Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-12-22 / 51. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP .1809 Sitt elhinni, össze sem lesz hasonlítható az özvegyek és árvák segélyezéseiből eredt erkölcsi előny azzal, mit a lelkészek 70—80 frt egyszersmindenkori segélyezésével elérhetünk. Kirváts László A református egyház szenvedése Francziaországban és Németalföldöli a 16. században. I. Francziaországban. (Folytatás.) így mindjárt II. Henrik uralkodásának második évében a legkitűnőbb református prédikátorok egyike Brugiére János Auvergnéből, a máglyán végezte be viszontagságos földi életét; a szabad ég alatt való predikálás közben fogták el, inquisitio elé állították, s az engedelmes parlament máglyahalálra Ítélte. Az ezen években elveszett mártírok közül különös részvéttel kell kiemelni azon 5 ifjú theologust, a kik a svájczi reformátusok segélyével tanulmányaikat Lausanne-ban elvégezve, hazájukba Francziaországba tértek vissza, hogy ott lefurmátus testvéreik között működjenek, azonban Lyonban elfogták őket. Sem az egy évnél tovább tartott szigorú fogság, sem a rájuk váró máglyahalál nem volt képes hitüktől eltántorítani, rendíthetetlen bátorsággal, egymást kölcsönösen vigasztalva léptek a máglyára Lyonban 1553-ban. Utánuk nem sokára következett a már említett Marsignac lovag. A svájczi református kantonoknak a serencsétlen ifjak megmentésére irányuló minden törekvése hajótörést szenvedett; az e czélból II. Henrikhez menesztett küldöttség sem ment semmire, sőt e király neheztelőleg azt mondta nekik: „ne avatkozzanak az e dolgaiba; a református vallás követői lázadók, gonosz emberek, kik az ő országának romlására törnek.“ Különösen megszaporodott a máglya-áldozatok száma 1556-ban és 1557-ben. Ez utóbbi évben a párizsi református gyülekezet tagjait csapatosan fogdosták össze; 136 egyháztagot, kik éjjel egy hitrokou házában gyűltek öszsze, hogy hallgassák Isten igéjét és részesüljenek a szt. vacsorában, a szomszéd feladása folytán a fanatikus tömeg segédkezésével kerítettek kézre s vetettek börtönbe. Hetet megégettek közülök. a többit egy német protestáns fejedelem kértére, kinek segítségére II. Henriknek a spanyol II. Fülöp elleni háborújában nagy szüksége volt, kemény büntetés után elbocsátották. Az egyház szenvedése a tetőpotot azonban mégis 1559-ben és 1560-ban érte el. A 16 éves ifjú— gyermek király alatt a Guisek kényuralma még korlátlanabb lett. A máglyaáldozatok számát még a párizsi parlament egyik tagjának is szaporítani kellett. A parlament jobb érzésű tagjai ugyanis ellenezték némely collegájuk vérszomjának és kapzsiságának kielégítését s a reformátusok mellett mind több és több hang kezdett emelkedni a parlamentben. A mint a király erről értesült, a parlamentben való személyes megjelenésével akarta elnémitani a vakmerőket ; de föltevésében csalódott, mert az eg}rmásután fölkelő szónokok a legkeményebb szavakkal ostorozták « királyi udvarban elharapódzott ledérséget, sőt egyik Illés prófétának Ahábhoz intézett szavait idézte. A király bős& haraggal pattant fel helyéről s rögtön kiadta a parancsot két szónok elfogatására, a kik közül az egyik, a nemes Anna du Bourg, meggyilkoltatott, megégettetett, a másik pedig tömlöczbe vettetett. Ama véres napok nagy martyrseregében ezek voltak a legkimagaslóbb hősök, kiknek száma szaporításához nem kis mértékben járult az a tény, hogy a feladókat gazdagon jutalmazták az elitéltek vagyonából. Azután mily könnyű, volt felismerni a kálvinista eretnekeket. Hiszen mindenki ilyen számba ment, aki az utczákon kifüggesztett Mária- és szent képek előtt térdre nem borult, a szent gyertyák vehetése végett kiaggatott perselyekbe elmulasztott bizonyos összeget tenni, vagy néíRágott jó arczot akkor midőn a tömeg a kálvinisták által használt szt. zsoltárokat gunydalokká torzítva énekelte az utczákon. A kegyetlenséggel azonban együtt növekedtek üldözöttek hitereje és a szenvedések között való kitartása, bátorsága. Hogy azután végre, midőn az üldözés egyre* embertelenebbé vált, ez a bátorság nem csak a tűrésben nyilvánult, hanem a védekezésben, az üldözők elleni támadásban is, teljesen jogosult. Ha a Franczia reformátusok elpusztulni nem akartak, nem volt számukra más sít és mód, mint fegyvert ragadva védeni hitüket. Ellenségeik vandalismusát elég régóta tűrték már ! A hozzájuk tartozó* theologitsok és jogcudósoka fegyveres védekezés jogosultsága mellett nyilatkoztak. Az üldöztetések korszakát tehát azon 35 évig tartott belháboruk váltották fel, a melyek a 9 hugenotta háború név alatt ismeretesek, s a melyek a reformátusok tömeges legyilkolásáról örökké emlékezetes Bertalan éji véres drámában végződtek. Hogy az eddig említett üldözésekben a főszerepet & papismus hívei és szóvivői játszották, az mindén kétséget kizárólag bebizonyított tény. A római Írók előadásával ellentétben ugy áll tehát a dolog, hogy a reformátusoknak fanatikus római papok által való embertelen üldöztetése volt oka azon pusztító polgárháborúknak, melyekre azokat a kétségbeesés és önféntartási ösztön kéuyszeritette. Nem szándékunk foglalkozni ezen háborúk részletes ismertetésével, csak arra nézve keli még felhoznunk néhány bizonyítékot, hogy a felelősség nehány fanatikus római papot terhei, sőt hogy nem egészen ment attól még: ő szentsége, Isten helytartója sem. A Bertalan éji véres dráma — a reformátusok ellen elkövetett ezen égbe kiáltó istentelenség - - részben azon vadhajszának a következménye, a melyet az akkori római pápa a protestánsok ellen indított. V. Pius — a közönség fra Michele dell inquisátione-nak hívta s erre a névre becsületesen rá is szolgált, mert az éretnék kiirtásban buzgó szorgalommal munkás minden elődjét felyülmulta az inquisitio felviiágoztatásá ban — szövetkezve II. Fülöp spanyol királylyai Erzsébet angol királyné ellen orgyilkosokat küldött s az eretnekség kiirtására Francziaországban is kiváló gondot fordított ; az akkori vezérférfiakhoz, a fiatal IX. Károly királyhoz, anyjához Medicis Katalinhoz, a király testvéréhez