Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1895-03-31 / 13. szám
107 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 198 A vallásos érzelem. Az önmagában elmélyedés, az eszmélkedés perczeiben, nem háboritatva a külvilág benyomásaitól, az alanyi gondolkodás különféle képzeteitől; el-el mereng a lélek néhanéha ideális, érzéken túli dolgokról, melyek mind a mellett is, hogy látható alakkal nem bírnak, közvetlenül érdeklik az embert, mert mint szellemi életünk legmagasabb nyílvánulásai, mint a megoldatlan problémák legtökéletesebbjei úgy jelentkeznek azok előttünk. Hány nagy elme fáradt kivagy jutott áthatolhatlan rengetegbe, a következtetések tömkelegébe, megoldani akarván a lét és nem lét kél-léseit, a világ előállásának, Isten léteiének, a lélek halhatatlanságának, a gondolko dás törvényeinek megfejthetetlen axiómáit. Kezdve a hindu és egyiptomi bölcsek okoskodásain, Sokrates, Plátó, Aristoteles bölcseleti rendszerein, majd a középkorban a különféle vallásos kérdéseket vitató egyházi atyák: Augustinus, Tertullian, Origenes iratain, végezve Hegel, Kant, Schoppenhauer filozófiai irányain, e szellem óriások mellett hány nagy lélek merült el elvont abstract igazságok keresésében , egy nem érzékelhető, meg nem fogható, nem realizálható eszme . . . törvény megoldásának szentelve egész életét. Mily csekélység, mennyire eltörpül a nagy elmék kutatásainak, okoskodásainak tárgya mellett a szellemi kérdések azonos osztályába tartozó s mára legrégibb korban is próbálgatott, tudományos rendszerbe azoban a franczia Mesmer által fejlesztett s róla mesmerismusnak is nevezett állatdelejesség, a spiritualbmus, a lélekirlézps, melynek talán legügyesebb mesterét Cumberlandot az ő mesteri fogásaival oly egyszerűen, könnyen leplezhették le. Mily szépen tárgyalja Flammerion a hirneves csillagász a távérzés, a telepathia elméletét, mely szerint képesek vagyunk valamely messze távolban levő ismerő, sünk helyzetéről, sorsáról, életének mozzanatairól, minden idegen tényező közreműködése nélkül, biztos, határozott tudomást, meggyőződést szerezni. — Hogy s miképen? kitudná azt ez időszerint megmondani ? Váljon az ismeretlen 6-ik érzés utján-e? vagy ismeretlen lények közvetítésével, mint azt a tudós csillagászbölcsész felveti? Ki tudja, mikor fog az emberi vizsgálódás, a tudomány e kérdésekre határozott választ adhatni! De bennünket mindezek a kérdések, elméletek csak annyiban érdekelnek, hogy foglalkoztatják az embereket, anyagot adnak az emberi szellem véghetetlen tökéletességű munkálkodásának — melynek magas szárnyalását mint a sasét legfeljebb bámulni — csodálni — de megérteni alig, s utánozni éppen képtelenek vagyunk; s nincs miveit társaság, hol ezek a kérdések ne tárgyaltatnának — s olykor-olykor nekünk is kell pro-contra állást foglalnunk, ha csak tudatlanságunkat, elmaradottságunkat dokumentálni nem akarjuk. Mennyivel közelebb esnek hozzánk a hitnek tárgyai, a vallás főbb igazságainak kérdései. —■ Mily beláthatatlan messzeségű határ!! sőt talán határa sincs — mert hiszen a hitnek, a vallásnak birodalma végtelen! Más tudományok az emberi ismereteknek csak egy bizonyos ágával, szakával foglalkoznak — csak egy — egy tudomán3ros czél megközelítésével foglalkoznak: a vallástudomány nem nélkülözhet semmit, felöleli, magába foglalja a tudásnak összegét; az emberi tudományon, az illető kor fejlettségi fokán építi fel egész rendszerét! — Nem kicsinyli a zöldülő fűszálat, s nem hunyja be szemét a világ egyetem milliárd csillagai előtt. — A legegyszerűbb sejtek összetételében, mint a napnak pályafutásában ugyanazon törvényhozó bölcseségét csodálja, s bizonyos részben kicsiségét hirdeti az embernek, ki a napsugarait felfogva, a napot elemeire bontja; hanem azért csak egy fűszálat is létre hozni képtelen! Mily csodálatos, kimagyarázhatlan is az a vallás! Mily megfejthetlenek a hitnek tárgyai, mily ellenállhatatlan annak hatalma!! Voltak bölcsek, tudósok, kik egész életüket szentelték rá, hogy megdöntsék tanait. Nevüket lassan elfeledi a késő ivadék, mig a megrázni vélt hatalmas épület ma is és az idők végtelenéig fennáll; volt nép, nemzet, mely nyilvánosan detronisálta az Istenséget, s helyébe az észt iilteté, s ime magához térve, ott hagyta önként a hamis Istenek oltárait, s százezerenként tódul csodatevő helyére Lourdesbe, hogy ott vezekelje le bűneit ! Micsoda erő, hatalom rejlik benne, hogy daczolui képes ezredek hatalmával, zsarnok kényurak önkényével! Istvántól az első vértanútól kezdve a római császárok áldozatain a középkori, újkori inquisitiók vértanúin, Huss Jánosig, hol vették e mártírok az erőt — a lelkesedést, mely hitüket megtagadni nem engedé a máglyák gyötrelmei, s a kinzó kamarák borzalmai között! S mais honnan van az, hogy kunyhókban, úgy mint palotákban érezteti erejét, s befolyása alatt tartja az embert, legyen az gazdag vagy szegény! Ne is mondja azt senki, hogy a vallás csak szegény ember számára való, hog}r csak papok és hatalmasok találmánya az! Bethlen Gábor a diadalmas hadvezér, ki a csaták zajába is magával vitte bibliáját, és az a csak nem rég elhunyt hatalmas despota ki betegágya körül zokogó övéit Isten akaratán való megnyugvással vigasztalja, vagy legközelebb Arcónak halottá, nem tud meghalni addig, mig ueki a halotti szentségek fel nem adatnak, s midőn |az arcoi apát, a hatás eszközeit keresve, fényes ornátusban, segédletével megy a herczegi palotába: az utczán leboruló tömeg,— voltak közöttük finnyás világfiak, de volt mankóján vánszorgó koldus is — nem megrázólag hirdeti-e hogy a vallás hatása alól szabadulni nem tuduak, sőt az erősiti — lelkesíti legnehezebb— mert végső — küzdelmeikben is őket! S hány hitetlen bölcs, hány kétkedő Tamás térdei verődtek össze életük megrendítő pillanataiban, vagy az utolsó óra válságaiban elfelejtve kételyt — bölcsességet — tagadást s kétségbeesetten kapaszkodva egyetlen egy reménysugár — egy mentő horgony után!! Talán a vallások hitczikkelyeiben, dogmáiban rejlik az a kimagyarázhatatlan bűvös erő, vagy talán a külsőségek, a rituálék fényessége, csillogása, vagy valamely misticus — meg nem érthető, legfeljebb csak sejthető fogalom, misterium ragadja magával lelkünket, s visz mintegy exthaticus állapotba bennünket. vOh de hiszen akkor mily könnyű volna elsajátítani az élő hitet, a vallásos lelkesedő kedélyt, buzgóságot; hi-13*
