Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-12-22 / 51. szám
807 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. Tekintsünk u. i. e gyámoldák keletkezésére! Tekintsünk a czélra, a melynek elérése végett alapkövük letéve lett! Felteszem a kérdést: Kik voltak azok, kik e gyámoldák legnagyobb részéuek alapját megvetették? Talán a jelenleg és az ezután működő lelkészek ? Hát azok az elköltözött lelkésztársaink, kik a kezdett nehézségeinek oroszlán részét viselték; hát azok a boldog emlékű adakozók, kiket emberileg a legnemesebb czél vezérelt, semmi kegyeletet nem kívánhatnak tőlünk ? Nem követelhetnek legalább annyit, hogy határozott czélzattal letett filléreik semmi néven nevezendő más czélra, — még az országos gyámintézet kebelébe belépő lelkészek belépti dijjainak fedezésére se — vonassanak el soha ? Tessék nekem felmutatni csak egyetlen egy alapitó levelet vagy végrendeletet, melyekben a gyámoldák megteremtői az 1896 évben működő lelkészeket tették volna az alapítvány tőkéjének is örököseivé ! Vagy talán az évi járulék befizetésével szerezték meg e jogot? Azt határozottan tagadom. — Fizették járulékaikat azon czélból, hogy esetleg özvegyeik és árváik a szokásos segélyben részesüljenek; általánosabb szempontból pedig fizették azért, hogy a védtelen, önmagukra maradt özvegyek és árvák nyomorán enyhítsenek. Azt mondhatnák erre igen sokan, hogy: hiszen mi voltunk e gyámoldák megteremtői; a mi filléreink vannak ott letéve; mi vagyunk az alapítók, s így a tőke hova fordításáról is intézkednünk, jogi szempontból is helyes. Talán nem egészen. — Vannak gyámoldák, a melyek alapítása sokkal régebbi időkre vihető vissza, mint sem hogy annak megteremtésében a most még működő lelkészek — már a természet törvénye szerint is — részt vehettek volna. — De tegyük fel. hogy e gyámoldák újabb eredetűek, még ebben az esetben is a még működő lelkészek az összes alapítóknak, valamint a még életben levő alapítók a mai lelkészeknek csak egy bizonyos (igen sok helyen igen csekély) °/0 át képezik. A most működő lelkészek közül tehát a legtöbben ez alapon a tőke csonkításához jogot nem formálhatnak. Készséggel elismerem én, hogy a belépési dijaknak a megyei gyámoldákból való fedezése bir bizonyos méltányossággi alappal, de csak azoknál, kik e gyámoldák megteremtésében már részt vettek, s ebből folyólag kevesebb remény nyel és több teherrel rakosgatták le annak alapkövét. De hogy a nem alapítók is csupán az évi tagsági dij lefizetésével szereztek volna maguknak bizonyos előjogot — tagadom. — Hiszen ezen erkölcsi testületek gyámoldái nem egyebek, mint mind meg annyi élet járadékot biztosító intézetek; már pedig én még olyan biztositó intézetet nem láttam, a mely - ha engem kár nem ér — nemcsak a biztosítási dijat adja vissza, hanem még tőke segélyezésben is részesít. Szerintem tehát már csupán a rideg ész előtt sem indokolt a fennti tervezgetés, de ha ehhez még egy kis érzést is csatolunk, bizonyára nem fogunk e tőkék megcsonkítására még csak gondolni sem. 808 Minden gyámoldának meg van most is a rendes évi kiadása, s ha elvesszük a tőkéből a belépési járulékok fedezésére szükségelt tekintélyes összeget, azt kérdem miként történhetik ez meg a most élő azon szerencsétlen özvegyek és árvák megcsonkítása nélkül, kik — hogy csak szerény kifejezéssel éljek — egy épen nem keresztyéniem iutézkedés folytán ama terebélyes fa árnyékában, éppen a már meglevő özvegyi fátyoluk miatt, — meg sem pihenhetnek ? A belépési díjak kifizetésével alá száll egyszerre az évi jövedelem, mig a kiadás csökkenése — a természet törvénye szerint is — csak fokozatosan fog beállani. — Pótolni kell tehát a folyó kiadást a tőkéből, ha a most élő özvegyeknek koldus tarisznyát nem akarunk nyakukba adni. De menjünk tovább! Általános dolgoknál általáuom elvek lehetnek csupán az irányadók. — Éppen ezen általános elv szerint kell a 40 éves és 1 éves lelkész belépti diját egyformán kifizetni. — Itt pedig legyünk következetesek ! Ha Péter az egy évi tagsági dij lefizetésével megszerezte azon jogot, hogy a gyámolda belépti dijját kifizesse, az ezután belépő Pálok is emberileg kívánhatják, hogy az említett dij lefizetése mellett belépti dijjuk a gyámoldából fedeztessék. — Hát ez hová vezet ? Egy oly évi kiadáshoz, a mit nincs gyámolda, hogy soká kibírjon. — Vegyük még ehez azon körülményt, hogy a m. gyámoldák tagsági dijjait a túlterheltetés elkerülése végett a minimumra kell leszállítanunk — summa snmmarum — készen vagyunk a gyámoldák tőkéivel is, s mire az egyetemes gyámolda elkezdi működését nem kell arról gondolkodnunk, hova tesszük a m. gyámoldák tőkéit, mert hiszen elenyészik ez magától. És most ismét kérdem: Ki biztosíthat engem a felöl, hogy a most élő özvegyek és árvák nélkülözhetik ezen időre részint a halálozás, részint a nagykorúság következtében ama csekély fekete kenyeret, a mit most nyújthatunk nekik ? Ha erről nem biztosíthat, biztositha-e valaki arról, hogy ezeknek hozzájuk illő segélyezéséről gondoskodhatunk ? Hát azok az érdemekben megőszült 70—8o éves lelkészek — kiknek legkevesebb reményük lehet a szükségelt 5 évi egyetemes gyámoldai tagsághoz, — jt> néven veszik-e tőlünk, ha az általuk legtöbb időn keresztül rakosgatott asztalról úgy leszedünk mindent, hogy hátrahagyott, s az egyetemes gyámoldából sem segélyezett családjaik már egy morzsát sem találjanak azon ? Hova lesznek ekkor ezek? Ki mondja meg? En tehát részemről kérve-kérek minden intéző kört, hogy a gyámoldai évi jövedelmekkel rendelkezzenek szabadon, s ha az évi jövedelmek megengedik — az özvegyek és az árvák igazainak csonkítása nélkül — fizessék ki az alapitó tagok belépti dijjait okvetlenül, sőt talán még az igen elaggott lelkészekét is, de a tőkéhöz az özvegyek, az árvák, sőt saját családjaik érdekében ne nyúljanak soha, mert 5 évről sincs az ember biztosítva előre; már pedig jobb reggel valami, mint egész nap semmi saját árváik, saját özvegyeiknek is. Hagyjuk meg tehát a gyámoldákat, intentiójükhöz híven sértetlenül, s tessék