Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1895-06-09 / 23. szám

3 6 5 DUNÁNTÜLI PROTESTÁNS LAP. 366 — Pályázatok az ifj. képzőtársulatnál. Az ifj. képzőtársulattól kitűzött pályakérdésekre az 1894—5. is­kolai évbeu beérkezett összesen 50 pályamunka és pedig: Népdalra 35; beszélyre 5; irodalmi értekezésre 2; műfor­dításra 2; történeti értekezésre 2; költői levélre 3; egy­házi beszédre 1. — Egyházi aranykönyy. Gróf Andrássy Dénes a pelsőci ev. ref. egyház idő által megrongált régi templo­mának és vihardulta tornyának helyreállítására 2000 fi tot adományozott. A fenkölt gondolkozásu rón. kath. gróf adománya a mostani ultramontán törekvések közepette kétszeres értékkel bir, sőt tanúságul szolgálhat egyes .iulzó kath. főuraknak. — Magyar reformátusok Amerikában Amerikai magyar hitfeleink az ottani an^ol és német hitsorsosok jelentékeny segítségével mind több és több helyen szer­veznek gyülekezetét. New-Yorkból Írja a „Magyar Híradó“ hogy Harsányi Sándor clilevelandi lelkész a néw-yorki magyar reformátusok meghívására május 5-én úrvacsorá­val összekötött istenitiszteletet tartott, melyen mintegy 80-an vettek részt. A new yorki hívek aznap délután egy­házi gyűlést tartottak, melyen elhatározták, hogy magyar ref. gyülekezetét alakítanak és magyar lelkészt hivnak meg. A new-yorki lelkészi állásra hir szerint Könyves Tóth Sámuel debreczeni segédlelkészt hívták meg, a ki július első vasárnapjára fog New-Yorkba érkezni. Ugyan­csak a M. H. Írja. hogy Harsányi Sándor Trentonbau szintén református gyülekezet szervezésén fáradozik s buzdítására a trentoni ref. magyarok egy lutheránus tem­­lom megvásárlását határozták el. A vételár 6000 dollár s egy amerikai úri egyén, a ki magát megnevezni nem akarja, 1000 dollárral járult a vételár fedezéséhez. — Valóban örvendetes dolog, hogy amerikai magyar hitfe­leink mily buzgóságot fejtenek ki egyházi életök építésé­ben. Pittsburg. Cleveland, New York: e helyeken már szervezett anyaegyházak, BridgetPort, South-Norwalk, Trenton stb., itt meg szépen fejlődő filiáik vannak. Ez örvendetes egyházszervező mozgalmakban csak az az el­szomorító, hogy a hazai magyar reformáatsság ezekért a külföldön élő testvérekért eddig még semmit sem tett. No de majd, a mikor erősebb lesz a missziói érzék, talán a külföldi testvérek gondozására is sor kerül. (Pr. E.I.L.) — Középiskolai tanulok segítése. A tanulók se­gélyezése az utóbbi időben nagyot lendült. 186 középis­koláink közül 129-nek van tanulósegitő egyesülete, vagy segítő alapja, körülbelül másfel millió forint vagyonnal, mely alapok évenkint 75,000 forintot jövedelmeznek és ezenkívül gyűjtésekből (készpénz és természetbeni segély) bevettek középiskoláink a múlt évben 248,000 forintot. Nagy ama szegény tanulók száma, kik ez alapokból ellá­tást, segítséget, jutalmat stb. kaptak. 