Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-03-25 / 12. szám
185 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 186 annyi mondani valóm van, hogy még deczember hónapban a javaslat IV-ik fejezetének megváltoztatása iránt a gazdasági tanácshoz indokolt javaslati módosítást terjesztettem be. Ezen módosítás lényege a kölcsön adandó pénzekre vonatkozik, a mennyiben 30, 50 és 64 fél évi annuitásra vannak azok tervezve az eddigi törlesztés nélküli rendszerrel szemben. Antal Gábor ür észrevételei — megérdemlik a figyelmet, mert látszik, hogy ő a javaslatot tanulmányozta, éppen ezen ok miatt megkísérlem, legfőképen aggályait eloszlatni. A Cameralis számvitel könnyű tudomány, melynél inkább a gyakorlat igazolja a számviteli szabályzatba felvettek feltétlen szükséges, — avagy felesleges — voltát, és mert ezen körülménnyel számot vetettünk, jött a javaslatba a 111. §, mely jogot és kötelezettséget ró a szakértőre, a számvevőségre, ezeknek megbirálása tekintetében. A takarékossági szempontot elfogadom, azonban csak is azon határon belül, a melynek következtében a rendszer csorbát nem szenved, mert csak úgy van értelme annak, hogy az eddigi rendszertelenséget rendszerbe foglaljuk. A cameralis rendszernek alap kelléke a jó és könynyü nyilvántartás és főkelléke a bevétel és kiadásnak valódiság és érvényesség tekintetében való szigoni ellenőrzése. En szives készséggel állok reá arra, hogy legyen az ellenőrnek hivatalos elnevezése bármi, azonban Antal Gábor úr által az ellenőrzésre előterjesztett javaslatot nem fogadom el, mert tiszta meggyőződésem az, hogy a pénztárnok egy maga nem lesz képes a phisikai munkát elvégezni, miután a munka mindég több és több lessz; továbbá, mert a rendszer megkívánja azt, hogy azon órák alatt, a mikor a pénztár a közönség szolgálatára nyitva áll, mindég két ember legyen jelen, már pedig a tiszteleti állású emberekkel szemben ilyen követelésekkel fellépni nem lehet; végre mert azon közvagyonért, a kezelés helyességéért csak úgy lehet felelni, a nagy közönségnek beszámolni, ha mind azon intézkedések, melyek a vagyonnak sértetlen fenntartására nézve szükségessek, meg vannak téve. A munkának a naplók alapján való felszámítása nem felel meg a gyakorlatnak, mert ha 2400 napló tétel fordul elő egy évben, azzal igaz, hogy 8 napló tétel esik egy napra, azonban azonkívül ezen 8 tételt be kell vezetni a főkönyvbe, tőke könyvbe, nyilvántartásba stb. úgy hogy a könyvekbe való bevezetés naponkint három óra időt vesz igénybe mind két alkalmazott részéről, igy tehát, mert a délelőtti órákban számokkal dolgozni, miután akkor nyugalom nincsen, nem lehet, még a reggeli és va sárnapi órákra is esik munka. Az erkölcsi felelősség tekintetében felhozott s a mi viszonyainkra alkalmazott elvet nem osztom, mert a számvitel szabálya kizárja, hogy valakiben feltétlenül meg lehessen bizni; mert ha azon elv állana, akkor felesleges az egész pénztári apparatus, kár volt eltérni a régi kezelési rendszertől, — adjuk át a kezelést egy közhiteiig elismert becsületességü magán embernek, ez igy talán kevesebbe fog kerülni. Nézetem szerint azonban ezt tenni egy közvagyonnal nem lehet, nem szabad; a kerület számot adni tartozik az ő sáfárkodásáról, még pedig nyilvánosan, mindazoknak, a kik azon pénztárakba fizettek, avagy azokból kaptak ; ez irányban takarékosnak lenni csak addig lelter, mig a rendszer nincsen megsértve. Az én megtakarításom kiterjed arra, hogy a pénxtárnok a meghatározott fix összeget kapja, az 1000 frt fizetésen felül semmiféle egyéb járúléka ne legyen. A mai anyagi viszonyaink között a gazdasági tanács elnöknek adhatunk évi 300 frtot. Három számvevőre pedig ezen rendszer mellett nincsen szükség, igy tehát egy számvevői 100 frt fizetés és 100 frt napi dij elesnék. De kötelességem szerzett tapasztalataim alapján kijelenteni azt is, hogy a számvevők, ha a rendszer be lesz hozva, az évi számadásokat utazással együtt 8 nap alatt teljesen befogják végezni, sőt ha a könyvvitel már rendszeres lesz, azt hiszem ennél kevesebb idő alatt is; három-négy hétig nem fog semmi esetre sem tar« tani a számvevőség munkája. A mostani számvevői vizsgálat, bár mennyire iparkodtunk is kiterjeszkedni a vizsgálattal a legkisebb, legcsekélyebb dolgokra is, nem kielégítő, nem csak a nagy közönség részére, de magunk részére sem, mert nem adja meg részünkre azon lelkiismereti tudatot, hogy elmondhassuk arról, hogy az ellenőrzés szabályai a legpontosabban be lettek tartva. Ezen előadott alapon az én költségvetésem így néz kis 1. Pénztárnok fizetése . 1000 frt 2. Pénztári ellenőr „ . 700 frt 3. Gazdasági tanácselnök „ . 300 frt 4. Gazdasági tanácsjegyző „ . 100 frt 5. Két számvevő „ . 200 frt 6. Két számvevő napi díja .... 200 frt Összesen 2500 frt tehát az 1890. évi rendezés költségéinél 175 fit százhetvenöt forinttal több. Ezen csekély többlet egy nagy semmi azon tudat megszerzéséért, hogy rendesen, pontosan számot tudunk, adui a nyilvánosságnak. De merem azt is állítani, hogy még ennél is csekélyebb lessz az évi szükséglet, mert a számvevői napi díj ezen változásból kifolyólag körülbelül 120 írttal kevesebb lesz és nem lessz a számvevőség egy tagja sem azont kényszer helyzetben, hugy munkáját reggeli 8 órától esti 8 óráig végezze csak azért, hogy azt 4 hét alatt bevégezhesse. Az ellenőri qualificatióra nézve megnyugodnám abban is, hogy oly egyén, legyen a ki igazolni tudja azt, hogy valamely vármegye pénztárában a számfejtői osztályban egy évig sikeressen működött. De ha nem nyugodnék meg a kerület ezen qualificatióbaq, attól nem tartok, hogy arra 700 írtért alkalma® embert ne kapjunk.
