Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-02-04 / 5. szám
75 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 76 lamely kereskedelmi iskolánál oly tanár, ki például valamely kereskedelmi társulatnál titkári minőségben is működik. Az ily egyénnek e nyugdíj-intézetnél csak akkor lehet igénye, ha máshol nincs nyugdíjra jogosultsága, s ha az ide tartozó iskolánál nagyobb az elfoglaltsága, mint másik alkalmazása, s ha az ide tartozó iskolánál való alkalmazása rendszeres, állandó és legal bb oly mértékű, mint a minő az állami tanintézeteknél szokott lenni. Minthogy az itt szóban forgó különféle tanintézeteknél oly alkalmazottak is vannak, kiknek nincs külön lakpénzök, hanem e javadalmazásuk benfoglaltatik fizetősökben (a törvényjavaslat 8. §-a), az egyenlő mérték megkívánja, hogy az ily rendezéssel az illetők igazságtalanul ne juthassanak magasabb nyugdíjhoz, mint az oly alkalmazottak, kiknek külön lakpénzök van, mely nem jő a nyugdíjazásnál számításba. Ugyanitt provideálva van az esetre is, ha valamely iskola-fentartó alkalmazottjait nagyobb fizetéssel és csekély lakpénzzel kívánná mások ellenében igazságtalanul nagyobb nyugdíjhoz hozzájuttatni. Minthogy az ily iskoláknál a fizetéseket a fentartők szabadon állapítják meg, e § második bekezdésében gondoskodni kellett az oly igazságtalan kedvezmény kizárásáról is, melylyel az iskolafentartó alkalmazottjának fizetését kivételesen, a nyugdíjazás bekövetkeztének küszöbén kívánná rendkivülileg felemelni oly czéíból, hogy alkalmazottja az iskola-fentartó kevés befizetése mellett nagyobb nyugdíjban részesüljön. E megszorítás tellát nem vonatkozik a rendszeres ötödéves pótlékokra vagy a rendszeres fizetés-emelésekre. Az utolsó bekezdésben pedig az alkalmazottakat a szabadon rendelkező iskola-fentartó önkénye ellen kellett biztosítani, nehogy erőik hanyatlásával fizetősöket csökkentse. A jelenleg szolgálatban levő alkalmazottak közoktatásunk nagy fejlődése s az előbbi közoktatási állapotok nagy ingadozása folytán a legkülönbözőbb viszonyok közt voltak. Szükségesnek mutatkoz k tehát (a törvényjavaslat 9. §-&), hogy e különböző körülmények közt végbement szolgálat a nyugdíjba való beszámítás szempontjából elbírálás alá vettessék. E megbirálásnál ott, a hol lehetséges, törvényeink és országos szabályaink rendelkezéseit fogjuk alkalmazni; a hol pedig nem lehetséges, e rendelkezések analógiájára kell majd támaszkodni. Gondoskodni fogok, hogy ezen elbíráló bizottságba pártatlan s a viszonyokat teljesen ismerő egyének jussanak be. Előbbi közoktatási viszonyaink folytán vannak oly tanáraink is, kik 18 éves korukban kezdtek mint mellékvagy rendkívüli tanítók szolgálni, oly időben tehát, mikor még egyúttal a tanári pályára kellett készülniük. Ezért volt szükséges a múltra nézve a szolgálat számításánál kezdőpontul a 24-dik életévet kitűzni. Jövőben e megszorítás elmarad, mert újabb viszonyaink ily kora szolgálatot már nem engednek meg. Teljesen okadatolt a törvényjavaslat 10. §-ának azon rendelkezése, hogy a régi tanárok, kik csak most lépnek be e nyugdíj-intézetbe, s csak most fizetik le azon hozzájárulásukat, melyet e nyugdíj-intézet számításai szerint szolgálatuk kezdetén le kellett volna fizetniük, s mégis azonnal jogokat nyernek, tartozásuk kamatait is fizessék le. Készségesen meg fogják ezt tenni a nyerendő nagy előnyért, de másrészt az igazság is úgy hozza magával,, hogy ne részesüljenek nagyobb kedvezményben azon társaik felett, kik szolgálatuk kezdetén fizetik le tartozásukat, mely egész szolgálatuk alatt fog a nyugdíj-intézetnek kamatozni. A következetesség úgy kívánná, hogy a régi tanárok után a múltra nézve az iskola-fentartók is fizessék meg hozzájárulásaikat, és pedig a kamatokkal együtt, sőt azon összegeket is, melyek a tanulók után befolytak volna. E visszamenő követelés az itt felsorolt tanintézetek mindnyájánál azonban kivihetetlen volna. A számítások és kirovások nagy complikatiókra vezetnének, mert például némely régi tanár már a harmadik iskola-fentartónál van, talán előbb oly tanintézetnél szolgált, mely nem is fog tartozni e nyugdíj-intézet kötelékébe; az ískola-fentartókra pedig oly nagy összegeket kellene kiróni, melyek nagy részüknek anyagi erejét meghaladnák. A midőn tehát ezen alkotandó törvény e követelést figyelmen kívül hagyja, azt úgyszólván elengedi, índirecte segélyt gyakorol azon tanintézetek irányában, melyek az állami segélyre csakugyan rászorulnak, s magának e létesítendő törvénynek is czélja az, hogy e tanintézetek a segélyzésnek egy indirect nemében részesüljenek. Átmenetileg (6 évre) annak kikötését, hogy csupán a 30 szolgálati évnek betöltése alapján tehát az alkalmazott teljes egészsége és alkalmazhatósága mellett a 65-ik életév előtt) nyugdíjazásnak nincs helye (tjavaslat 11. §-a), megengedte azt, hogy a mostani tanárok nagy része nagyon fiatalon került szolgálatba, másrészt megkövetelte ezt a megalkotandó nyugdíj-intézet pénzügyi érdeke, mert azon Összegek elmaradása miatt, melyeket a régi tanároknál az imént kifejtettek szerint az iskolafentartók s a tanulók hozzájárulása czimén a múlt időre nézve elengedünk, ha még a kora nyugdíjbalépés is megengedtetnék, a nyugdíj-intézet szükséglete rendkívül megnövekednék. Az e réven megtakarítandó összeg körülbelül évi 10.000 írtra tehető. A 12. §-nak azon rendelkezései, melyek a nyugdíjba lépésről s a közszolgálat érdekében szükségelt nyugdíjazási eljárásról szólnak, hasonlók azokhoz, melyek a néptanítói nyugdíj-törvényben fordulnak elő, miért is magyarázatra nem szorulnak. A törvényjavaslat 13. §-a a különböző iskoláknál eltöltött szolgálat beszámításának viszonosságéról szól. Ennek szükségét már fönuebb a törvényjavaslat 2. §-ánál kifejtettem. Most még csak azt teszem hozzá, hogy e viszonosságot kiterjesztettem a nyilvános népoktatási, kísdedóvó- és egyéb idetartozó intézeteknek az 1875. évi XXXII. és 1891. évi XLIII. törvényczik rendelkezése alá éső alkalmazottjaira is. Tettem pedig ezt azért, mert a minő nagy igazságtalanság volua, hogy valaki az itt szóban forgó intézetekhez történt átlépése folytán elveszítse előbbi szolgálatának számbavételét ép oly csekély azon
