Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-06-09 / 23. szám
363 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 364 Apróságok külíöldről. Madagaskar szigetén, mely ellen a francziák hódítási vágyuktól űzetve most vezetnek véres báhorut. a protestáns missió már nagy és feltűnő eredményeket ért el s a kova nép oly szépen haladt előre a keresztyén művelődés utján, hogy semmi lényeges ok által nincs indokolva a francziák támadása, melyet humanistikus és keresztyén szempontból feltétlenül el kell itéinünk. Madagaskar szigetén a keresztyén gyülekezetek száma 200u több mint háromszázezer lélekkel. Ezek közül 1300 gyülekezet mintegy 280 ezer lélekkel a londoni protestáns missió-egyesület kötelékében áll. Magában a hóvá állam központi tartományában 805 gyülekezet van. A főváros, Antananarivo, melynek több mint 100 ezer lakosa van, különösen feltűnik díszes templomaival. A királyi palota mellett legkimagaslóbb épületek a díszes templomok. A város kiemelkedőbb helyéről szemlélve mintegy 12 szépen épült templomot lehet megszámlálni, melyek közül négy kőből épült monumentális épület. A benszülött lelkészek száma nagy s a missionáriusok inkább csak a tanítást és felügyeletet vezetik. A főváros környékén minden falunak meg van a maga protestáns temploma s a nép sűrűn látogatja istenházát. Vasárnap délelőttökön telve vannak az utczák csinosan öltözött benszülöttekkei, kik a templomba sietnek, vagy onnét jönnek. Mily kár, hogy e szép növésnek indult plántát a franczia invasio megsemmisítéssel fenyegeti! A piemonti völgyekben élő valdens hittestvérek száma körülbelől 20 ezer. A múlt évben 500 taggal szaporodtak, akiknek nagyobb része kath. családból származott. Vasárnapi iskoláikat 5500 gyermek látogatta. Az egyházi kiadásokhoz az úrvacsorával élő 5000 egyháztag 75 ezer frank adománynyal járult. Egy Amerikából viszszatért egyszerű munkás, ki ott az evangéliommal megismerkedett, az Abruzzók egyik kis városában daczára a heves üldözéseknek 26 egyént nyert meg az evangéliomnak. A szorosan vett angol presbyteri egyháznak van 297 gyülekezete 68 ezer egyháztaggal. Az egyházi vagyon értéke mintegy 33 millió hétszázötven ezer márka. Ennek az angol presbyteri egyháznak synodusa csekély szótöbbséggel, 222 szavazattal 209 ellen, elhatározta, hogy theologiai semináriumát Londonból Cambridgebe, e hires egyetemi városba helyezi át, E mozgalomra az szolgáltatott okot, hogy két buzgó hölgy, mrs. Lewis és mrs. Gibson, lOo ezer márka értékű telket ajánlottak fel Cambridgeben a theologiai intézet számára. Máskülönben is előnyösnek tartják papnövendékeikre nézve, hogy a cambridgei hires egyetem felhasználásával végezhessék pályájukat Egy baseli városi missionárius beszéli a következő érdekes kis történetet: Mivel lelkészi foglalkozásom közben volt alkalmam megismerni a város minden rangú polgárainak életét és gondolkodását, úrvacsora-osztások alkalmával, mikor láttam, hogy mennyi hitetlen és bűneit igazán meg nem bánó bűnös jáiul az ur szent asztalához, mindig bizonyos lelkifurdalás vett elő, hogy a sok méltatlan vendég társasága engem is részesévé tesz azok bűnének. Legközelebbi alkalommal épen egy olyan ember mellé kerültem, a ki-városszerte ismeretes volt bűnös életéről. Már elhatároztam, hogy ufvacsoj aosztás előtt elhagyom a templomot. De mikor eljött volna a távozás percze, — mégis csak ott maradtam. Épen én előttem lépdelt az úrasztalához az említett semmirekellő. S mit látnak szemeim ? A nagy ember egész testében reszketve lépked előttem. Köuypatak áztatja arczát s az egész alak mutatja, hogy egy bűnbánó Istenéhez megtérő ember ez! Ezen óra óta nem bánt a nyugtalanság, ha czégéres bűnösökkel együtt járulok az úr szent asztalához! Ki tudja, kettőnk közül melyik volt ott a szívesebben látott ven-dég, én-e vagy az? Szászországban az úgynevezett superintendensi kallók-viumot, egy két óráig tartó vizsgálatot a latin nyelvből, - melyet az újonnan választott superintendeDsek az ev. luth. konsistorium egyházi tagjai előtt tartoztak letenni, a vallásügyi minisztérium megszüntette. Ellenben megmaradt az az intézkedés, hogy az uj superintendensnek predikácziót kell tartania hivatalba lépése előtt az ev. udvari templomban. L Borsos István. VEGYES KÖZLEMÉNYEK. — A budai templom fölszerelésére a budapesti egyházgyülésében az elnökség a következő adományokat jelentette be: urasztala költségeit (mintegy 1100—1200 frt) elvállalta Darányi Ignácz orsz. képviselő; papiszék és kirakótábla költségeit (mintegy 560 frt) megajánlotta Hegedűs Sándor, keresztelő edények költségeit (circa 160 frt) fedezni fogja Kiss Áron tanitóképezdei igazgató: úrasztalí edények bevásárlására többen ajánlottak: orgonára Bányai Árpád egyháztag 50 frtot, a belső fölszereléshez Varga Albert földhitelíntézeti tisztviselő 50 írttal járult. (Pr. E. I. L.) — Gyászliir. Mély megílletődéssel vettük egyházkerületünk eg}Tik őszinte, vallásos buzgóságban gazdag s tevékenységben kiváló férfiának váratlan elhuny tárói szóló tudósí ást. Az őrsé?i egyházmegye, melynek a boldogult érdemekben gazdag gondnoka volt, szintén adott ki gyászjelentést, mely is a következő: „Az őrségi ev. reform, egyházmegye mély megílletődéssel jelenti érdemekben gazdag s szeretve tisztelt gondnokának tekintetes Dienes Lajos ügyvéd és nagybirtokos urnák folyó hó 6 án délután V21 órakor váratlanul történt gyászos elhunytát. A boldogult hült tetemei folyó hó 8-án d. u. 4 órakor fognak az ev. ref. vallás szertartása szerint az egyházas-terestyénszecsődi családi sírboltba örök nyugalomra tétetni. Körmend, 1895. jun 6. Áldott legyen emléke !u