Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1895-01-06 / 1. szám

ft DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 6 a mely a szép, jó, nemes iránti meleg érdeklődésével csak e világ körén belül marad. Világias a keresztyénségiink, igazán keresztyén világunk van. Holott pedig ami elmúlik az a keresztyénnek igazi hazája nem lehet. Nézzük csak meg, hogy az apostol is miként folytatja a fentebbi idé­zeteket: „Az Istennek minden teremtett állatja jó—, ha hálaadással élnek azzal.“ Minden teremtett állat bevon­ható az Istenneli közösségbe, de az emberi szivet egy teremtett állat sem töltheti be önnön magában teljesen. „Mindenek szabadok nékem, de nem mindenek használ­nak ; mindenek szabadok nékem, de nem mindenek építe­nek.“ Nem az tehát a födő Ing, hogy mi szabad, esetleg, a keresztyénnek, hanem, hogy mi szolgál neki és környeze­tének üdvére. Jellemzően foglalja ez utóbbit össze az apostol Isten dicsősége szempontjából, mint ez látható a korinthusi első levél két idézett tételének fejtegetése vé­gén : „Dicsőítsétek azért Istent a ti testetekben és lelke­­tekben, melyek az Istenéi“ (6. r. 20. v.) „Akár mit cse­­lekesztek, mindeneket az Isten dicsőségére műveljetek.“ < 10. r. 31. v.) Tényleg tehát csak az lehet a miénk, a mivel Istent dicsőítjük. Még a szó legnemesebb értelmében vett foglal­kozás sem ér semmit, ha nem szolgál Isten dicsőségére. A keresztyén az által is hirdetheti, sőt bizonyos körülmé­nyek között hirdesse is, Isten dicsőségét, hogy elmerül a természetbe és történelembe, művészetbe és tudományba ; de azt miödig szem előtt tartsa, soha ne feledje, hogy az ő okoskodásaiban azonnal hiába valóvá lészen, és az ő szive megsetétedik, amint e dolgokban nem dicsőíti Istent, s neki hálákat adni meg nem tanul (Rom. 1. r. 21. v.) ; soha se feledje, hogy ezek a dolgok Isten országához csak harmad sorban tartoznak, tehát a keresztyén élet egész eszményét nem is képezhetik. A keresztyénnek epedő vágygyal kell keresnie Is­tennek országát és annak igazságát. Elmúlik e világ áb­­rázatja. így él a kerezztyén az Urban való íeménységben, ki az ő dicsőségének országát megjelenti. Jövevények és bujdosók vagyunk e földön, nincsen itt maradandó váro­sunk, hanem jövendőt keresünk. Csak e tudattal vezérel­nek földi vándorlásunknak utai ama mennyei Jeruzsálem felé. E földön a keresztjén magát egész otthoniasun nem érezheti, mert tapasztalásból tudja, hogy a földi munkán nem csak áldás van (Gen. 1. r. 28. v.) hanem átok is (Gén. 3. r, 17. v.) Ezért fogadja hálával Istenétől a nyu­galomnak napját, a szombatot, mint a várva-várt jövő zálagát; már az életben elkezdi amaz örök szombatot, mert „vagyon valami szombatja az Isten népének“ (Zsid. 4. r. 9. v.). E szerint tehát a keresztyén étet eszményéhez tar­tozik mindenek előtt, a hivatás hűséges betöltése mellett gondos ápolása mindannak, ami Isten országának örök javaiból már a földön megadatott nekünk. Ide tartozik pedig a mind mélyebben való elmerülés az Istennel való közösségbe, hogy éljük az Istenben elrejtett életet Krisz­tussal. Ide tartozik továbbá az apostol ezen intése: „Szün­telen imádkozzatok“, tehát az ima, még pedig nem csak mint a vílágfölötti uralomra juthatás eszköze, hanem mint az Istenbe való elmerülés eszköze