Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1896-01-12 / 2. szám

29 DŰNANTÜLI PROTESTÁNS LAP 30 idejű Titt. Titt. Nagy Érdemű Urak is, ellenzik az ily tsekély régiségeknek való áldozatot. Magának a Tekinte­tes Fö Curator Urnák, és sok más Nagy Tekintetű Férj­­ííaknak szavaikból, sőt a M. Sz. Györgyi Gyűlésnek az Actáiba a kalap modi fi cati ójáról szólló punctumból is ki­tetszik, milly kevéssé akarják azt a régi Kalapot behozni; a midőn amazok méltóztattak annak lehető modificatiójáról szóllani, emez pedig az egyenlő szegletit kalapról még tsak nem is emlékezni jónak látta. A melly helybehagyói vágynak pedig az egyenlő szegeletü kalapnak, azok ezt rész szerint indifferentismusból tselekszik, rész szerént pedig tsak snbjectiva meggyőződésből ; — de az ilyeneknek szá­mok is igen kevés. - Minthogy tehát a Viseletnek semmi Tudományos subjectivitása nem lévén az Erköltsökbe semmi befejása nints, nem F ttyuk illetlennek a Venera­­bile Consistorium előtt a kalapba leendő dispensatióért esedezni. Továbbá azt is méltóztasson még a Venerabile Con­sistorium mint edgy kegyes és Fiainak javokat szívesen munkálódó Atya szivére venni, hogy a Törvényadásokba a Jókra szintúgy mint a Rosszakra — a Hevesebbekre szintúgy mint a lasubb indulatuakra is kell tekintetnek lenni; mert a sok ezer tapasztalások bizonyittyák azt, hogy még utoljára is azokból lesznek az emberek, a kik heves Indulataik miatt annyira felbuzdittyák Értelmeket ítéleteket és Okosságokat, hogy meg nem álhatlyák azt, hogy minden dologba ezeknek hasznokat ne akarják venni: ha már az illyenek Jóltevő elöljáróiktól némünemü szelíd­séggel illettéinek, belőlök még minden állapotra legalkal­masabb Férjfiak formáltatliatódnak. Ellenben hány ilyenek lettek boldogtalanokká, s az erántuk való keménységnek szomorú áldozativá, tsak Hazánknak más Oskolái is pél­dákkal eléggé megmutatják. Ama nagy és nem tsak a jelenvalókat néző, hanem még a Jövendőkbe is beletekintő Fridrik fiának edgyne­­liány ízbe papirosára esett jádzó laptáját visszaadni nem akarván, ki midőn ezt, az Attyától fenj^egetve s harago­san kívánta vissza, a Bölts Király7 belső megilletődéssel azt pártütő Fiának örömmel visszaadta, mert kinézte ezen tselekedetből, hogy senki fia kezéből Sileziát ki nemtsikarja. Megujittyuk még utoljára a Venerabile Consistorium előtt tellyes bizodalmunkból azon alázatos kérésünket, hogy nekünk edgy olyan kalapnak viselését, a melly az Ifjúi korral tisztességesen megedgyez, és a millyet a mai rliszteletes Prédikátor I raknak (a mely statusra vagyunk mi is leginkább meuendők) nagyobb része visel, megen­gedni méltóztasson. Ennek pedig megengedése nem fog a Venerabile Consistorium Tekintete ellen lenni, ha ugyan nintsen az a Bölts Atyának Tekintete ellen, hogy ez Fiainak esede­­zésekre edgy oily Törvényt meglágyítson, a mellynek az Erkölcsiségbe legkisebb befolyása síntsen, — ha kivált azoknak kérések az illendőségen fundálódik. Melly alázatos kérésünket a Venerabile Consistorium eleibe bizodalmasan terjesztvén* vagyunk Pápán 18ol. esztendőben Aprilisnek 15 ik napján A Venerabile Con­­sistoriumnak alázatos tisztelő és engedelmes szolgái a Refoimatum Collegiumban Tanuló ifjúság.