Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-06-21 / 25. szám
9393 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 34 tőlem Boross Kálmán lelkésztársamnak a reá bízottakat illetőleg tanácsot adni; hanem ha a fentmaradás és tovább fejlesztés mellett fog javasolni: javaslata nem lehet más mint az, hogy 1- ör is mint eddig, köteleztessék minden új belépő lelkész az egyházmegyei gyámoldának tagjává lenni. 2- or. az alaptőke tartozások, a mint a befizetés mikéntje az alapszabályokban megvan állapítva: pontosan követeltessenek be a gyámpénztárba. 3- or. Költsönök csak biztos helyekre adassanak, hogy a gyámoldai vagyou ne veszélyeztessék. 4- er. Intézkedés tétessék, hogy a 150 frt. alapszabályilag megállapított befizetését a ki elmulasztja: halála esetén özvegye csak a befizetett összeg arányában fog segély eztetni. 5*ör. Szűnjék meg az az eddig gyakorlattá vált abszurdum, hogy a pénztárba egy árva krajczárral sem járult lelkész özvegyétől a segélyezés mindaddig vonassék meg, mig a lelkész életében befizetni kötelezett járulék le nem telik. Én gyarló eszemmel a gyámolda tovább fejlesztését csak ilyen feltételek mellett tartom lehetőnek. Lássuk azonban röviden, hogy ezen feltételek menynyiben lehetnének valósíthatók. A mi az első pontot illeti, mellőzve a többit, azzal már tisztában vagyunk, hogy az egyházmegye az újonnan Lelépő lelkészeket nem fogja a gyámolda tagjaiul bekényszeríteni, önmaguktól meg nem fognak belépni az országos gyámolda részéről rájok rótt befizetések miatt, ily helyzetben most már összes alapszabályaink megsemmisültek; szervezetünk felbomlott, az egyházmegye intézkedési joga, nemkülönben a választmányé megszűnt, magunkra vagyunk egészen hagyva, mint compact testület tovább nem állhatunk fenn, mert az egyházmegye tekintélye többé már nem fedez bennünket. Tehát fennállásunk nélkülözi a jogi alapot. De nézzük a dolognak financzialis oldalát. A gyámoldai segélyezés azon kalkuluson alapul, hogy mig az együk lelkész elhal, a másik azonnal helyébe lép 150 frt. alaptőke befizetésével. Tehát a tagok száma soha sem mutathat fogyást, igy válik lehetővé a pénztár gyarapodása s az özvegyek segélyezése. Ha most már a halálozások után új tagok nem lépnek be új alaptőkékkel: megfog tárnadtatni a törzs vagyon, vagy az özvegyek 50, illetve 80 frtos évi segélyét évről-évre csökkenteni kell. A gyámoldai vagyon gyarapodásával nem fog arányban lenni az özvegyek segélyezése, ez amazt túlhaladja s kikerülhetlen lesz a tönk. De tegyük fel, hogy ez nem következik be: mi a kik a gyámoldai vagyont sok nélkülözések mellett összehordtuk, egyenkint majd kilépünk a gyámolda kötelékéből: kihalunk. Vájjon ki fogja örökölni vagyonúnkat? Kik lesznek örököseink? Özvegyeink, rá ez a felelet; s ha ezek is kihalnak? . . . Hát mi ez intézményt azon czéllal létesítettük, hogy állani fog a világ végéig. A körülmények alakulása midőn számításunkat keresztül húzta: ennek csak örülhetünk. A nagyobb méretekben, s biztosabb alapra helyezett országos gyámolda mellett nincs szükség provinbziális ily intézményre, amit az idő úgy is okvetlen eltöröl a föld színéről. Es ha egy pillantást vetünk a gyámolda belsejébe, mennyi a behajthatlan s veszendő követelés: józan megfontolással nem mondhatunk egyebet, miut hogy azok, akik filléreinket e pénztárba helyeztük, most követeljük vissza. Nincs más mód, mint a felosztás. Hogy miként? ez legyen megbeszélésünk tárgya. Závori Elek. ISKOLAÜGY. Válasz a tanitóválasztási szabályrendelettervezetre adott észrevételekre. Örömmel olvastam tiszt. Patay Károly lelkész úrnak a tervezetre adott bírálatait, mert nézetem szerint csak úgy lehet jó szabáljTendeletet alkotni, ha az eszmék kicseréltetnek, a tervezethez többen szólanak és igy az egyházkerület tanügyi bizottságát, — a melynek egyik hivatása az ily szabályzatokat a egyházkerületi gyűlésre előkészíteni, — a hiányok és hibákra figyelmessé teszik-Ezen kívül köszönetemnek is kifejezést adok a tervezetről adott elismerő nyíikozatért, mert így legalább tudom, hogy jóakaratu munkám nem ügyefogyott es ha nem is tökéletes, de mindenesetre alapnak elég jó. Ezeknek előre bocsájtása után áttérve az észrevételekre, kijelentem: miként a 6 § ba „tanitópályán elért sikereik“ — beszúrását nem tehetem magamévá, mert megbirálását annak: hogy ily sikereket ki ért el? kire bizni nem tudjuk. Bízzuk ezt az esperesre? arra azt mondják, egyoldalú; körlelkészek, körtanitók vagy a tanügyi bizottságra? ezzel majdnem kivétel nélkül elégedetlenek. Hogy ez igy van, igazolja azon körülmény is, miként 1895. évben az egyházkerületi gyűlés a mai napig érvényben álló szabályzatnak ezen pontját törölte. Jól tudom én azt, hogy „a gyakorlat alkotja a mestert;“ azonban mert gyakorlatilag ezen elvet érvényesíteni nem lehet, megmaradtam azon az alapon, mint a melyet minden más pályánál alkalmaznak. A 13-ik §-ba „helybeli lelkész“ beszúrassék, vagy is, hogy 0 is hitelesíthesse a pályázók okmányait, helyesnek ismerem. A meghívás utján való választást itt alkalmasnak nem tartom, mert a lelkész és tanitóválasztás között nagy a különbség. A lelkészt meglehet a híveknek hallgatni és azért képességüket meglehet bírálni, azonban a tanítót meghallgatni, vagy egy két végig hallgatott előadás után annak tanítási képességét megbírálni nem lehet. Másrészt a presbyterium kis testület és igy czélra vezetően nem lehet összeállítani azt sem, mikor és mily .lódon legyen helye a meghívás utjáni választásnak? És mert tanítónk kevés van, nem óhajtottam otthon, a közelben, — de a távolban toborozni, mely óhajnak a pátyázati felhívás teljesen megfelel. A választás végmegerősitése az e. t. 431 §. második bekezdése szerint az egyházmegyék joga, mit szabályrendelet nem változtathat meg, azért nem vettem fel kifejezetten. Gyengébbek kedvéért bevehető.
