Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-01-14 / 2. szám
31 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 32 vános istentiszteleti, mint magán és közéleti valláserkölirányban, valamint a családi és polgári életre, a szokásokra, az egyéni és nemzeti jellemre s egyéb felekezetekre való hatásában; továbbá a Protestantismus hatása nemzetünk közművelődésére, különös tekintettel iskoláinkra, tudományos és irodalmi életünkre; végül a nemzeti politikai fejlődésre, tekintettel a nemzetiségre, az alkotmányra, a közszabadság érzésének ébresztésére és a törvényhozásra. A pályázat sikere érdekében a Társaság kettős pályázatot hirdet; u. m. először kívántatik az egész mű vázlatának, teljes tartalom jegyzékének összeállítása és valamely tetszés szerint választandó önálló fejezetének részletes kidolgozása. Az egész munka vázlata, valamely önálló részlet kidolgozása 1894. szeptember hó 1-sö napjára küldendő be a Társaság titkárához, idegen kézzel írva, zárt jeligés levél mellett. A beérkező munkák szakszerűen megbiráltatván, vagy a legjobbnak talált vázlat szerzője nyer aztán a munka kidolgozására egyenes megbízást, vagy pedig több a sikerre egyaránt reményt nyújtó munka bocsáttatik sziikebb körű pályázatra. A nyertes pályamű jutalma 2000 {kétezer) korona (1000 frt o. é.), amely pályadíjon kívül a nyertes mű a Magy. Prot. írod. Társ. tulajdonába menvén át, még a szokásos ivén- Icénti W forintnyi ivói tiszteletdijban is részesül. Megjegyeztetik azonban, hogy a pályadij csak absolut becsű műnek fog kiadatni. Az egész pályázat végső határideje 1895. decz. 31-ike, amikorra aztán akár a megbizás folytán Írandó, akár pedig a szükebb pályázatra bocsátott munkák a Társaság titkárához beküldendők. Később érkezendő müvek a pályázatból kirekesztetnek. Kelt Budapesten, 1893. deczember hó 28-án. Szász Károly a M. Prot. írod. Társ. elnöke. Kenessey Béla a M. Prot. írod. Társ. titkára. — A n.-szecsei ev. ref. gyülekezet asszonyai önkéntes adakozás folytán maguk közt 151 frtot gyűjtöttek mellyen díszes márvány Úr asztalát, és keresztelő edényt vásárolt nevükben az elöljáróság; Pólya Lídia, Pólya János gondnok neje pedig egy díszes aranyozott Úrvacsorái kelyhet készíttetett s ajándékozott az Űr oltárára. Isten dicsősége czimén e 471 lélekszámú gyülekezetben önkéntes ajánlás utján egyesektől 53 frt 10 kr adományoztatott. Isten áldása kisérje a hitbuzgó gyülekezetét, érdemes elöljáróságát, minden rendű és rangú tagjait! — A k.-szecsei leány egyház, hogy a templomépités által teljesen kimerült pénztár alapját megvethesse nov. 28-án tartott pressbiterí és közgyűlésében 30 m. m. búza és 30 m. m. árpa alapítvány létesítését mondotta ki egyhangú hozzájárulással, melyhez minden családfő önkéntes hozzájárulással 25 25 klgr. gabonának befizetésére ajánlkozók. A búza alapítvány csaknem teljes egészében összeszedve van, az árpa járandóság befizetése szeptember 1-sőre határoztatott. Minden esetre lélekemelő, örvendetes jelenség, hogy az Ür házának szerelme ily fényes áldozathozatalra inditóan munkál a hitbuzgó tagok szivében, kik közül mindegyik teljes joggal mondhatja : én és az én házam népe tiszteljük az Urat! — Vigasz a siralom völgyében. Ily czimen jelent meg a napokban Hetesy Viktor ó-moraviczai ev. ref. lelkésznek vasárnapi, üunepi és alkalmi imádságokat tartalmazó csinos kiállítású kötete. Addig is, mig e becses müvet ismertetnék, jó lélekkel ajánljuk az érdeklődők figyelmébe. — Megjelent és szerkesztőségünkhöz beküldetett: „Az egyházi közigazgatás kézi könyve.“ Nélkülözhetlen útmutató lelkészek, bírák, ügyvédek, tanítók s egyházi ügyekben működő tisztviselők számára. Irta Eötvös Károly Lajos. I. és II. Kötet. Kiadja Hornyánszky Viktor könyvkereskedése. Ára fűzve a két kötetnek 6 írt, vászonkötésben 7 frt. A munkának már önmagában is nagy értékét kiválóan emeli a vele együtt megjelent „Egyházi közigazgatás térképemelyet a munka megrendelői ingyen kapnak, különben pedig az ára 2 frt, vászonra húzva, vagy léczeezl ellátva 4 frt. Addig is, mig a terjedelmes munka 2-ik kötetét tüzetesen ismertethetnénk, — az első kötetet annak idején ismertette Révész Kálmán kedves barátunk — ajánljuk olvasóink szives figyelmébe. HIVATALOS RÉSZ. Hagytiszteletü Esperes Űri Tiszteletteljesen fölkérem, hogy az 52468. sz. Cultuszminiszteri leirattal ajánlott „Jó egészség“ naptár 1894-ik évi kiadásának terjesztésére a hatósága alatt álló népiskolai tanítókat buzdítani szíveskedjék. Ezen naptár népies modorban irt elbeszélései, versei és tanácsaival az egészséges életmód, építkezés, gyermekápolás tekintetében jótékony hatású lévén, a pártolást megérdemli. Kitűnő tisztelettel vagyok E.-Komáromban, január 6. 1894. Nagytiszteletüségednek 150 1894. kész szolgája Pap Gábor püspök. Pályázathirdetés. A komáromi egyházmegyébe kebelezett kamocsai lelkészállomásra ezennel pályázat nyittatik. Az ezen állomást elnyerni óhajtó lelkészek kéretnek szabályszerűen felszerelt kérvényüket f. évi február hó 1-sőig az esperesi hivatalhoz (Perbete, u. p. helyben) beküldeni. A lelkészjavadalom Ill-dik osztályú. A megválasztott lelkész az egyházmegyei lelkészözvegy és árvagyámoldának jogosult és köteles tagja leend. Kelt Rév-Komáromban, 1894. január 5-ik napján. Pap Gábor püspök. Laptulajdonos és felelős szerkesztő : NÉMETH ISTVÁN. Az előfizetési pénzek, megrendelések és reclamatiók BORSOS ISTVÁN főmunkatárs nevére czimzendők. Pápán, 1894. az ev. ref. főiskola betűivel ny. Kis Tivadar.