Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-01-27 / 4. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 54 S3 nai^y egyházi téren, mint a szásztartomány! Wicherunek az 1849 ben Wittenbergbeu tartott első belmissiói kongreszszuson a miatt kellett panaszkodnia, hogy sok olyan lelkész akad, a ki hirdeti ugyan az evangyéliomot, de még a szegények meglátogatása és segélyezése czéljából alakult keresztyén nőegyletek samaritauus munkájával sem törődik semmit. Nem lehet tehát eléggé méltányolnunk, hogy ma ugyanazt a tartományt, a melynek területén mondattak az idézett szavak, utasítja az intéző egyházi hatóság a diakoníának és a szegények egyházi gondozásának szükséges voltára. Nekünk reformátusoknak kiválóan nagy okunk van a gyülekezeti eszme tért hódítása feletti örömre, mert valódi gyülekezeti életet a reformált egyház hozott először létre, különösen a szegények gondozását illetőleg Uhlhorn is szívesen ismeri el, hogy a lutheri egy ház *) az újabb egyházi törvényekig a szegényeknek önálló, szervezett gondozását nem ismerte, mig a reformátusok a sz* gények gondozását kezdettől fogva a keresztyén gyülekezet lényegéhez tartozó feladatnak tekintették, s arra vonatkozó intézkedéseiket megtették. Midőn tehát újabban a lutheri egyházban is mind több olyan hang emelkedik, mely a valódi gyülekezeti élet hiányát egy és más pontban elismeri s kisegítő utakat módokat hoz javaslatba: köteles ségünk annál nyomatékosabban utalni arra a példányképre, melyet a régi s legyen hála Istennek, némely mai református gyülekezet nyújt, még pedig nem abból a tehin tétből, hogy a refoimált egyház részére biztosítsuk az elismerést azért, a mit manapság sokszor valami egészen újként magasztalnak, hanem mindenek előtt azért, hogy a modern törekvéseknek támpontot adjunk, azoknak a múlt tapasztalatait rendelkezésükre bocsássuk, magunk közt pedig atyáink szellemét fentartsuk. E czélból teljes elismerésre méltó szolgálatot tesz Ed. Simonsuak — az előtt lipcsei református lelkész volt, most bonni egyetemi magántanár— a múlt évben megjelent két munkája **). A tudós szerző második helyen említett munkájában szól a szegények gondozásának alapjáról, keletkezéséről, megvalósulásáról, hanyatlásáról, a jelenre való hatásáról s jelentőségéről a Rajna alvidékén. Látni való, hogy noha a német birodalomnak csak egy kis, bár igen fontos területét ve>zi fel, de azért a reformált gyülekezeti diakonia történetét és méltatását úgy adja, hogy különben még kívánni sem lehet. Egy kifogást azonban még sem hallgathatok el, azt t. i. hogy az alapoknál helyén való lett volna szólni Kálvin intézkedéseiről a genfi gyülekezet rendezésénél, mert csaknem minden református gyülekezet berendezkedésénél alapul ez vétetett. Hiba tehát, hogy az „Ordonances ecclesiastiques“, amint látom, mégcsak említve sincs. E hiányt pótolva, egyebekben pedig Simons munkájára támaszkodva, legyen szabad, habár csak fővonásokbau is, adnom a szegények gondozásának történetét a *) Talán felesleges is megjegyeznünk, hogy ez a németországi egyházi viszonyokra vonatkozik. **) Eine altkölnische Seelsorgegemeinde, als Vorbild für die Gegenwart (Berlin 1894.). Die älteste evangelische Gemeinde armenpflege am Niederrhein stb. (Bonn. 1894.) reformált egyházban. Gyülekezeteink mai helyzetének javulásához talán ez által is járulhatok valamivel. Egészen megszokott dolog a reformált egyházalkotmány ellen azon kifogást tenni, hogy az mint statutarius törvény isteni tekintélylyel lép fel, mig a lutheri reformatio alkotmánykérdésekben a tovább fejlődésnek szabad teret hagy fenn. Ebben annyi való, hogy Kálvin alkotmánytervezetét nem annyira gyakorlati latolgatásokból, hanem inkább azon forrásból merítette, a melyből tanát, t. i. a szentirásból, tehát azt ugyanazon isteni tekintéllyel ruházta is fel. Az azonban nem hibája, hogy egyházszervezetet és tant, —- életet és ismeretet — viszonylag egy rangúnak tekint, hanem abban látom a — természetesen Lutherrel és minden kortársával közös — hibát, hogy Kálvin szt, irati ismeretét és magyarázatát megváltoztathatatlan normának tekintette. Mert a keresztyén tan csak addig élő, a mig lényege és magva, az örök isteni igazság, a köntös, a tudományos alak a kor szükségleteiben és felfogásában, illetőleg szükségletével és felfogásával folytonosan megújul. Még sokkal inkább kell azonban változnia az egyház szervezetének, alkotmányának, részint a korszellem fogyatkozásai szerint, melyeket leküzdeni, résziut az építés szükségletei szerint, melyeket kielégíteni hivatott. Mindazáltal a gyülekezet nem lehet közönbös a szervezet iiánt, mint az élet organikus megtestesülése iránt a gyülekezetben és az összegyliázban ; sőt ínkákb a legjobb alkotmány után való kutatást ép úgy életkérdésül kell tekintenie, mint az Írással legjobban megegyező tanra való törekvést. Ezeket a megjegyzéseket, a melyekben egyébiránt Simonsszal legnagyobb örömömre egyetértők, meg kelle tennem, hogy Kálvin gyülekezeti szervezetét a boldog — boldogtalantól untig ismételt ellenvetések ellen védjem. Nem szabad megütköznünk azon, hogy a diakónusok hivatalát ép úgy isteni tekintélylyel ruházza fel, mint a lelkipásztorokét, doktorokét, presby terek ét, és „Ordonances ecclesiastiastiques-jében azon négy hivatalhoz (quatres ordres d’ offices) számítja, „melyeket Urunk rendelt egyházának igazgatására“. Hisz ebben annak helyes belátása nyert kifejezést, hogy a szegények ügyében való szolgálat a keresztyén gyülekezet életfeladatához tartozik és hogy valami fogyatkozás van az olyan gyülekezetben, mely ezen kötelesség alól magát kivonja, vagy annak teljesítését másoknak engedi át. A szegények gondozása persze az államnak is feladata s kérdés tárgyává tehetni, hogy minő viszonynak kell lenni a szeretetnek az egyház által való gyakorlása s azon rendelkezések között, melyeket az államnak tennie kell azért, hogy polgárait a szükség és elszegényedés ellen megvédje. Én azonban nem ismerek egyetlen egy olyan helyet sem, a melyben Kálvin erre a kérdésre választ adna. Nem is az ő feladata volt, hogy az állam és egyház közötti határvonalat rendezze; az ő érdeme az, hogy az egyháznak, vagy helyesebben a gyülekezetnek saját önálló alkotmányt adott. A jól szervezett gyülekezet azután egyenlőnek vehette magát, úgy a hogy, a polgári községgel. Nem hiányzott persze az a törekvés, hogy a felett uralkodjék, mivel maga 4*
