Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-06-09 / 23. szám
367 DÚNANTŰLI PROTESTÁNS LAP 368 — Milleniumi történet. Az Athenaeum r. társulat kiadásában megjelenő „A magyar nemzet története" czimü tiz kötetes nagy munkának (milleniumi kiadás) 26 és 27. füzete most került könyvpiaczra. Ezekben a füzetekben Marczali Henrik professor folytatja Szeut László királyságának történetét, külön fejezetben ismertetvén László király törvényhozását, Horvátország meghódítását, a székelység történetét, és a kuuok betelepítését, mind megannyi nagyobb korrajzokat László király életéből és megkezdődik Kálmán és Almos korának, valamint a keresztes hadjárat történetének ismertetése. A 26-ik füzethez egy olyan fényes mümelléklet van csatolva, mely ennek a vállalatnak még eddigi pompás műmellékleteit is felülmúlja pazar kiállítására nézve. Ez a műmelléklet a hírneves Gutkeled-biblia egy lapjának hasonmása, melynek jnicziáléja Mózes prófétát ábrázolja, midőn a Sinai hegyen az Llrtól átveszi a tízparancsolatot. A kép alsó részén Izrael fiai láthatók, arczukon a várakozás és csudálat kifejezésével. Az inicziale rendkívüli finom megrajzolása, különösen pedig élénk szinvegyülete egyaránt becsessé teszi ezt az ősrégi irodalmi műemléket. Ugyancsak ennek a füzetnek másik mümelléklete a Tihanyi altemplom belsejét mutatja be I. Endre síremlékével Dörre Tivadar eredeti -rajza után. A 27-ik füzethez két ősrégi magyar kódex hasonmása van csatolva. Az egyik „Kézai Simon krónikájának első lapja" szövegolvasással; a másik pedig a legrégibb magyar nyelvemlékünk, „A halotti beszéd és könyörgés“, színes hasonmása betű szerinti olvasással, akkori és mostani kiejtés szerinti szöveggel kiegészítve. Ezekben a füzetekben is reprodukálva vannak a bécsi képes krónikának, a Thuróczy-féle krónikának erre a korra vonatkozó képei és Szent-László I. törvénykönyvének hasonmása a bécsi udvari könyvtár XV. századbeli codexéből. Igen érdekes az a két kis kép is, mely Hervad lansbergi apátnő „Lustgartenw-je után a XI. és XIII. századbeli zsidókat és izmaelitákat ábrázolja, valamint a horvát nemzeti dinastía korabeli oklevéltöredékeknek hasonmása a zágrábi országos levéltárban őrzött eredetiek után. Egyes füzet ára 30 kr. Előfizetés negyedévre (12 füzet) 3 fit 60 kr, félévre (24 füzet) 7 fit 20 kr. Az előfizetők minden szombaton egy-egy füzetet kapnak. — Az Athenaeum Képes Irodalomtörténetéből (szerk. Beöthy Zsolt) ismét egy vaskos füzet jelent meg, a 33-ik, az előbbiekhez hasonló gazdag tartalommal. Ebben Rákosi Jenő befejezi a 40-es évek drámairodalmáról az eltbbi füzetben kezdett czikkét, itt Hugo Károlyról, öbernyikiól és Kíuhyről szőllván részletesebben. A 2-ik czikkben Baráth Feiencz, a jeles aesthetikus, Kossuth Lajos mint szónok és iró czim alatt sokkal többet ád, mint a czimben Ígér; bevezetésül áttekinti a magyar politikai szónoklat történetét, aztán Kossuthtal kapcsolatban egész korképet rajzol, elkíséri hősét a száműzetésbe is, vázolja amerikai diadalutját, londoni és olaszországi működését stb. Baráth tanálmánya mindenesetre a legjobbak közé tartozik, a mit Kossuthról valaha Írtak mind tartalmassága, mind felfogása, mind stylusa tekintetében. A 3-ik czikkben Vadnai Károly a forradalom költészetéről ir, melynek maga, még mint gyermek-ifjú, karddal állt szolgálatában, s melyről újabban pedig naplőjegyzeteí alapján annyi érdekes jellem- és korképet alkot. Itt a czikknekcsak első fele van, melyben a forradalom irodalmi hatásáról, a közkeletű katonadalokról s általában: a forradalmi Ijrai költészetiől 1 eszél. A füzet ezúttal is gazdagon van il lusztrálva: arczképek vannak Hugó K., Kossuthról (3) és Sárosyról, továbbá Kossuth szülő- és turini lakóháza, egyegy allegorikus kép Kossuthról és 1848. márcz. 15-ről (egykorú rajzok után). Az 3848-iki országgyűlés megnyitása^ Sárosy Aranytrombitájának első lapja; külön mellékletekül pedig: Petőfi és nejének arczképe s a nemzeti dal, a szabadsajtó első terméke. A díszes vállalat a legközelebbi két-három füzetben már be lesz fejezve, azért újólag felhívjuk rá a nagyközönség figyelmét. Egy-egy füzet ára 40 krajczár. HIVATALOS RÉSZ. Pályázati hirdetés. Pápán, az egyházkernletileg segélyezett ev. reform, leánynevelő intézet vezér nevelőnői állására pályázat hírdettetik. Az ezen állásra alkalmazottnak kötelessége leend az egyelőie 20 növendék befogadására berendezett intézet összes belső ügyeit vezetni, a növendékek testi és lelki haimonikus fejlődésére felügyelni s az összes növendékeket a német nyelvben gyakorolni. Az egy évig ideiglenesen alkalmazandó uevelőnő fizetése az intézetben nyerendő lakáson és teljes ellátáson kívül 600 o. é. frt havonként előre fizetve. Az állandósítás egy év után következik be. Pályázhatnak ev. ref. vallásu okleveles nevelőnők vagyr polgári iskolákra képesített tanárnők, a kik a németnyelvben teljes jártasságukat s a zene elemeiben való ismeretüket igazolni tudják. Azok, kik a franczia nyelvet is bírják, egyenlő körülmények között előnyben részesülnek. A megválasztott f. év szept. 1-én tartozik állását elfoglalni s ezen egy évig megmaradni. A kellően — képesítési — s az eddigi működésről szóló okmányokkal, a testi egészséget és épséget igazoló orvosi bizonyítvánnyal, keresztlevéllel — felszerelt pályázati kérvények Kis Gábor ev. ref. lelkészhez f. év jul. 15-ig Pápára küldendők. Pápán, 1895. jun. 4. Kis Gábor a bizottság elnöke. • Laptulajdonos és felelős szerkesztő : NÉMETH ISTVÁN. Az előfizetési pénzek, megrendelések és reclamatiók BORSOS ISTVÁN főmunkatárs nevére czimzendők. Pápán, 1895. az ev. ref. főtanoda betűivel ny. Kis Tivadar. f