Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1894-07-22 / 29. szám

463 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 464 rég- 2000 font sterlingért megvehettek. Az eladásnál a török kormán}7 kikötötte, hogy vevők tartoznak a sírhe­lyet fallal kerittetni körül, hogy így az a mohammedán temetőhelytől elkülönittessék. — Azon bizottság, mely a pápai ref. egyházmegye neve alatt az egyházkerület által már több év óta óhajtva várt, sőt meg is sürgőit felsőbb leányiskola internatusá­­nak Pápán már a legközelebbi iskolai évben felállítása és megnyitása körül oly eredménnyel fáradozil, miszerint a valósulásnak a legszebb reményével nézhet elébe, folyó liő 17-én testületileg tisztelgett özvegy Ajkay Imréné ő nagyságánál, hogy a nevezett úrnő, rég és több nemes áldozatról ismeretes nevelés és vallás iránti buzgalmát ügyszeretetét a fentebb említett felsőbb leány iskola in­­ternatusa iránt felkérje és megnyerje. A bizottság fára­dozását szép eredmény koszoruzta; özv. Ajkay Imréné ő nagysága az internátus védnökségét, s az intézetnek rész­vétével s lehető közreműködésével gyámolitását vallásos nőnevelésünk iránt mélyen érdeklődő kebellel felajánlani s megígérni kegyeskedett. Reméli a bizottság, hogy e kedvező és szép jelenet köztudomásra hozásával a válla­lata iránt eddig is szépen nyilvánuló bizalmi jelentkezés csak növekedni és szilárdulni fog. — Ritka áldozatkészség. Eddig azt gondoltuk min­dig, hogy a keresztyénség terjesztéséért legtöbbet áldoz­nak az angolok, s ime most kisült, hogy viszonylag bi­zony sokkal többet áldoznak az ausztráliai protestánsok, a kik nincsenek többen 2% milliónál, saját egyházi szer­vezkedésük még nem teljesen bevégződött, összes egy­házi és iskolai kiadásaikat önmaguknak kell fedezniük s ennek daczára missioi czélokra a múlt évben többet ad­tak egy millió forintnál. Ha mi ezt meg tudnánk tenni!! — A fehérek eredete. Hogy a vallásos nézetek ala­kulása mennyire összefügg a népek természeti viszonyai­val, emberfaji sajátságaival, annak a vallások történeté­ben és tanaiban sokszor látjuk feltűnő jeleit. De hogy még a keresztyénség tanai sem irtják ki a különböző fajú népek felfogásából az ősöktől átörökölt mesés képzeteket, sőt hogy azoknak valószínűvé, hihetővé tételére a bibliá­ban levő őstörténeteket is felhasználják, annak tanúsá­gául közöljük az alábbi predicatio részletet, a melyet egy néger lelkész tartott fekete bőrű híveihez. „Testvéreim ! Láttatok már fehér embert; bizonyosan ; az egy gonosz, az egy átkozott. Szinte csudálkozhattok a felett, hogy miként engedhette meg az Isten, hogy ez a gonosz ember erre a szép világra jőjön. Hát majd elmondom előttetek, hogy ez miként történt. Réges-régen a néger Ádárn és Éva egy szép kertben laktak, hol volt édes izü burgonya, banán és bor, talán több is mint kellett volna. Ezeknek volt két fiuk, kik közül az egyiket Káinnak, a másikat Ábelnek hívták. Kain agyon ütötte testvérét és azután elrejtette. Isten azonban alászállott az égből s igy szólt: Kain! hát te azt gondolod, hogy én nem látlak? Gyere csak elő te gonosz fekete, gyere csak elő Kain! Kain elő is bújt és igy szólt: Tessék Mássá (Uram) itt vagyok! mit akarsz mássá (Uram)? Isten kérdé: Hol vagyon a te testvéred | Ábel? Erre Kain a félelem és rettegés miatt olyan fehér lett. mint a fal. íme testvéreim, ez a Kain volt az első fehér­­ember“. — Ez a felfogás nem igen volt Ínyére valami büszke amerikai atyánkfiának, jónak látta tehát keresni egy oly négerlegendát a fehérek eredetéről, mely a mi fajunk ról kissé több elismeréssel szól. így találta az aschanti négereknél a következő legendát: Nóé idejében férfi és nő, minden kivétel nélkül még egészen fekete volt, a leg­szebb tiszta fekete, mint az ős erdő éjjele. Történt azon­ban egy napon, hogy Isten magához hivatta Noénak a bor­termelés apjának három fiát. Legelőször jelent meg Khám kihez az Ur igy szólt: íme itt van a pusztában egy kút, mely akkor támadt, a midőn hívtalak, vesd bele maga­dat s oly fehér lész, mint a liliom. Ámde Khám félt és igy meg sem mozdult. Majd megérkezett Jáfet is, bele vetette magát a kútba, lionnét pár perez múlva ragyogó fehér bőrrel jött ki. Végül megjött Sém is, Noénak har­madik fia, testvéréhez hasonlóan járva el. Ámde már ek­kor a kút csaknem egészen kiapadt, csak annyi viz volt még benne, hogy Sém a bőrét épen megnedvesíthette. Sém tehát barnás lön, mint az olaj. Testvérei példáján neki bátorodva, Khám is beleugrott a kuO a, csakhogy, abban akkor már nem volt más vékony sárrétegnél, mely­ben csak sarka és tenyere nedvesülhetett meg, és még a szemébe fröcscsent egy csep. így lett a szeme ra­gyogó fehér, sarka és tenyere halavány, teste többi ré­sze pedig maradt továbbra is fekete. A négerek tehát mint Khám fiai, nem lehetnek többé fehérek, mint Jáfet fiai, sem pedig barnák, mint Sém fiai.“ — A népoktatás ügye a Kaukásusban nem áll egészen a kor színvonalán. Mig európai Oroszország 50 kormányzóságában 1886 ban 39000-re ment a népiskolák száma két millió növendékkel, úgy, hogy minden 1000 lakosra esett 25 növendék: addig a kaukasusi tankerület kurátorának 1892. január 1-én kelt jelentése szerint volt a Kaukasusban összesen 35 városi iskola. 905 elemi is­kola, 5 más iskola, melyekben 52323 gyermek nyert ok­tatást; a 7% millió lakosból esett tehát 1000 lélekre 6 iskolás gyermek. (Amerikában 208, Európa nevezetesebb államaiban 150). Mig Amerikában és Európa nyugoti bi­rodalmaiban fiuk és leányok csaknem egyenlő számban látogatják a népiskolát, addig Kankasusban az iskolába járó gyermekeknek a leányok csak egy negyed részét te­szik, vagyis 112 iskolaköteles leánygyermekből tényleg iskolába jár egy. Pedig az erre fordított kiadás nem is olyan csekély, mert e czimen 1891-ben 1,054,453 rubel szerepel, tehát minden lakosra esik 14 kopek (Angliában 25-ör annyi). -- A muszka — boldogság után epedő min­den rendű és rangú atyafiak tanulhatnának valamii ezek­ből a jelentékteleneknek látszó statistikai adatokból is! Laptulajdonos és felelős szerkesztő : NÉMETH ISTVÁN. Az előfizetési pénzek, megrendelések és reclamatiók BORSOS ISTVÁN főmunkatárs nevére czimzendők. Pápán, Iö94. az ev. ref. főtanoda betűivel uy. Kis Tivadar.

Next

/
Oldalképek
Tartalom