Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-04-19 / 16. szám
Hetedik évfolyam. 16*. szám. Pápa, 1896. április 19. DUNÁNTÚLI MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ®TARTALOM: A mi hivatásunk. Patay Károly. — Régiségek (Folytatás). Thúr/ Etele. — Az auuuitásos kölcsönökrök Kemenczky Lajos. — Jövendölés a pápáról. M. P. — T á r c z a. Egyiptomi tanulmányút. (Folytatás ) Barcsi József. — Vegyes közlemények. — Szer kész tő i üzenetek. „ . ____________________ v A mi hivatásunk. Egy falusi pap töprengései. Nem ismerek szebb hivatást, mint a papi hivatást, ha abban hittel, lélekkel és szeretettel forgolódunk: mondja Lang Henrik, Zürich hírneves papja, egyházi beszédei II. kötetében. Felemelő, lelkesítő szavak hivatásunk magasztosságának és fontosságának rövid, de velős jelemzésére, kinyilvánítására! Jól eső érzés, megnyugtató tudás ma olvasni e sorokat, hallani e szavakat, midőn sokan kicsinylőleg gondolkodnak rendeltetésünk, hivatásunk felől, midőn sokan hajlandók feleslegesnek, esak a társadalomra sulylyal, bénító hatással nehezülő tehernek tekinteni állásunkat, foglalkozásunkat. Valóban nem is csoda s teljesen érthető, ha kétségek között hányatik — élethivatásunknak, rendeltetésünknek a társadalom, az emberiség egyetemes háztartásának, anyagi és szellemi jólétének előmozdítására vonatkozólag kihatással biró munkálódása s annak értékére nézve egyik-másik lelkésztársunk, vagy akár egész testületünk meggyőződése, véleménye. — Egyfelől a fentebbi szavak s más nem kevésbé tekintélyes, sokszor nem is kartársaink közé tartozó kitűnőségek, hivatásunkat méltató, talán értékén tül is becsülő szavai, valamint saját lelkünk elnémithatlan sugallatai, melyek rendeltetésünket magasztosnak, az emberiség boldogsága felépítésére nélkülözhetlen s fontos tényezőjének állítják, másrészről a kételkedő bölcsesség, a positiv eredmények előtt meghajló felvilágosodás embereinek, a papi hivatalt kevésre vagy éppen semmire sem becsölő, sőt ezt egyenesen feleslegesnek, sok tekintetben károsnak ítélő véleményei!! Melyiknek lehet s van igaza a kettő közül. — Élhetünk-e hivatásunknak azzal a tudattal, hogy annak betöltésével mi is egy-egy homok szemet, vagy talán alapkövet vihetünk a társadalom egyetemes jólétének épületéhez? A vagy csak felesleges, semmi felelősséggel nem biró teher vagyunk az emberiség nagy háztartásában, talán csak olyan, mint a vihartól hányt, hullámok által elbontott hajó felesleges terhe, melyet, hogy a hajó szabadabban, Látrabban haladhasson tovább, a tenger mélyébe a habok játékául dobnak a kormányos szavára ? Óh ! hiszen csak valami kézzel fogható positiv eredményt mutathatnánk fel, ha jeleket állíthatnánk, melyek beszélnének, bizonyságot .tennének mellettünk. De ilyenek nincsenek, nem lelhetők sehol! Ha hivatkozhatnánk az emberiség átalakítására, az erkölcs, a magasra törés — a Isten országának már eddig is látható megépítésére ? vagy legalább ha magunk is lennénk, az emberiség ideális, eszményi alakjai, az ecce homo, a milyennek az embernek lennie kellene : az elérhető tökély, az erkölcsi fölény magasztos fokán!! Ha mi lennénk a világitó fény, a ragyogó napsugár, melynek ha egyéb rendeltetése nem lenne is mint a fény, a ragyogás: létezése, jogosultsága már azzal is kétségbe vonhatlan, megdönthetetlen lenne önmagában is, belőle sugározván ki az a fény, melynek világánál járni, kelni s élni lehet, s a mely vezet az élet sokszor sötét, sokszor homályos tömkelegében ? Fájdalom, mi is csak emberek, gyarló emberek vagyunk, telve azok gyarlóságával, gyengeségeivel, sőt mintha fogyóban lenne közöttünk s bennünk a hivatásunkkal vele járó ideálisabb, nemesebb gondolkozás, az ősöktől ránk maradt önfeláldozó, lelkesült munkásságnak tüze: hidegen minden lélek, minden odaadás nélkül élünk rendeltetésünknek, messze vagyunk a jó pásztortól s legtöbbször csak napszámosoknak, béreseknek tekinthetjük magunkat! Életünk vajmi ritkán tündöklik világitó lámpaként, fénylő, ragyogó napsugár helyett csak homályban derengő fény, vagy még talán az sem vagyunk, a szeretetlenség, egyenetlenség, rideg önzés uralma alatt nyögünk s még hagyján, ha magán életünkkel, cselekedeteinkkel, társadalmi értékünkkel a jogos és köteles kritikát magunk ellen ki nem hívjuk! Ha kijövünk is az iskola falai közül magasra törő, ideális lélekkel, s ha ég is keblünk tenni valamit a közboldogságért s ha ott van is bensőnkben a szilárd elhatározás: hü munkása, vezére, irányitója lehetni a ránk bizott százak, ezrek leikéinek, u 16 * ------------------------— 4* , , . „ *-----------:——-— ---------& előfizetési díj: Az egyház és iskola köréből hirdetések dija: Helyben és vidékre pos^ hasábos petitsor több ÄÄÄ ADIÍ8TŰLI PH. Bili HIVATALOS RÓZLÖSYE. * --------------------------% *------------------------------#