is. Ha tekintetbe vesz­sziik azt, hogy Jézus, Istennek örökké való fia is szünte­len imádkozott; hogy életének minden nevezetesebb moz­zanatában imával kereste fel a mennyei atyát: azonnal be fogjuk látni, .hogy az ima a keresztyén élet eszmé­nyének egyik legfontosabb vonása. Az ima után követke­zik mindjárt az ismeretben való növekedés. Különösen ma szükséges az, hogy ezt hangsúlyozzuk. Mert ha e tekin­tetben, kétségkivül, különbség vau is azok között, kiket a hivatás a keresztyén ismerettel való foglalkozásra készt, és a többi keresztyének között: de mindenkinek egyfor­mán szól az apostoli intés: „vizsgáljátok, hogy mi legyen Istennek ama jó, kedves és tökéletes akaratja; minde­neknek teljeseknek kell lenniük bölcseséggel és ismerniük Krisztusnak ama szerelmét, mely minden esméretnél fel­jebb való (Ef. 3. r. 19. v.). Egész határozottan ki kell jelentenünk, hogy az olyan keresztyén élet, mely munká­ban és hivatásbetöltésben folyna le a nélkül, hogy a mondott ismeret mélyezésére ideje jutna, nagyon messzees­­nék eszményétől. Az ismeret és vele együtt az élet az Urnák beszédével való foglalkozás által növekedik. Az Urnák beszéde az örökké megmaradóhoz tartozik, miként meg vagyon Írva: „Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédim semmiképen el nem múlnak“ (Mát. 24. r. 35. v.) Az Urnák ezen beszédében, mely et a szentírás foglal ma­gában, kell a keresztyénnek otthonosnak lenni. Az erre való emlékeztetést nem mulaszthatjuk el akkor, midőn a keresztyén élet eszményének főbb vonásait akarjuk fel­tüntetni, és pedig a szt. irás'alapján. A szt. írással fog­lalkozó emberek az igazi örömöt és boldogságot az Ur­nák beszédében találták fel, aminthogy az irás szerint is csak az olyan ember boldog, kinek „az Ur törvényében vagyon az ő gyönyörűsége és az ő törvényéről gondolko­dik éjjel és nappal“. Ugyanezen gondolat található a 119. Zsoltárban, továbbá a 19. Zsoltár második felében. A keresztyén tehát főleg és különösen azzal foglal­kozik, ami az örökkévalóságból e világba nyúlik át, ki­tartással várva az örökkévalóság országának eljöttét, de minden ábrándozás, minden rajongás nélkül. E feszült kitartást, az Isten országa iránt való reménységet a szt. irás józanságnak nevezi, egészen eltérően napjaink kife­jezésmódjától. Rajongásnak tartjuk tehát azt, ha valaki egyedül és kizárólag a kultúrának él, ellenben józanság­nak az Ur ama napjára való éber vigyázást. Mivel a ke­resztyén tudja, hogy az Urnák napja eljő: ennélfogva nem hanyagolja el földi hivatását, hanem inkább iparko­dik, hogy abban hűnek találtassék, mert megtanittatott a szentirásból: „Boldog szolga az, kit az ő Ura talál az ő tiszti szerint cselekedni, mikor haza jövend“. (Mát. 24. r. 45. v.) Azután meg gondoskodott Isten bölcsesége arról, hogy az Isten országa után való vágyakozás a megálla­pított fokozatokat át ne ugorja. Nemcsak apostoli utasítás, mindenütt kivétel nélkül érvényesülő természeti rend, hogy a ki nem dolgozik, ne is egyék, vagy az apostol .-zavai szerint: „Hogy ha valaki nem akar munkálódni, ne is egyék“. (II. Thes. 3. r. 10. v.) A kereszty-énuek tehát nem szabad kicsinyleni a földi hivatást, hanem inkább azt kell hinnie, hogy éppen az Úrtól állíttatott azon helyre, 1*

Next

/
Oldalképek
Tartalom