Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1894-10-14 / 41. szám

643

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP.

644

tankönyvek) megváltva bizonyos összegért, csak nyereséget hozhatnának.

E mellett szép feladatát képezhetné a körnek az egyházkerület közlönyének szellemi támogatása s idővel annak önálló szerkesztése. Mert tagadhatatlan, hogy egy szerkesztő — legyen az a leghivatottabb — maga nem lehet képes a legnagyobb szellemi s testi megfeszítés mellett sem egy közlönynek hosszabb időn át való fenntartására, már t. i. ngv, hogy az ki is elégítse a jogos igényeket. Nagy fontosságú dolog pedig már magában ez is, mert tagadhatatlan, hogy egy közlönyre, a mely felölelje a fontosabb egyház-politikai, egyház-társadalmi stb. és tanügyi kérdéseket, — szüksége van minden egyházkerületnek. De az is tagadhatatlan, hogy min_ den kerületnek csak úgy lehetséges egy ilyen közlönyt fenntartani, ha a körül csoportosulnak a szellemi erők; ha az egyházkerület hivatott értelmisége aktív érdeklődéssel viseltetik a közlöny iránt.

Elmondtam vázlatosan, a mit mondani akartam. Most abban fejezem ki összefoglalás gyanánt óhajomat, hpgy alakítsuk meg egyházkerületünk fő-, közép-, és népiskoláinak szellemi érdekében a pápai ev. ref. főiskolai irodalmi kört!

SzAKAL KÁROLY'

A felekezetnélküliség!

Meg vallom — olvasva a liberális napi sajtónak a jelenleg tárgyalt egyházpolitikai törvény javaslatok főrendi tárgyalására vonatkozólag hozott közleményeit, észrevételeit, szégyen pírja égette arczomat, különösen akkor, midőn vonatkozásba hozták azt a protestáns főrendi tagok magatartásával, s azt mondották, hogy ez a létező felekezetekre, vagy is inkább azok lelkészeire nézve, nem a lelkíismeret szabadságának, hanem inkább a kenyérnek, a megélhetésnek kérdése! S bántott ez annyival is inkább, mert magamban igazat kelle nekik adnom.

De hát, hogy és miként is lehetne a Protestantismus, mely maga is a lelkiismeret szabadságának szülötte, ellensége most e törvény javaslatoknak, specifice a felekezetnélküliség törvénybe igtatásának? Miként lehetne, hogy az a felekezet, mely maga is egy nagyobb contingensnek kiválásából vette eredetét, mely ez előtt negyedfélszáz esztendővel negligálta, ledöntötte s megtagadta azon felekezet alapelveit, melyhez az előtt tartozott, s lerontván a korlátokat, elszaggatván a lánczokat, kilépett azon lelekezet kötelékéből, megingatván annak alapjait, hogy az a felekezet most azt mondhassa: a mi akkor nekem szabad volt a sötétség, a tudatlanság korszakában, az ma neked a felvilágosodás, a haladás jelen

napjaiban tiltva vau, az reád nézve elérhetetlen!! Hiszen akkor jogtalan volt, semmi igazságossági alapja nincs a vittenbergi várteplomra kiszegezett manifestationak, protestationak. A vormsi birodalmi gyűlés nagy alakja csak egy-egy agitator, s őseink még a gálya padokon is Istent dicsőítő éneke csak egy-egy exeltált lélek önkivüliségének szüleménye!! Hiszen akkor a Protestantismus egész múltjára, létezésére, történelmének legdicsőbb, legnemesebb lapjaira ráütjük a jogtalanság, a törvénytelenség bélyegét! Akkor legnagyobb alakjai, vértanúi, bámulatos hősei, mint meg annyi törvényes rend ellen lázadók,, az egyetemes catolica egyház ellen halálos bűnt elkövető agitátorok állanak elénk!! De félre még a gondolatától, az árnyékától is ez önkénytelen kifakadásnak.

Azok küzdelme az emberi jogok küzdelme volt, a bilincsekben volt lélek küzdött bennök s általok szabadságáért! a lenyűgözött s különféle béklyókkal lekötözött lélek akart általok emelkedni szabadon — nem korlátoztatva Istenhez; törekvéseik a lélek legbensejébeu, a szív mélyében — ott hol az igaz vallásosság —vaz igaz kegyesség terem — ott fogamzottak meg s ott leltek alapot; „harczaik az igazak, a dicsők harcza vala“.

S kérdem, ma is csak egyik avagy másik felekezet körében vau é s lehet-e igaz vallásosság? Níncsenek-e s nem lehetnek-e sokan, kiknek lelkűk bensejében ég, eped áz elérhetetlen után a vágy, szivük forrón dobog valami kimagyarázhatlan érzelem súlya alatt, keblükben istenes nemes érzelmek gerjedeznek — talán térdük is megtörik s ajkaik imádság szavait rebegik — s még is nem tudnak megnyugvást találni egyik felekezet körében sem; lelkűk vágya kielégitlietlen, vallásos óhajuk betölthetlen marad, üresen, hidegen hagyván keblüket azok szertartásai, etil tusuknak formája, s nem tudván meggyőzni értelmüket azok simbolicus hitágazatai!/— Hányán lehetnek ma is lenyűgözve a felekezetiség lánczaival, lekötve béklyókkal, melyek mint súlyos rabláncz nehezednek rájuk, nehezednek lelkűkre, melynek szabadon, a kényszer nyűgétől menten szárnyalnia, emelkednie nem lehet. —-■ Lelkűkben, bensejlikben él a hit — ott forrong, buzog a kímagyarázhatatlan érzemény, a vallásos áhitat, az a megszentelő, boldogító érzület, mely felyül emeli a meghatott embert a múló világ árnyain, túl a földi élet légkörén, felyül a csillagok honán, felhők táborán, keresni a mindenhatót, kit atyának nevez gyarló emberi ajak; imádni azt, ha mással nem, egy sóhajtással, egy fel-feltörő fohásszal ; keresni a hozzá vezető utat, melyen tövisek közt is virágok nyílnak, könnyek közt is a boldogság verőfénye dereng reánk! —Ott buzog, ott él az a vallásos érzelem, melyet nem tud a földön kielégíteni semmi, mely nem tud megnyugodni sem Sión hegye pompás templomában, sem Garizím csúcsán, de ott él az a „lélekbens az igazságot cselekedni ösztönzi az embert!

Miért az ilyeneket a kényszer lánczaival tartani a, felekezetiség korlátái között! Lelkűk szabadságra vágyik, a miért a mi őseink a borongó idők éjjelén éltüket, vérüket, áldozák; a mi a protestántismusnak szülője, bölcsője, annak éltető eleme . . . lelkiismeret szabadság!! s ezt