülirt határok átlépése, a jogok kiszélesítésében való
