Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-09-02 / 35. szám
549 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 550 tatunk szokatlan dőlést, ha kiválóan sürgetjük slavoniai missiónknak a kormány részéről évente legalább oly őszszeggel segélyezését, hogy 5—6 lelkészi állomást tisztességes díjazással fentarthassnuk. (Folyt, köv.) A tékozlófiú iránti pazar szeretet. C. H. Spurgeon után MIKLÓS GÉZA. Lukács XV. r. 20. v. »És megcsókoló ötét*. (Folytatás.) Ott álla a tékozló, megrendülve atyja jósága miatt, még emlékezetében múltja. A mint magára tekinte és gondola: „Még rajtam ezen ócska rongyok és most jövök a disznók etetéséből“ — úgy képzelem, atyja ád vala, neki egy másik csókot, mintegy azt mondandó: „Gyermekem, nem bolygatom; annyira örülök látásodon, lioíy nem látok sem szenynyet, sem rongyot terajtad. Oly gyönyör nékem, hogy velem vagy megint, mintha gyémántot vettem volna ki a sárból és örülnék, hogy ismét enyém a gyémánt — ekép vettelek én föl téged, ily becses vagy te nékem“. Ily kegyes és dicsőségesképpen bánik Isten azokkal, a kik hozzátérnek. Bűneiket úgy eltörli, hogy nem emlékezik róluk. Megbocsát mint Isten. Joggal tiszteljük és magasztaljuk mindenek fölött való kegyelmét ekép zengedezvén: „Csodálatba veszve, örömtől remegve Vesszük bocsánatát a kegyes Istennek; A megmentetést a bűnnek halálától, Mit drága Jézusunk vérével szerzett meg! . . . Ki hasonló hozzád bűnbocsátó Isten ? Vagy ki ád kegyelmet oly bőven és ingyen? . . .“ „Hát mehetne végre rajtam valaha ily csodálatos változás? — mondják némelyek. Isten kegyelméből megtörténhetik mindenkivel az, ki kész Istenhez térni. Én kérem Istent, vajha megesnék az most, s ti biztositást nyernétek róla Isten igéjéből, a szent lélek ereje és a vakságunkért kiömlött drágalátos vére által Krisztusnak, hogy elmondhatnátok: „Értem most már, látom miként csókolja el minden vétkemet, s ha kiujul, megint elcsókolja, és ha szégyennel gondolok rá — ’másikat ád, s ha piionkodom minden gonosz cselekedeteim emlékezete miatt — megcsókol újra meg újra, hogy biztos legyek a felől, hogy egészen és ingyen megbocsáttattak nekem“. Ekép a tékozló atyjának sok csókja mind együtt érezteti akaratos fiával, hogy bűnös volta végképpen megszűnt. Feltárja a nagy szemetet és a nagy bocsánatot. III. Ezen ismételt csókok jelentenek közelebb teljes visszahelyezést. A tékozló ezt szándékozók mondani atyjának: „Tégy engem olyanná, mint a te béreseid közül egy“. Az idegen tartományban elhatározta, hogy erre kéri, de atyja egy csókkal megállítja őt. Ezen csókkal fiusága el lön ismerve; ezzel azt mondá az atya a nyomorult utasnak: „Te vagy az én fiam“! Olyan csókot adott neki, minőt csupán tulajdon fiának adhatna. Csodálatos, az itt levők közül menynyien adtak ilyen csókot!... Vaunak, a kik ismerik egy kissé az olyan csókokat minőket a tékozló kapott. Annak az atyának lánya tévelvedett el és bűnben telt évek után, visszajött teljesen kimerülve, hogy meghaljon ide haza. Befogadá, megbocsátott neki s szívesen látá házában. Ah, kedves barátim, ti tudtok valamit az ilyen csókokról! És ti jó asszonyok, kiktől fiatok távozott el, ti is bírhattok némi fogalommal ezen csókokról. Elhagyott benneteket s éveken át nem hallottatok róla, és a legvétkesebb életet folytatta. Mikor hire jött neki, szivetek majdnem megszakadt, s midőn visszatért hozzátok^ alig hogy megismerétek. Jut-e eszetekbe, hogyan fogadtátok vissza? . . . Azt szerettétek volna, hogy bárcsak kebletekre szoríthatnátok, mint kis gyermek korában, de most már fölcseperedett émberré és nagy bűnbe merült — s ti mégis olyan csókot adátok neki és o'y annyiszor ejtétek ki az „Istenhozott“-at, hogy ő sem, ti sem fogjátok feledni. Ti megértitek, hogy az atyának megrendítő köszöntése, mintha ezt mondaná: „Gyermekem, te az én fiam vagy. Mindannak daczára a mit tettél, az enyém vagy, bármennyire jutottál a vétekbeu és balgaságban, elismerlek magaménak. Csontomból való csont s véremből való vér vagy“. Krisztus e példázatából megtudhattad szegény bűnös, hogy Isten elismer magáénak, ha hozzá jössz, hogy raegvalld bűnödet a Jézus Krisztusban. Örömest fogad,, mert mindenre kész, hogy visszatérj hozzá. „Számodra szent asztalt készít, Drága étellel elégít; Kebelére ráborulva, Bűnöd gyermekként megvallva, Nem mellőzve szent asztalát — Jöjj, szívesen lát“. Az atya sok csókkal fogadá fiát és ez bizonyitá, hogy imája meghallgattatást talált. Tény, hogy atyja meghallotta könyörgését, előbb mint szavát fölemelte volna. A fiú igy akart szólaui: „Atyám, vétkeztem! és bocsánatért esedezni, de irgalmat nyert és csókot pecsétéül, előbb miut imáját benyújtotta volna. Beteljesül ez rajtad is, oh bűnös, ha Istenhez térsz a Jézus Krisztus által! Ha imát bocsátasz Istenhez, ő meghallgat téged. Halld szegény, kétségbeesett bűnös, ki azt gondolod, hogy imád előtt bezárul az ég“. Jöjjetek atyátok keblére most, s ő meghallja könyörgésteket s nem telik bele néhány nap, a legvilágosabb bizonyságával bírtok annak, hogy egészen visszanyertétek Istennek kegyét, szószólásaítok meghallgattatának általa úgy, hogy csodálkoztok az Ur irántatok való szerető jóindulatán. Ezen felül visszahelyeztettek minden kiváltság tokba, mint ama vándor ifjú visszavétetett a gyermekek sorába, midőn visszatért atyjához. Mint látjátok — ott van atyjának házában, hol sok csókkal fogadtatott, rajta a fiák öltönye, ujján a családi gyűrű és lábán a házi czipő. Nem a disznók moslékját eszi többé, hanem a gyermekek kenyerét. Épp igy leeud veletek is, ha visszatértek Istenhez. Lennétek bármily ocsmányak és piszkosak, valójában vannak is nálatok szennyesebb kinézésüek, s lenne bár oly erős szagotok a disznóktól, melyek közt éltetek, hogy orrukat fintorgatnák tőletek némelyek, atyátok nem törődik az idegen tartományban szerzett ezen jegyeitekkel, minden iszonyatos uudokságával együtt. íme, hogyan bánik ez az atya fiával. Megcsókolja s újra megcsókolja, as*
