Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-09-22 / 38. szám
603 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 004 A templom áll . . . hirdetve messze fennen, Hogy kultúránk milyen magasra nőtt; Es hirdeti mindennél ékesebben: * Az összetartásban rejlő erőt. E templom is úgy létesülhetett csak, Hogy vállvetve működtek ezeren : Tengerzugáskor is sok millió hab Torlódik meg; egy hullám nesztelen. Mint az ének sok hang harmóniája, Egygyé olvadva gyöngeség s erő: Úgy nyílt meg itt is sok kéz áldozásra, S e díszes templom úgy állott elő. Kivette részét az erős s a gyönge, Ki ezreket, ki fillért áldozott: Hogy hit s tudás, lelkűnknek drága gyöngye Kaphasson méltó díszes csarnokot. Egyház és állam egymást támogatták ; Város s megye nyújtottak itt kezet, S azok közt kiknek vettük áldozatját, Tagot számlál minden felekezet. Oh, hogyne szólna hát testvéri szózat Ez iskolának falain belül ? Hiszen a kövek érthetően szólnak. S szavuk hangozni fog szünetlenül. A templom áll . . . Felírva homlokára, Oltárain mely eszmék lángja ég, Isten ! kinek kegyelmét minden áldja, Halld meg imánk ha buzgón száll feléd. Tudásunk keskeny száraz, partjain túl, Mit nem tudunk: mérhetlen óceán; Óh gvámolits ha lelkünk útra indul, Hitünknek kisded, ingó csónakán. A másik oltár néked lön emelve Hazám! hősöknek vérázott hona! Óh égjen rajt’ a honfi szív szerelme, S ne lankadozzon e szent láng soha. Az anyaföldnek bűbájos varázsa, Mit öntudatlan rejt minden kebel, Forrjon tudattá a költő szavára S érezzük, hogy „itt élni, halni kell.“ A harmadik oltár kövére vésve A tudománynak szép neve ragyog, Ez oltárnál van őrizetbe téve, Mit ezredév örökségül hagyott. E kincsből oszt az oltár fölkent papja; S minél bővebb marokkal osztja azt, Kincsét annál bővebben visszakapja • Az ismeret újabb tudást fakaszt. A templom áll — oh álljon is örökre, Szolgálja Istent — tudományt s hazát* A hirt, mit majd négyszázadtól örökle Sértetlen hagyja századokra át. Legyen megáldva ifjú nemzedéke, Mely tudni vágyón csarnokába lép ; S hol egybegyültünk e szép ünnepélyre Legyen áldott e város és e nép! *) Tudósítás az egyhker. közgyűlésről. Az e. kér. gyűlés f. hó 14-én nyílt meg Pap Gábor püspök és Barátit Ferencz gondnok elnöklete alatt. Az ülés megnyitása után a távolmaradók bejelentése és igazolása történt, melynek végeztével püspök ur meleg és mélyen érzett szavákban emlékezett meg azon nagy veszteségről, mely az uralkodó családot s általában a magyar nemzetet érte azon súlyos veszteség által, hogy László főherczeg gyászosan elhunyt. A kér. gyűlés elhatározta, hogy a mélyen sújtott szülőkhöz részvétiratot intéz s annak szerkesztésével világi főjegyzőiét, elküldésével pedig a püspöki hivatalt kérte fel. A részvét irat szövege a következő: Császári és Királyi Fenség, Fenséges Urunk! Az a csapás, mely a magyar nemzet szivét, jogos és alapos reményekkel eltöltőt kedves fia László cs. és kir- Főherczeg meglepően véletlen halála által Fenségedet mint atyát s fenséges hitvesét mint édes anyát s egész fenséges családját sújtotta, a magyar nemzetnek vigasztaló s legőszintébb örömökkel táplált reménységét semmisítette meg. Biztató remények virágában, a szeretet s kivivott népszerűség czélpontjánál s ama nagy hivatás küszöbén ragadta el öt a halál, mely egy dicsőn 'uralkodó család sédes hazánk javát lett volna munkálandó. Szomorú érzésünk s kegyeletünk e nagy pillanatában hálásan s önkéuytelenül emlékezünk meg ama hazafias szellemű irányzatokról és törekvésekről, melyek a magyar nemzet Józsefét, a nagy nádort, mindig büszkén vallott magyar szivü szeretettel lelkesítették szép Magyarországunk közéletének terein. S midőn a nagy nádorról hálásan emlékezünk, hálás szívvel tudjuk azt is, hogy a legnemesebb vér sarjai, a fenséges utódok s ezek közt kiválóan cs. és kir. Fenséged is nemes szive forró szeretetével csüggött és csügg ma is magyar hazánk nemzeti fejlődésén s anyagi és szellemi ereje növekedésén. És az a szellem, mely Fenségedet s dicső emlékű édes atyját a magyar nemzet iránt állandó rokonszenvre, szeretetre s együttérzésre lelkesítették, mintegy isteni rendeltetés szerinti nagy és szent örök, szállott át Fenséged utódaira s a milliók kényével igazán és méltán siratott László főherczegre is. S midin a kifejezéseknek őszintén és magyar nyílt, Sággal felemelő, de mégis érzéssel hfingot adunk, meggyőződhetik cs. és kir. Fenséged, hogy az a fájdalom, mely fenséged atyai szivét tépi, a mi fájdalmunk is; és *) Szavalta Komjáthy János színigazgató 1895. sz?pt. 15-én a városi színházban tartott díszelőadás alkalmával.
