Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-01-12 / 2. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 26 2* szag legelőkelőbb nagyjai kíséretében megjelenve kivont karddal tisztelgett a nagy inquisitor előtt buzdításul az eretnekek irgalmatlan üldözésére; a ki midőn alattvalói égő testei között járt s egy előkelő spanyol nemes a máglyán felkiálott: „Igen felség, igy szokás bánni az alattvalókkal !*‘ elborult arczczal azt választolta: „Saját fiamat is a máglyára küldeném, ha olyan eretnek ripők volna, mint te.“ A rémuralom zsarnokoskodása anyira tűrhetetlenné vált, hogy még a németalföldi türelemnek is, mely pedig, miként a föntebb említett Hugó Gortius megjegyzi, hosszú éveken át beérte a titkos sóhajtozással, a vallálos meggyőződésükért kinpadon vagy máglyán kivégzett áldozatok titkolt elsiratásával, vége szakad s tettekre határozza el magát. így jött létre a németalföldi nemesség az a nevezetes szövetsége — Compromissum —, melyet a későbbi nagy szabadságliarcz előhírnökének, kezdetének mondhatunk (15Ö6). Főleg és különösen az ínquisitio miatti elkesederés hozta létre, az az ellen való védekezés végett alakult meg, s abban a j.-könyvben, melyet a szövetségtagjai alá Írtak, mint szinte abban az instantiában, a melyet később Margarétha helytartónénál, Fülöp féltestvérénél való kihallgattad suk alkalmával a szövetségesek benyújtottak, valamint a szövetség vezérei által ekkor mondott beszédekben csak az inquisitio utálatos üzelmei emlittetnek a szövetkezés okaként; de ezek azután érdemük szerint. Az inquisitiót az említett j.-könyvbe úgy tüntetik fel, és pedig jogosan, mint bizonyos romlott, álnok személyiségek müvét, kik a katholikus hit s a nép vallásos egységéért való nagy buzgólkodás ürügye alatt, valóságban azonban telhetetlen pénz- és uralomvágyból rávették II. Fülöp királyt arra, hogy minden ellenkező előterjesztés, sőt azon esküje daczára is mely szerint V. Károlynak a vallásra vonatkozó edictumát fenntartja, hogy még nagyobb szigorral járjon el, az inquisitiót az országra erőszakkal kényszerítse rá, jellemezve azt a következő, igen találó szavakkal: Az inquisitio nemcsak minden isteni és emberi jognak van ellenére, hanem kegyetlenségben felyül is múlja mindazt, amit a legvérengzőbb zsarnokok valaha elkövettek. Meggyalázása Isten nevének s másra nem, csak az ország romlására vezethet. Az által, hogy minden tekintélyt és igazságszolgáltatást a maga részére foglal le, megsemmisíti a törvények tekintélyét, lehetetlenné teszi a nép törvényes képviselőire nézve a szabadvélemény nyilvánítást, a polgárokat pedig semmire való bérenczeinek valóságos rabszolgáivá ; a hatóságokat, hivatalokat, az egész nemzetiséget pedig otromba beavatkozásaival zaklatja.“ Ezen vészes intézmény elleni védekezésre, mondják alább, kötöttek az aláírók -(több ezer németalföldi nemes) szent szövetséget, hogy egymást kölcsönösen védjék s mint hű testvérek legyenek -egymásnak életükkel és vagyonukkal segítségére, hogy senki valamikép szövetségtársaink közül akár az inquisitio, akár most meglevő, vagy ezután kibocsátandó vallási ^edictumok, akár a jelen szövetkezés miatt perbe ne fogattathassék, zaklattathassék, vagy üldöztethessék. Ily -esetben mindnyájan, minden tartózkodás nélkül mindenütt életükkel és vagyonukkal segítenék egymást. A király és fennálló rend iránti hűséget s azon elhatározásukat, hogy mindenféle lázadásnak és népfelkelésnek ehene lesznek, határozottan hangsúlyozzák a szövetségi jegyzőkönyvben. Tehát csak az inquisitio rémületes nyomása hozta létre a németalföldi nemesség szövetkezését, nem pedig a feuálló kormány ellen irányult politikai törekvés. Hol van tehát, kérdezzük a római történetíróktól a hamisítatlan tényekben auuak bizonyítéka, hogy miként ők állítják, a nemesség a népnek az inquisitio miatti elkeseredését használta fel lázongó ezéljai eszközéül? Amit fentebb a vértörvényszék üzelmeiről elmondottunk, nem elégséges e azon állítás igazolására, hogy a nemességet, melynek tagjai között nemcsak lutheránusok és reformátusok, hanem katholikusok is voltak, szövetkezésre, ellenállásra főleg és különösen az az annyi gyászt okozott törvényszék indította, melyre hárul a felelősség egész súlya a később Álba alatt kitört fegyveres lázadásokén, véres belbarczokért. Róma papjai, kiktől függött egészen koronás szolgájuk II. Fülöp király, voltak főokai azon sok éven át tartó harczoknak, melyek Németalföldet annyira megviselték (talán Fray Lorenzo de Villavicencio főinquísitornak a királyhoz intézett levelei hitelességét csak nem vonja kétségbe senki ?). A semmiféle más meggyőződést nem tűrő, vallásos fanatismusában dühös II. Fülöpről tudva levő, hogy élete nagy veszélyben forgásának egy szerencsétlen pillanatában, midőn a viharzó tenger bősz hullámai elnyeléssel fenyegették, esküt tett az eretnekek irgalmatlan kiirtására, ha megszabadul és szavát híven beváltotta úgy Spanyolországban, mint Németalföldön. A nemesség szövetkezése volt mintegy az a mag, a melyből a bO évig tartó nagy szabadságharcz, majd a németalföldi egyesült államok köztársaságának alapítása keletkezett (i katholikus fél, miután politikai követelései kielégittettek, Spanyolország kötelékeiben megmaradt, s alapja lett a mostani Belgiumnak;. Azok a politikai események, a melyek később a háború tovább folytatására befolyással voltak, eléggé ismeretesek a világtörténelemből, azokkal tehát nem foglalkozunk, mert hisz czéiunk annak kimutatása, hogy a keletkezett s véres ö> szeüt közösekért a felelősség nem.a protestánsokat terheli. E czetból kellett — mert megváltjuk őszintén, hogy uem szívesen idéztük fel a múltak véres árnyait — megemlékeznünk a vértörvényszék hajmeresztő kegyetlenségeiről. De ugyanezen czél kötelességünkké teszi, hogy tüzetesebben szóljunk a szenvedések leggyászosabb korszakáról Álba alatt, mert ekkor történtek a legrémesebb gazságok, olyanok, melyeknek párját a világtörténelem nem ismeri. — A visszataszítóan mogorva tekintetű Álba alatt kivégzett áldozatok számáról megemlékeztünk már; szólnunk kell tehát a kegyes gyilkosok véres munkájának egyes részleteiről. - Álba hivatalba lépésének mindjárt az első két hónapjában a vértörvényszék 1700 embert szolgáltatott a hóhér kezébe, ezek között egyszerre 80 Valen - cíennes és 27 Brüssel városi polgárt; valamivel kisebb számokat jelentenek a következő hónapokbau Németalföld többi városaiból. „Ezen a napon lefejezték, vagy felakasztották, vagy megégették ezeket és ezeket/ mondja szó-