“ (Pápai eh. levélt. 574. sz.) Kis Ernő. VEGYES KÖZLEMÉNYEK. — Szilágyi József-alapra adakoztak : Saáry Lajos 10 frtot, Puskás János 50 kit, Somogyi Gyula esperes gyűjtése 8 fix 60 kr, a győri egyház 1 frtot. Összesen 20 frt 10 krt. Ezen ö-szeg a legközelebbi kimutatáshoz hoz­záadva: Főösszeg: 889 frt 74kr. az az nyolczszáznyolcz­­vankilencz forint hetvennégy krajezár. B. A. ptárnok. — Püspökválasztás. A püspökválasztó presbyteri szavaztok, értesülésünk szerint folyó hó 6-án minden egy­házmegyéből kivétel nélkül beadattak már főgondnok ur ő nagyméltóságához s ha valami non pufarém közbe nem jő, azok felbontása a fehérvári gyűlés meghatározása sze­rint folyó hó 15-én meg is fog történni. — A kerületi j.-ltönyvek — úgy a septemberi pá­pai, mint a novemberi sz. fehérvári — folyó hó ll-én kerültek ki a sajtó alól, és igy a jövő hét végén megtör­ténik azok Szétküldése is. Hogy a j.-könyvek ily soká készültek el, az olyan okok folytán történt, a melyek előtt úgy hisszük — részt vevő tisztelettel hajol meg mindenki. — Lelkészválasztás meghívás utján. A kupi szent gyülekezet érdemes tagjai egyhangú határozattal kimon­dották, hogy minden pályázat mellőzésével tiszt. Bállá Dezső ac-sádi s.-lelkész urat lelkészükül választják s a pres­­byteriumot megbízták úgy a nevezett s.-lelkész ur meg­hívásával, mint azzal, hogy a szükséges lépéseket a nt. esperesi hivatalnál ily értelemben tegye meg. Az utóbbi években oly súlyos csapásokat szenvedett szép Ároni család örömmel tapasztalhatta tehát ismét, hogy az Ur övéiről gondot visel, és hogy az ő utai végére mehetetie­­nek. Gratulálunk ! — Kérelem. A Sziiágyi-alap gyűjtő bizottság ne­vében tisztelettel kérjük mindazokat, kik eddig iveiket be nem küldötték, hogy azokat szíveskedjenek minél előbb­­beküldeni, hogy a leszámolás minél előbb megtörtén­hessék. — A theologial akadémián a félévi párbeszédes vizsgák folyó hó 16-án veszik kezdetüket s e hó végéig tartanak; a jelentkezések folyamatban vaunak, s a mint az akadémiai szék által jóváhagyatnak, azonnal közöltetni fognak az igazgató-tanács elnökségével. t — Útban Egyiptom felé. Múlt számunkban is megemlékeztünk Barcsi József tanártársunk egyiptomi La­­nulmáuyútjáról s közöltük az úti tervnek érdekesebb rész­leteit. Azóta kaptunk levelet útban ievő barátunktól Tri­esztből, melyből közlünk egyes részeket. Tudjuk ugyanis, hogy sokan .érdeklődnek ez érdekes és tanulságos utazás részletei iránt. Átadjuk tehát a szót barátunknak. „Ölöm­mel tudósitlak benneteket tisztelt kartársak és jó ismerő­sök, kik érdeklődtök sorsom és az egyiptomi tanulmányút iránt, hogy a rendes terminusban szerencsésen megérkez , tem ide Triesztbe. Pápán találkoztam már egy uti társai Modly Kiizsó tanárral- Szombathelyről és igy B.-pestig se utaztam egyedül. B.-pesten elég jól telt az idő; vasárnap este megnéztük Fausztot, mely. igen jó és fényes előadás­sal került színre. Másnap 10 órakor találkoztunk a gya-

Next

/
Oldalképek
Tartalom