57 középiskolánknak azonban még nincs segítő alapja. Wlassics Gyula dr. közoktatásügyi miniszter most felhívást intézett a főigaz­gatókhoz és felekezeti iskolai főhatóságokhoz, hogy a még hátralevő 57 középiskolát is lelkesítsék segélyalapoknak társadalmi utón való létesítésére, melyek a millenium em­lékéül is szolgáljanak. — A pápai ev. reform, főgimnáziumnál négy rendes tanári tanszékre hirdetett pályázat eredménynyel jó járt. mert a 4 tanszékre 9 pályázó jelentkezett, ami e mostani tanárszük világban szerencsésnek mondható. Je­lentkezett pedig a klassika phylologiai tanszékre 3 pá­lyázó, a latin-magyar tanszékre szintén 3 pályázó, a rajz­­tanszékre 2. s a physikai tanszékre 1. — Tanári értekezlet Szászvároson. Erdélyi hét ref. kollégiumunk tanárainak ez idei rendes Értekezlete Szászvároson tartatott meg. Máj. 29-én, szerdán, d. e. 9 órakor nyílt meg az értekezlet, a torna-csarnokban. Dr. gr. Kán Géza, főgondnok magvas megnyitójában a közép­iskolák fon'osságát. azok emelését hangsúlyozta. Simon Ferencz igazgató, megnyitó beszédében a tanár egyénisé­géről. s ennek emeléséről, ezzel kapcsolatban e gyűlésen hozandó határozatok fontosságáról tett előterjesztést. A megjelent ötvenöt értekezleti tag, a tárgysorozat megál­lapítása után élénk érdeklődéssel hallgatta Simon Ferene, szászvárosi kollégiumi igazgató előterjesztését a Kim kol­légium, újabb tizenhét éves történetéről. Örömmel hal­lotta, hogy mennyit fejlődött az intézet a halhatatlan em­lékű gróf Kim Kocsárd fejedelmi pártfogása alatt. Utánua Makkai Domonkos nagy-enyedi tanár, mindvégig lekötötte hallgatói figyélmét felolvasásával, melyben Varga Ottó „Magyarország története“ czimü tankönyvét ismertette, bírálta. Ezután Váró Ferencz, nagy-enyedi Bethlen-fő­­gimnáziumi igazgató nagy gonddal egybeállitott előter­jesztését és indítványát te:te meg, hogy miként állítsák ki kollégiumaink Értesítőjüket a milleniumra. Ez érdekes előadás külön füzetben is meg fog jelenni s bizonyára nagy mértékben fog a végleges megállapodásra biztos kalauzkint szolgálni. Másnap, máj. 30-án az Értekezlet tulajdonképpeni tárgyát, az özvegy-árvái gyámintézet jö­vendő sorsát kezdték tárgyalni s e felett széles mederben indult meg a vita. Hatalmas argumentumokkal igyekezett mindkét fél a maga álláspontját fogadtatni el. Némelyek, különösen az enyedíek, az özvegy árvái gyámintézetet, az állami nyugdíjintézet életbelépése után, alapszabály-vál­tozásai, segély-alap czimén akarták továbbra is "entartani* mig mások bebizonyítva, hogy az eddigi hiperhumánizmus­­sal e gyámintézet többé fenn nem tartható, a már meg­levő 47,000 forint tőkét az egyes kollégiumok között, té­liéi- és befizetés arányában megállapított kulcs szerint fel­osztva, az egyes iskolai Elöljáróságokra akarták bízni, hogy aztán az elégíts? ki belől?, a szükség szerintpótolva azt, a jo­gosultakat. A vita befejez e utáu az Éi-tekezlet tizenhét szóval tizenegy ellenében kimondá, hogy az özvegy-árvái gyáminté­zet, az eddigi szabályzatokkal, a nyugdíj törvény életbe lépése után, fenn nem tartható ; azon kérdésre pedig, hogy az esedékes kötelezettségek teljesítésére a tőke együtt tartandó-e, avagy az egyes kollégiumok között felosz­tandó e: hét szó együtttartás, tizenhat szó a felosztás mellett nyilatkozott, nem szavazatt nyo’c, s igy tehát egy általános szótöbbséggel kimondták azon elvi határo­zatot, hogy az özvegy-árvái gyámintézet alaptőkéje az egyes kollégiumok között, az országos nyugdíj-intézet életbe lépésekor, felosztandó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom