Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-09-22 / 38. szám
599 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 600 épületben maguknak, melyről a vallás és tiszta erkölcs, a hazaszeretet és tudományos miveltség fénye fog kiáradni a magyar ref. egyházra, hazánkra s nemzetünkre. Legyen azért ezen iskola az Istennek, hazának, s tudománynak szentelve. Az a kegyelmes jó Isten pedig, kinek segítségül hivásával kezdtük meg, s áldó segélyével végeztük be a nagy munkát, legyen ezen iskolának védelmezője, őrizője s fentartója nemzedékről nemzedékre. — ügy legyen! Az iskola-avató ünnepély. Szép és emlékezetre méltó ünnepélyességek közt folyt le főiskolánk új épületének felavatása. A messze földről összesereglett nagyszámú ünneplő közönség sűrűn benépesítette városunkat s meghatott, de egyúttal lelkesült hangulattal .-••gitett emelni az ünnepély fényét és melegét. A tekinti'1'vés egyházi és világi férfiak mellett nagy számmal láttunk egyszerű embereket a népből, kik a vidékről és messze földekről jöttek ide velünk együtt ünnepelni annak az iskolának öröm-ünnepét, melyre ők is áldoztak s melyben vagy rokonaik tanultak, vagy most fiaik tanulnak. Arczukou meglátszott egyszerű, de romlatlan lelkűknek öröme és meghatottsága, a mint könybelábadó szemekkel hallgatták a szép felavató beszédet s szemlélték a fényes új épületet. Hisz ők is segítettek ezt' megalkotni! Az ünnepség istentisztelettel kezdődött. Zsúfolásig tömve volt a templom, hol Kiss József theol tanár tartott alkalomszerű szép beszédet. Ezután a díszesen épült nagy torna-csarnokba vonultunk, mely azonban nem tudta befogadni az egész ünnepelni szándékozó közönséget. Mintegy 5—600-an lehettek. a teremben. A közönség állva hallgatta végig a Hymnust, mit a főiskolai énekkar adott elő szépen és hatásosan. Ennek végeztével tartotta meg Őzike Lajos főisk. gondnok felavató beszédét, melylyel lebilincselte hallgatóit. Az egész beszéd lapunk élén olvasható.'Beszédje végét, midőn áldást mond a királyra és királynénkra, állva hallgatta meg a közönség. A Szózat eléneklésével végződött ez ünnepély, melyre bizony-osan minden benne résztvevő örömmel fog visszaemlékezni. D. u. 1 órakor kezdődött a diszebéd a „Grifft fogadó nagytermében, melyen 264-eu vettek részt, köztük egyházi és világi életünk számos kitűnősége. Neveiket hosszas lenne felsorolni. Az első felköszöntőt Pap Gábor püspök urunk mondotta 0 Felségére és az uralkodó házra. Szavait állva hallgatta a közönség. Az ebéd alatt elhangzott sok szép beszéd közül csak néhányat említünk fel. Antal Gábor a közoktatásügyi miniszterre s annak jelenlevő képviselőjére, Zsilinszky államtitkárra emelte poharát^ Erre Zsilinszky a következő szép beszéddel válaszolt: Igen tisztelt Uraim! Mikor ezen lelkes és illustris társaságban először van szerencsém poharat emelui, méltöztassanak megengedni, ha előre bocsátom, miszerint ez által én kettős kötelességet teljesítek. Első sorban szives üdvözletét kell átadnom azon férfiúnak, a ki ez idő szerint Ő Felsége bizalmából a magyar kultúra élén állva— mondhatom valóságos szent lelkesedéssel és a bazafiság teljes erejével és tapintatossággal magasan emeli előttünk a magyar közművelődés zászlaját. (Taps és lelkes éljenzés) Biztosíthatom Uraim Önöket az Ö nevében, hogy mélyen sajnálja, hogy nagy mérni elfoglaltatása folytán nem jelenhetett meg e lélekemelő ünnepélyen; de lelkileg itt van közöttünk, és velünk együtt lélekben örül és óhajtja e szép iskola teljes felvirágzását. A mi engem illet, lehetetlen elfojtani érzelmeimet és hazaszeretetemet. Lehetetlen elfojtani szivem dobogását akkor, mikor a magyar kultúra régi, századok viharaival megküzdött intézetének mintegy megújítását és a jövendő viharokkal szemben teljes felszerelését és megerősítését látom, és mikor itt nemcsak egy kerületnek, de egy nagy vidéknek képviselőit szemlélem. Én a pápai főiskola jövőjének zálogát múltjában látom. — Mit mutat ez a múlt? A mai templomi szónoklatban hallottuk annak egyes fő vonásait és meggyőződtünk róla, hogy a mi protestáns szegénységünk daczáia Pápa megértette mindenkor a kor szellemének szózatát és habár néha megtépve, de mindig azon eszmék által vezettetett, hogy a nemzeti érdekek és közművelődés ügyét előbbre vigye. Láttuk azt, hogy csekély anyagi erővel nagy szellemi eredményt képes volt felmutatni; hogy vezér egyéniségeit azon eszme hatotta át, mely egyszerű emberekből apostolokat teremtett, — a mi igazán az Isten országának s Magyarországnak szabadságát mozdította elő. (Taps és lelkes éljenzés.) Igen tisztelt Uraim! Mikor egy ily humánus egyházkerület, mint a dnnántuli, a műveltségnek fáklyákat emel, kell, hogy annak mindenki örüljön, kit a magyar kultúra érdekei lelkesítenek; tehát természetesnek fogják találni, hogy a magas kormány Önöknek örömében részt vesz. Megvallom, midőn tegnap először jelentem meg itt, e város falai között, bizonyos meghatottság és áhitatszerü tisztelet fogott el, mert egyszerre felkelt lelkemben az az ébredő kor, a mikor főiskolájokban ama fiatal emberek — teljes egyszerűségben és hivatásszerűen tanultak. — Szemeim keresték az épületet, a hol Petőfy és annak lelki testi barátja Petrovics Soma és a ma élő magyar irók fejedelme, Jókai Móricz (lelkes éljenzés és szűnni nem akaró taps) tanultak. Ha ez az Önök intézete csak ezen három férfit adta volna a nemzetnek, már akkor is be lenne bizonyítva létjogosultsága; de mert ezeken kívül a jeleseknek egész hosszú sorozatát adta a nemzetnek, a kiknek nevét csak azért nem sorolom fel, mert ma is az élők között vannak s az egész hazának díszéül szolgálnak s ezért megérdemlik, hogy a mi hódolatunk és tiszteletünk legszentebb virágait rakjuk le ez ünnepély oltárára. — Mert az a kert, melyben ily oszlopos fák teremnek, az a város,, egyház, a mely ily kertnek ápolására áldozta filléreit, megérdemli nemcsak a. nemzet elismerését, hanem a magas kormány támogatását is. Nem szükség indokolnom, miért jöttem én olyan örömmel ide, és hogy általam a kormány itt oly benső szeretettel vesz részt. Uraim! Emeljék fel poharukat, hogy ez
