Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1894-10-14 / 41. szám

655 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 656 — Az új fogyni násium építése az eddiginél sok­kal nagyobb gyorsasággal halad előre. Ma már a máso­dik emelet falazatának fele magasságával jó részt készen vannak, úgy, hogy ha az időjárás a jövő héten kedvezőt- ! lenre nem fordul, az építést vezető főpallér nézete szerint I I f. hó 20-án a bokréta ünnepély is meg lesz tartható. A j tetőfák a jövő hét második felében már a helyszínén lesznek s felrakásukkal a hónap végéig okvetetlenül ké­szen akarnak lenni és ha a cserepezésre vonatkozó aján­latokat a bizottság elfogadhatóknak fogja találni, akkor az egész főépület november hó első hetében már tető alatt lehet. — A főiskolai igazgató tanács szeptember hó 8—9. napjain tartott gyűlésének jegyzőkönyve már kike­rült a sajtó alól s folyó hó 13-án küldetett szét a kerü­leti elnökséghez s az igazgató tanács tagjaihoz. — Előfizetési felhivás. Vannak családok, melyek hazánk politikai és egyházi terén úttörő szerepet játszot­tak és melyeket mégis a feledés pora fed. Ilyen a Gra­­deczi Stansith Horváth család, melynek egyik kiváló tagja Horváth Gergely, ki a külföldi egyetemek szorgalmas látogatása után főként a Szepességeu, az ősi fészekben Nagy-Bőrön mint tudós, író, művész, gymnasium-alapitó, tanár és megyei alispán sokoldalú tevékenység által tün­tette ki magát és oly áldást terjesztett, melyhez hason­lót ma hiába keresünk. Ennek a nagy férfiúnak emlékét — a gazdag családi levéltár felhasználásával — feleleve­níteni czélja és föladata művemnek, melyre ezennel elő­fizetést nyitok. A mű ily czimmel fog megjelenni: Gra­­deczi Stansith Horváth Gergely és családja, történelmi korrajz kivált a XVI század második felében. Az előfi­zetési pénzek 1 fűt 10 krraí az alólirotthoz f. é. novem­ber hó végéig beküldendők. A megrendelőknek a könyv, mely Horváth Gergely árczképévei lesz diszitve, portó­mentesen küldetik meg. Azon esetre, ha a nyomatásí költségek fedezve nem lennének, a pénz visszaszármaz­­tatik az előfizetőknek. Szepes-Bélán, októben hó elejével 1894. Weber Samu ev. lelkész. •- „Élet“ A forradalom lázas napjai óta aligha produkált a magyar irodalom olyan szabadszellemű, de a mellett a napi termelés színvonalán magasan fölül emel­kedő lapot, minővé az „Élet“ f. é. okt. elsejétől alakult. A csöndben megjelenő havi, majd félhavi folyóirat egy­szerre az aktualitás teljes fokával s régi barátai előtt jól ismert és csodált szókimondó voltának fokozott mértéké­vel lép a világ elé, mint hetilap. Első száma élén egy gyújtó szózatot intéz a magyar közvéleményhez, melyet minden liberális embernek olvasnia s emlékébe kellene vésnie. A szerkesztő és kiadó, Vikár Béla Uj korszak ezimii beköszöntője pedig a jövőnek nagy átalakulásaira készít elő s a szocziális reformáltatást sürgeti. Endrődi Sándor Az idő czimen gyönyörű aktuális költeményt irt. Zempléni Árpád a Természet papjait — a tudósokat — dicsőíti, hasonlítva az egyház papjaival. A kitűnő Szemle rovat tele van a legérdekesebb időszerű közleményekkel, Satur egy éles irodaimi áttekintést ad a jelenkori magyar irodalomról, Herrmann Antal dr. a házasság fejlődését ismerteti vonzóan és érdekesen. A színház és az Iroda­lom ez. rovat oly gazdag, hogy már ezek is fényes tanú­ságot tesznek az „Élet“ életrevalósága mellett. Az ép most megjelent 2. szám még fölülmúlja az elsőt érdekes tartalmával, melyből a következőket emeljük ki; Wekerle Sándor, Porzsolt Kálmántól; a jeles publicista intim köz­leményeket ad a nagy államférfiuról, ki ma is az egész ország érdeklődésének középpontjában áll. Irodalmi áram­latok. (Nemzeti szellem, magyarország czimen Satur foly­tatja tanulmányát a jelenkori litteraturáról, kiemelvén Kozma Andor és Tóth Béla kitűnő érdemeit az irodalom nemzeti szellemű, jó magyar ápolása körül. E lap előfi­zetési ára egy évié 5 frt, félévre 2 frt 50 kr, negyed­évre 1 frt 25 kr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mozsár­­utcza 8. — Gyászhir. Kimondhatatlanul nagy veszteség suly­­totta a városunkban és annak nagy vidékén méltán köz­­tiszteletben és szeretőiben álló Kluge családot a gyermekei boldogitásában fáradhatatlanul munkás, szerető édes anyák valódi példáuyképének, a szegények, elhagyottak és ár­vák igazi védaugyalának, a vallásos buzgóságés áldozat­­készség nemes erényeivel ékeskedő Thabitának: özvegy Kluge Ferenczné asszonynak elhunyta által, kinek halá­láról a mély gyászba borult család a következő jelentést adta ki: Tetszett a Mindenhatónak magához szőllitani özvegy Kluge Fereneznét, született Schitter Teréziát folyó 1894. évi októberhó 11-én — élétének 66-ik évében. A leg­jobb anyának drága hamvai folyó októberhó 13 án d. e. 10 órakor fognak az ág. hitv. evang. egyház szertar­tása szerint a pápai alsó-városi sirkertben vég nyuga­lomra helyeztetni. Áldott legyen a nemes szív emléke! Gyászolják gyermekei: Kluge Károly, Autal Gáborné szül. Kluge Mathíld, Kluge Endre, Kluge Ferencz, Kluge Már­ton, Kluge Jenő; menyei: Kluge Károly né szül. Csillag Teréz, Kluge Endréué szül. Mihályi Vilma, Kluge Fe­renczné szül. Mihályi Ilona, Kluge Mártonná szül. Szily Erzsébetit; vője Antal Gábor; unokái: Kluge Feri, Kluge Matild, Antal Iván, Antal Irén, Antal László, Antal Ma­riska, Antal Ella. Antal Matild, Kluge Alice, Kluge And­rás, Kluge Margit, Kluge Jenő. A minden vigasztalásnak Istene küldje el a vigasztalásnak ama szent lelkét a vérző szivek fájó sebének begyógyitására, az elköltözött nemes lélek porai felett viraszszon a hálás kegyelet és áldó megemlékezés! Legyen csendes hosszú álma a sir rideg hantjai alatt! Laptulajdonos és felelős szerkesztő : NÉMETH ISTVÁN. Az előfizetési pénzek, megrendelések és reclamatiók BORSOS ISTVÁN főmunkatárs nevére czimzendők. Pápán, it94. az ev. ref. t'ötanoiia betűivel ny. íviá Tivadar.

Next

/
Oldalképek
Tartalom