Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1896-01-12 / 2. szám

27

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

moru egyhangúsággal az ezen időből való egyik Chrónika. (Ezek és a következő adatok Holzwart katholikus történész már említett müvéből vannak véve). Sokkal nagyobb azoknak a száma, a kiket hazájukból száműztek, vagyonuktól megúsztattak, családjaikat nyomorba taszították. Több, mint 100000 protestáns menekült külföldre, a midőn Álba az ország felé közeledett, köztük az ország legnagyobb és legjobb fia, Oraniai Vilmos. A kivándorlottak jószágát lefoglalták. „Számtalanokat ért ez a sors ; az özvegyek és árvák jajja az égre kiált,“ jegyzi meg egy azon korból való történetiró, előbb V. Károlynak legbizalmasabb tanácsosa. Csakhamar kezdtek minden felé felcsapdosni a máglyák lángjai, működni a hóhérbárd és kötél. Az országutmenti fákat négy felé vagdalt emberek hulláival aggatták tele; mindjárt husvét után 800 fej hullott a porba, irá röviden és ridegen Alba a királynak. A vandal vérengzéssel párosult a hihetetlenül felcsigázott adóteher s az ország virágzó kereskedelmét megsemmisittéssei fenyegető az a rendelet, mely tiltja azjÁngliával való kereskedelmi összeköttetést. Csuda-e tehát, ha a halálra kiűzött nép kétségbeesése nyílt lázadásán tört ki, a midőn nagy hőse Oraniai Vilmos sereggel közeledett az or. szag felé, a parti kikötők pedig segélyére siettek ? Hogy mily elkeseredett harag töltötte el a protestánsok lelkeit, midőn Álba állati Vérengzéseiről értesültek, mutatják egyes nyilatkozataik : „Mi az az egynéhány elrombolt kép azokhoz a kimondhatatlan szenvedésekhez mérten, melyeket a római Klérus okozott nekünk, midőn elrabolta tőlünk a legszentebbet: szülőinket, testvéreinket.“

Ámde az annyi szent vértől ázott földből kinőtt lassanként a szabadság szép virágzásu, dús gyümölcsözésü fája. Németalföld politikai és kereskedelmi befolyása egyre növekedett, Spanyolország pedig rohamosan sülyedt alá. Az a nép, mely szabadságát oly hősies feláldozással vivta ki, bizonyára joggal foglal az első sorban helyet az emberiség szabadságáért küzdők között. E magasztos küzdedelemből református egyházunk bőségesen kivette a maga részét; az általa terjesztett hit erejéből merítették a népszabadságéit küzdő bajnokok a lelkesültséget, a halált megvető bátorságot. Az evangeliom világánál járó nép csodákat művelt. Világtörténeti feladata teljesítése közben hasonló csudákat fog művelni az evangyéliom örök ereje ezután is. Annak az Egyháznak, melyben ezt az evarigejiomot hirdetik hamisítatlanul és nem az emberi bölcseség hirdető beszédit, még szép jövője van.

s.

Mii»

Régiségek.

A század elején főiskolánkban már fennállott bennlakásnak igen érdekes adata a következő folyamodványa a deákságnak, a melyet a háromszögletű kalap kötelezővé tétele ellen adott be 1801-ben a főiskolai consistoriumhoz. Ismeretes doiog, hogy a benlakás intézményének felálli:

tása óta a benlakókra nézve a ruházatot illetőleg is voltak bizonyos szabályok, a miket meg kellett tartani, »egyidőben a fodros, mig máskor a hegyes orrú csizma hordozása a szabályok megsértéséhez tartozott. Volt idő, hogy a reverenda hordása volt kötelező, s főiskolánk történetének lapjai egy reverenda harczról is megemlékeznek, máskor ismét csak sötét szinü s térdig érő kabát hordozása volt elrendelve ; 1801-ben azonban a pörge kalapok eltiltására s a háromszögletes kalap kötelezővé tételére került a sor, a mi ellen az ifjúság a következő felfolyamodással élt:

Venerabile Consistorium! Tapasztalt dolog az. hogy a legbölcsebb Igazgatói is az emberi kissebb vagy nagyobb Társaságoknak tsak akkor tarthatták alattvalóikat virágzó és boldog állapotban, midőn azokat mind a szerfelett való Fennhéjázásoktól, s rangjok felett s karikájokból való kitsapongásoktól, — mind pedig az alávaló* tselekodetekre tzélozó, s őket emberi méltóságokból is kívetkeztető nemtelen miveletektől megtartoztatván a tisztességes középszerűség utján vezérlették. Ez és kivált azon Atyai szives indulatnak megfontolása, a melylyel a Venerabile Consistoriumot erántunk gyakor ízbe viseltetettnek lenni tapasztaltuk, bátorítottak bennünket arra,, hogy merészellyük a Venerabile Consistoriumot még edgyszer alázatosan kérni, hogy a minapába felállittatott Kalapformát más formájúvá változtatni, a nélkül, hogy azon régi és Deákhoz tsakugyan illetlen kalapviseletbe visszaesni megengedtessünk, méltóztasson ; hogy igy osztán a legrégibb és legujmódibb pompás kalapok közt tisztességes és ifjakhoz illő kalapot viselhessünk.

Ugyanis mitsoda egyéb a viseletnek megítélése minden embernek arról való subjective, de semmi objectivitással nem biró elmebeli indulattya: a melynek minthogy tsak subjectívitása van, soha Mindenes és állandó Törvénynyé az arról való gustus nem lehet; mert ha valamelly öltözet, bizonyos Indító okokból tetszik, nem sokára a megy legnagyobb utálatba, s ha most a legderekabb ember betsül is valamelly viseletét, edgy kis idő telik el s egészen másba helyezheti kedvét; és igy edgy Nagy Publikumnak kedve szerént való öltözetet felállítani akarni tsupa képtelenség; hanem legokosabb és legjobb regulázó Princípiumai lehetnének ennek egyedül a szokás és az uralkodó vélekedések. Es éppen igy van a dolog a mi kalapunkkal is, melyet az egészVenerabile Publicumnak tettszése szerént formálni lehetetlen ; mert ha tsak azt teszszük is fel, hogy edgyforma sokaságu mind a két kalapot akaró fél; már itt is melyiknek kell kedvezni, ha a Kalapról állandó törvény akar hozatódui ? Természet szerint annak, a mellyik az ebbe való regulára Princípiumot t. i. a szokást hozza okul, mert mindent a fundamentumánál kell keresni és kezdeni; — annyival is inkább mikor a modificalt Kalapot akaró Fél sokkal fellyül haladja a háromszögletet akarókat, azoknak kell engedni, — már pedig hogy e most úgy van, azt minden felölről eléggé be lehet bizonyitni, úgy annyira, hogy még azok is, a kik ezelőtt az egyenlő szegeletü kalapot akarták. a mostani pallérozottabb Világba kezdenek ezen cseí kélységbe az uralkodó szokáshoz szelídülni és még a régi