Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1896-01-19 / 3. szám

39

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

40

éléseknek s csak a felett csodálkozhatunk, hogy ez a felvilágosodottnak nevezett ég méltán bámult 19-ik század a maga scepticus, materialisticus irányával, előre haladt, magas culturájával mily odaadással követi ez elveket, mily vakbuzgósággal borul porba s boldog, ha papucsa hegyét megcsókolhatja e tévtanok, de mit mondok, maga a Jézus Krisztus megszemélyesitőjének, földi helytartójának.

Lejártak azok az idők, azt hiszem, midőn a felekezetek egymás sértegetésében, kigúnyolásában lelték legnagyobb érdemeiket, távol is legyen ez tőlem, de ha ők kétségüket fejezik ki a Protestantismus hivatása, létjogosultsága felett, bizony-bizony sokkal inkább megengedhető a csodálkozás kifejezése nekünk, hogy az az igaz ugyan, hogy művésziesen, mesterileg összealkotott építmény, de a melynek alapja, fundamentoma oly gyenge, oly ingatag, a haladó idő gyors szárnyai által még le nem döntetik, szét nem romboltatik.

Jelentékeny része van ebben, hogy ez még be nem következett, sőt napjainkban mintha megifjult erővel látszanék működni, az emberi gyengeségnek , mely a fény, a hatalom, a gazdagság előtt meghajol; és az emberi lélek ki nem magvarázható ugyan, de úgy látszik veleszületett tulajdonságának, mely a hit, a vallás dolgaiban szereti és keresi az érthetetlent, a ki nem magyarázhatót, a místicus homályt és rejtelmet.

A protestántismus kerüli ezeket, lehetőleg szabadulni törekszik ezektől, sőt a világosságot akarja s el veti a bizonyos tendentiával felállított tételeket, melyekkel a róm. katholicismus átszőve, telítve, dúsan felruházva vau. Ennyiben tehát csakugyan negátio vagyunk, s ez az egyik érdeme vallás felekezetűnknek, a protestánsoknak.

(Folyt, köv.)

Patay Kákoly.

Munka és pihenés keresztyén szempontból.

(Folytatás).

Már a keresztyónság egészen másként nézte a munkát, melyre maga Krisztus és az ő apostolai adtak példát. Az Ur, az emberré lett Istenfia, mesterember házában növekedett világmegváltóvá, a munka iskolájában is teljes szelídséget és alázatosságot tanúsítván. A tanítványokat, a galileai halászokat, a munka mellől hívta el követőiül. Pál apostol, a kinek még legtöbb tudományos képzettsége volt, saját vallomása szerint sátorszövet készítőnek tanult, s ezt a mesterséget haláláig folytatta, mert igen sokat adott arra, hogy senkinek terhére ne legyen, hanem saját keze munkájával szerezze meg mindennapi kenyerét. 0 mondotta ki: „Ha valaki nem akar munkálkodni,ne is egyék.“ Az általa alapított gyülekezetekben folyton azt hangoztatta, hogy senki se töltse tisztátalan megveszett beszéddel az ő idejét, hanem „csendesen munkálodván, az ö tulajdon kenyerét egye.“ ,.cselekedje az ő kezeivel azt, a mi jó, hogy legyen mit adni, a kinek szükség.“ Ezek az alapelvek bevésődtek lassanként az egész kér. egyház köztudatába. Az evangéliummal együtt tehát a munka értékéről egeszén új nézetek terjedtek el a népek között. — A földi szorgalmatoskodásnak az örökkévalóság ügyével való ezen összekapcsolása tette a keresztyénséget páratlan kulturhatalommá.

A keresztyénség azonban a kézi munkát nem anynyira azon meglehetősen elkoptatott frázis hangoztatása által nemesíti meg, hogy a munka nem szégyen; hanem inkább az által, hogy a legegyszerűbb kézi munkásnak is olyan hasonlithatatlan lélek- és szivmüvelfcséget ad, a mely azt igazi bölcsességben, erkölcsi erőben, igazi kipróbált idealismusban fölibe emeli a pogány világ bármely bölcsének. Mit sem tesz az, hogy a kéz jelentéktelen egyforma munkát végez, ha a mellett aszivet eltölti az Isten szeretetének megtapasztalása, a lélek pedig ismeri az üdv csudálatos utait, Isten kegyelmének dicsőséges czéljait. A keresztyénre nézve nincs lélekölő munka, mert ellensúlyozóul ott vannak azok a valódi javak, melyekkel Istennek lelke [gazdagítja s díszíti életét. Gondolatvilágának nem képezik határait & szűk szoba egyszerű falai, sem a páratelt gyárhelyiség; szive részvéttel ott van Isten országa minden terjeszkedésében s jól eső öröm tölti el kebelét az evangyéliom minden diadalára, legyen bár annak színtere saját hona, vagy a nagy pogány világ. Ezért a munkának a keresztyénség nem csak díszoklevelet ád, hanem azt oly ioglalkozássá dicsőíti, melylyel a legmagasabb gondolatok, a legfenségesebb czélok vannak összekötve.

Ha az ember olvassa a napi lapoknak a munkáról vagy a munkásokról Írott czikkeit, sokszor támad olyan, forma gondolata, mintha csak a testi, p. o. a mezei vagy gyári munka volna igazi munka. Sokszor hallunk aűéler beszédet: hogy gyári munkások készítik mindazon hasznos dolgokat, melyekre nekünk szükségünk van életünk kényelmesebbé s kellemesebbé tétele végett. Ennek alapján egész az unalomig hajtogatják aztán azt a szemrehányást, fogy mindazoknak a dolgoknak, a melyeket termel, maga a munkás látja legkevesebb hasznát. Mindnyájan szívből óhajtjuk bizonyára, hogy munkás testvéreink a lehető legbőségesebben kikapják osztályrészüket a földi élet áldásos javaiból. De az említett-íóle beszéd csak ámításra, szemfényvesztésre való. lse feledjük ugyanis, hogy mily véghetetlen sok szellemi munkát kellett végezni előbb, míg a testi munka mostani tökéletesült eszközeinek birtokába juthatott, hogy azokkal bámulatos eredményeket mutathasson fel, s mily óriási szellemi munka szükséges folytonosan p. o. egy gyárnak üzemben tartására, tökéletesítésére, piaczok szerzésére s fentartására és hogy mily sok gyötrődéssel a önfeláldozással jár ez. Ne feledjük továbbá, hogy iparunk mily szoros összeköttetésben van a tudományost kutatás, vizsgálódás csendes munkájával és hogy az: annyi fáradtsággal és sokszor nagy veszélyekkel járó physical vagy vegytani kísérletezések által szerzett ismeretek mily elhatározó befolyással vannak életünk külscí.