Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-01-19 / 3. szám
37 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 38 annyi megragadó, lelkesítő alakjai a bithez ragaszkodásnak, a lelkiismeret szabagságának csak tartalmatlan, üres, fogalomért áldozták volna életüket ? Kiontott vérük parlag terméketlen mezőt öntözött volna csupán, melyen az igaz, valódi lelkeket boldogítani képes hitnek fája gyökeret nem verhetne és nem sarjadoznék ? Oh ti elveszett hősök, bitünknek, vallásunknak szent vértanúi, a lelkiismeret szabadságának lelkesítő bajnokai nem fordultok-e meg sírotokban, halva a késő ivadék, a kegyetlen kor vádját, mely szentségtelen kezekkel akarja megrabolni kebletek legféltettebb kincsét és beszennyezni a babért, mely homlokotokat elévülhetlenül övedzi körül! S a mi a legszomorubb, mondhatni elbátortalanító az, hogy sorainkban s nem csupán a világi elem, hanem a lelkész! kar, sőt az intéző, irányitó körök között is, nem egyszer halljuk hangoztatni, hogy a protestantismusnak létjogosultsága, jövője nincs. Már Kálmán Dezső is kifakad a Protestáns Pap ha jól emlékezem 1889-ik évfolyamában, a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap szerkesztőjének ily irányú kijelentései ellen, mondván, „mi lesz az ifjúságból, mely ilyen elveket csepegtet és szív magába ? mi lesz a népből, kiknek ily szellemben vezérelt papok fogják hirdetni az igét ?“ Én azonban még tovább mennék s kérdésbe teszem, hogy az ilyen gondolkozók, miként maradhatnak tagjai egy oly felekezetnek, melynek tanairól meg vannak győződve, hogy tartalmatlanok, tarthatatatlanok, a melynek múltjában nincs öröm, jövőjében nincs remény, melyben nincs annyi erő, képesség, hogy zászlaját hívei diadalra vezethessék, sőt a biztos veszteség előre pirító szégyenérzetével mennek alatta dicstelen küzdelemre, biztos leverettetésre ! Távol legyen, hogy az excommunicalni akarás hatályát veszített menyköveit akarnám dobálni a Protestantismus missiója, hivatása felől kícsinylőleg gondolkozó ilyen harczosokra, hiszen az a vallás, az a felekezet, mely a szabad vizsgálódás, lelkiismeret szabadság lelkesítő elveit irta ragyogó betűkkel törvénytáblájára, az nem zárja, nem zárhatja ki tagjai sorából azokat, kik akár kételkedő lelkűk ösztönétől sarkaltatva, akár a rideg materializmus karjai közé dőlve, megkeseríteni akarják a nevelő, tápláló édes anyát, melynek emlőjén nőttek fel, s a melynek gyámolitó, tápláló dédelgetéseit oly jól esőleg fogadják el! Legfeljebb szabad utat engedhet nekik, nyitva hagyja előttök az ösvényt, melyen szabadon száguldhatnak a nagy világba széjjel, s felkereshetik azt a helyet s azokat, kiknek gondolkozásmódjuk az övékével azonos, vagy ahhoz hasonló, vagy akár egyedül állhatnak nem követtetve, nem támogattatva senkitől minta törhetlen meggyőződés elvhü bajnokai!! Mert hogy felekezetűnk s a Protestantismus létérdekével egész működésük, irányuk homlokegyenest ellenkező, sőt demoralizáló hatású, az kétségtelen. Hogy a protestantizmus sok tekintetben negátió, tagadása a katholicizmus hitelveinek, egész rendszerének, melyen az épülve, támasztva van, azt mi is a legnagyobb készséggel, minden ellenvetés nélkül ismerjük el. Hisz létjogosultságának egyik s legfőbbnek mondható bázisa, alapja az. Valóban, ha felekezetűnk semmi egyebet nem tanítana, ha semmi pozitív tartalommal nem bírna is, már azzal, hogy oly sok vissaélést törölt el, hogy az isteni Megváltó által elültetott, elhintett magvakból sarjadt élő fának oly sok fattyú, vad hajtásait nyesegette le s az Isten országa magasztos elvei körül az emberi bölcseiken dés, hatalmi túlkapás szülte eszméket törölte s elvetette, s ekként a homályban tévelygő emberi elmét, az igazság helyes fogalmának, tisztult vallásos gondolkodásnak megismerésére vezérleni elősegélte, már ezzel el nem évülő érdemeket szerzett az emberiség fejlődése, haladása érdekében. Mit is tagadunk, mit vetünk mi el a róm. katholicizmus tanai, dogmái közül ? El nem fogadjuk azokat, sőt küzdünk teljes erővel, meggyőződéssel azon —mondhatni minden tévelygéseik, visszaéléseik egyedüli forrását, gyökerét képező — tanaik, irányaik ellen, mely oly mesteri - leg építette századokra át a hierarchiának bámulatosan szervezett, rendszeresített alkotmányát, mely a hitnek, a vallásnak, kiemelkedő, legfontosabb tényezőjévé, gyarló embert, vétkekkel gyengeségekkel teljes embereket, a klérust és mistieus, az emberi elme által meg nem érthető, fel nem fogható fogalmakat, rejtelmeket tesz ! Igen is tagadjuk és el nem fogadjuk ama hierarchikus tendentiát, irányt, melynek fejlesztése, növelése érdekében kellett felállitaniok a tévtanoknak, a szükségszerüleg fejleményezett hitczikkeknek egész rendszerét, sorozatát. Ez az irány tette szükséggessé, hogy a biblia mint a vallásos igazságok megösmerésének egyedüli forrása, a néptől sőt a papok kutatásai, vizsgálódásaitól elzáratnék, s kétes eredetű hagyománj’ok, hitelességgel nem bíró okmányok, hit és vallás dolgában megdönthetleneknek, hiteleleseknek állíttatnak! Ez a törekvés irányította, vezette a sacramentomok számának megállapításánál a szentirás, és Jézus rendelkezése figyelmen kívül hagyásánál, hogy azok misticus szentség jelleggel felruházva, az életnek minden mozzanatánál, forduló pontjánál előtérbe áltitsák, nélkiilözhetlenné tegyék azok kiszolgáltatóját. Ez a törekvés adott azoknak oly erőt, hogy a megszentelő pap szavaira az ostya és a bor, sőt külön mindegyik a Krisztus testévé és vérévé változnék által, s ekként gyarló halandó ember földfeletti hatalommal rendelkezhetnék, egy bizonyos, sajátlagos átlagból egészen mást, egy teljesen különböző állapotot állitván elő. Ez ruházta fel oly hatalommal, hogy bűnöket bocsátliasson meg s bűnösöket oldozhasson, kötözhessen, még pedig nemcsak a múltak elkövetett vétkeiért, hanem a jövőben is véghezviendőkért; ez állította fel mindenek betetőzéséül a csalhatatlansági dogmát, kimondván, hogy mikor a római pápa excatedra szól, csalhatatlan, tévedhetetlen, elfogadá e közben természetesen az egymást kiátkozó, excominmucáló csalatkozhatatlan pápákat, kik sokszor erkölcstelen életükkel, vagy egymás bukásával mozdíthatva elő érdekeiket: rettenetes átkokat szórtak egymás fejére : ad majorem Dei glóriám ! és a csalatkozható, gyarló laikusok lelki épülésére^ Igen, ennyiben negatio a Protestantismus elvetése^ mellőzése mind eme és ehez hasonló tévtanoknak, vissza-3*
