Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-03-31 / 13. szám
199 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 200 szén akkor a kik legjobban megtanulják a dogmaticus tételeket, a kik legmélyebben hatolnak az alapigazságok kimerithetlen kincses bányájába, akkor azoknak kellene legvallásosabbaknak lenn lök, s az irni-olvasni nem tudók — a lelki szegén}ek ki lennének zárva annak javaiból!! S nincsen-e vallás ott is, hol annak tanai rendszerbe foglalva, tudományosan tárgyalva máig sincsenek. Hiszen a samanismus, fetisismusnak, vagy is inkább követőinek nincs egyébre szükségük, mint egy csillogó érczdarabra, vagy a miveit népektől oda tévedt csecsebecsére, hogy az előtt porba borulva, kegyelemért, elnézésért könyörögjenek ! (Folyt. köv. Patay Károly. Égő szövétnek, mely megvilágositja a halottak sírját ás fényt vet az igazságra. R. és K. urak e becses lap hasábjain igazságot keresnek. R. az élők között, K. a halottaknál. Hogy melyik kényelmesebb ? . . . úgy hiszem mindenki tudja. De mivel úgy látom, hogy K. ur még a halottak sötét sírjánál is nagyobb sötétséget akar teremteni ezen ominosus ügy körül, kénytelen vagyok meggyujtani az igazság szövétnekét, mely világosságot derít e szomorú ügyre és fényt vet a halottak igazságára. . . . K. urnák czikke végén felhozott vádjaira, melyekkel elárasztani akarja a jelenlegi esperes és egyházmegyei gondnok urakat, a kiket előbb agyon dicsér és magasra emel, hogy annál mélyebbre ránthassa őket, nem felelek, illetékesebb helyről meg fogja erre kapni a méltó választ. Sárral dobálását is figyelmen kívül hagyom, bár a mikor az egész egyházmegyét, sőt egyházkerületet is beszennyezni akarja, engem is érint: de mivel én vagyok az egyedüli, a ki ezen ügyben kötelességemet híven teljesítettem, nem félek, én rám a dobált sárból nem ragadhat semmi; de nem féltem az egyházmegyét és kerületet sem, mert a mint igaz az, hogy a ki magát besározza, az be van sározva és ha mindenkit be sároz is maga körül — tiszta nem lesz, úgy igaz az is, hogy a tiszta keziieket és jó léiekismerettel bírókat besározni nem lehet. Tudom jól, hogy K. urnák az a czélja (a mit ki is fejez „ubi omnes peccant, nemo peccat“ idézésével), hogy mindenki bűnösnek tartassák, azért kever bele mindenkit ez ügybe, s igy ő könnyedén megszabadul. De hogy ki a bűnös — azt nem K. ur mondja meg, hanem más. — Általában véve, nagyon különösuek tűnt fel K. urnák ez a kirohanása. Úgy iparkodik magát feltüntetni, hogy teljes igazsága van és a legkorrektebbiil járt el, pedig a tények épen ellenkezőt bizonyítanak. És ha van valami, a mi igazán megboszantja az embert, az az, hogy K. ur olyan nagy hangon merészkedik magáról azt állítani: „amims Plató, amicus Aristoteles, séd may is arnica veritus“ mert a tapasztalat és az élet azt bizonyítja, hogy nem az barátja az igazságnak — a ki mellét verve kiabálja ezt magáról, hanem a kiről ezt mások mondják. De most térjünk a dologra. A b.-somogyi egyházmegye pénztárából K. urnák esperessége idején kiadatott költsönképen 2000 frt (a Koppy Máriaféle alapítvány) Fuchs József al.-visnyei lakosnak 1887-beu, és ez a pénz veszni tért . . . Hogy miért? . . . K. ur azt mondja: azért mert a kölcsönt az ügyész megtagadta, a pénztárnok mégis kiadta. Ez egyszerűen valótlan állítás. Hogyan tagadta volna meg az ügyész — a kiadását, mikor épen ő kebeleztette be első helyre ? Miért ne adta volna ki a pénztáros, mikor az ügyész tudtára adta, hogy első helyen be van már kebelezve, tehát a kiadásnak utjábau nem áll semmi. Nem ez a fő, hanem az, hogy hová lett a 2000 frt? ezt kell kikutatni. Igaz, hogy az adós, Fuchs József, nekem többször említette, hogy ő ezt a pénzt nem látta, még azt is mondta „rutai megcsaltakde ő már meghalt, tehát ezen kijelentéseire semmi súlyt nem helyezhetünk. — De az a körülmény mégis gyanús, hogy K. ur ezt az ügyet sohasem bolygatta addig, mig F. élt, pedig a kikölcsönzés után körülbelül 5—6 évig életben volt még.— Most, hogy meghalt a pénztáros, meghalt a kölcsön vevő, nagy erővel kirohan és keresi a halottaknál az igazságot, holott életükben sokkal könnyebben kikereshette volna............... Én tehát olyan tényeket említek, a melyeket F-től hallottam, a melyeket magam is tudok és a melyeket K. ur is elismer, ezeket összevéve, könnyen meg lehet alkotni ezen ügy perspectiváját. . . . Tény az, hogy K. urnák F. J-vel a pénz kikölcsönzését megelőzőleg körülbelül annyi értékig váltó zsirálási és kiegyenlítési összeköttetése volt. K. ur maga elismeri, hogy ajánlott neki az egyházmegyei pénztárból kölcsönt, megmondván neki a feltételeket is. . . . F. sem az előtt, sem az után egyházmegyei pénztárból — soha kölcsönt nem kért és nem kapott (elég is volt neki.) K. ur tudta, hogy F. a tönk szélén áll és saját vallomása szerint nem volt több birtoka — mint 5250 frtot érő háza és belsősége. K. urnák volt ezen birtokon 1650 frtnyi és K. ur nászának 1300 frtnyi követelése bekebelezve, összesen 2950 frt és F. javára — saját pénzének koczkáztatása mellett, nagy leik illeg megengedte, nászát pedig rá vette, hogy engedje meg az egyházmegyének 2000 írtját első helyre kebeleztetni, igy az 5250 fitos birtokon, 4950 frt volt bekebelezve . . . vagyis 95°/0; igy képzelte K. ur a pénzeket sokkal biztosabb helyen — mint egy pénzintézetben . . . meg is mutatta a következés . . . A legtermészetesebb — és másként nem is történhető dolog — az, hogy a 2-ik és 3-ik helyen bekebelezett 2950 frt megtérült, de az első helyen bekeblezett pénznek el kellet veszni!! K. ur tudta jól, hogy az a birtok nem F-é, hanem F. örökösöké, a kik 8-an vannak, s igy tudta jól, hogy F-nak csak 750 frt értékű vagyona van, mégis ajánlott neki pénzt . . .
