Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-02-24 / 8. szám
119 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 120 3. Anyakönyvi kiigazítást általában nem érdekelt fél bejelentésére kérjen-e a lelkészi hivatal? Kiváló tisztelettel várva válaszukat vagyok Hont* Füzes-Gyarmaton. 1895. febr. 16. kész szolgája Mészáros János. ref. lelkész. Válasz: í. A leány a házassági anyakönyvbe a keresztlevél alapján törvényesnek Írandó be; mert a régebbi téves beírást még maga az anyakönyvező, illető’eg keresztelő lelkész se igazíthatja ki csak magától, sem az anyakönyvben, sem a keresztlevélen. 2. Ha valamely hiba, vagy hiány tupasztaltatnék az anyakönyvben, az illető lelkész (ez esetben nem a füzesgyarmati) köteles ezt püspökének bejelenteni, hogy a polgári hatóság közbejöttével kijavíttassák az. 3. Anyakönyvi kiigazítást ebben az estiben a füzesgyarmati lelkészi hivatal nem köteles kérni, akár érdekelt a bejelentő fél, akár nem. Templomszentelési beszéd. Esdrás II: 18. és VI: l(i. Rég romokban hevert már a Jehovának Salamon által épített pompás temploma, — feldúlva, meggyalázva a „Szentek szente“ — elrabolva az áldozati szertartásokra szolgáló szent edények, — és a nép, a fogságra hurczolt szegény nép ott ült, ott kesergett nagy siralomban a babyloni vizeknél, vágyakozva tekintve Jeruzsálem, a szent város felé; s ha eltűnt dicsősége édes bus emléke fel-fel melegítette is olykor, de hajh ! a mint eszébe jutott leigázott, megvetett sorsa: elhalt ajakán az ének s lelke — mint a szomorú fűz lombja — megtörve hajlott le, feladva minden reményt, hogy a szent Siont még valaha láthassa s Jehováját abban ismét imádhassa. Végre szomorú helyzetüknek — könyörülvén rajtok -véget vetett az Ur, a ki Cyrus persa király szivét arra inditotta, hogy rendeletet adott ki, mety szerint a fogságban levő né}) „menjen Jel Jeruzsálembe és építse az Izrael Umnak Istenének házát... annak az Istennek, a ki lakozik Jeruzsálemben.“ Mint hosszú, kemény tél után a kikelet langy f'uyalma áthatja a természetet, életre kelti a fagy zárjaitól lekötött erőket: úgy járta át, úgy kelté uj erőre ez örömhír a szegény fogságra hurczoltak reménytelenségben meg fásult lelkét, a nép, szemében a szabadulásért való hála könnyeivel — mint egy ember kelt fel, hogy ,,Jel mennének az Ur házához, mely Jeruzsálemben vala, hogy felépítenék azt az ö fundamentomán.“ — Nagy lelkesedéssel — bár nehéz küzdelmek közt — fel is építették, s midőn készen állott : „•megszentelték ezt a házat, az Izraelnek fiaiy a papok és léviták az Istennek nagy örömmel. Istennek e helyen-megtelepült népe— soponyai reformált gyülekezet! Az örök törvény, mely szerint minden, a mi földi — romlandó és múlandó, nem tagadja meg magát soha! Szolgáljon bár valamely építmény a legmagasztosabb czélra — Isten dicsőítésére, imádására, megavul az is és elromlik, mivelhogy emberi kezek által készíttetett. Ha nem dúlja fel ellenség romboló keze, mint a szent Siont, megostromolja azt az idő pusztító vihara. — így avult meg, igy indult romlásnak az a szent ház is, melyet apáitok e helyen ez előtt . . . évvel az Ur tiszteletére emeltek és annak eresztékei meggyengültek — annyira, hogy lebontása vált szükségessé. De az Ur házához való buzgó szeretet, mely kebletekben tiszta lánggal ég, nem engedte pusztasággá válni a romokat; buzdított és lelkesített az folyvást titeket, hogy az Ur hajlékát felépítenétek ismét az ő fundámentomán. Az isteni áldó kegyelem megsegített, hogy a mit elkezdettetek, az Ur nevének dicsőségére be is végezhessétek. Készen áll immár — új díszben emelkedve — templomotok; — és ti, kebletekben az öröm és hála érzéseivel eljöttetek, hogy — mint hajdan az Izrael fiai cselekedtek — megszenteljétek ezt a házat az Istennek. Éu is, mint az én Uramnak a Jézus Krisztusnak ugyan egy más gyülekezetbe elhívott erőtelen szolgája, de veletek egy-ugvanazon hitnek sorsosa, a ti szeretve tisztelt lelkipásztorotoknak hívására eljöttem hozátok, hogy részt vegyek örömötökben, de más oldalról azért is, hogy tisztem és elhivattatásom szerint valami lelki ajándékot közölhessek veletek. Ünneplő gyülekezet! Szent leczkénkben különösen megragadja figyelmünket az a körülmény, hogy midőn a Jehova temploma az előbbinek fundameutomán felépittetett, mint felolvastam, megszentelek azt a házat az Izraelnek minden fiai, a papok és léviták az Lfennek nagy örömmel! — Tehát nem egyedül a papok, az Ur szolgái, hanem Tzrael minden fiai, mind az egész nép. Epen igy, ma sem szentelhetjük Istennek ezt a templomot kizárólag mi papok, az egyház szolgái, hanem kell, hogy — mert hiszen ti mindnyájan választott nemzetség, királyi papság és szent nép vagytok, - szenteljétek ti magatok eházat Istennek. Szenteljétek pedig az által, hogy mint e templomot újból felépítették: építsétek fel kebletekben is 1 szőr a. hitnek, 2-szor a vallásos buzgóságuak és áldozatkészségnek templomát. I. Építsétek föl kebletekben a hituek templomát „ A hit az olyan dolgoknak valósága, a melyeket reménye lünk, és a mely dolgok stb. stb. mutató jók‘‘ — mondja. Pál apostol. Tehát a hit a láthatatlan világgal, magával Istennel köt össze bennünket s mintegy érzeti, megvalósítja lelkűnknek egy más új, egy jobb haza felől táplált boldogító vágyait s reményeit. Igen! a hit .emel fölül beniinket e földi lét szűk határain s egy olyan világ gyönyörűségeit tárja föl előttünk, melyet szem nem látott, fül nem hallott és az embernek elméje meg sem gondolt. Hit nélkül az emberi lélek ^zárnyaszegetten hűl alá a magasból, hova rendeltetése szerint törnie kell,— s mint a halálos sebből vérző madár — erejét vesztve, tehetetlenül vergődik a föld porában. Hit nélkül, Istenbe vetett hit
