Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-06-03 / 22. szám
347 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 348 nak pátrónusa, ezerekre menő költséggel kötelességszerüleg restauráltatta, a mentő angyalt, ki az egyház templomát, falait, tornyát, kijavíttatta, tetőzetét megujíttatta, ajtajait, ablakait, mennyezetét és padozatát, — utóbbit czement burkolattal,—kathedrát, ülőpadokat újból készíttette, befestette, teljesen saját költségén. Ezen ig3r megujjult templom fölszentelési ünnepét öltük a szomszéd egyházakból is összesereglett hívek gyülekezetében, a múlt vasárnap, beszélvén maga az ifjú lelkész I. Móz. XXVIII. 12—18. alapján, reá mutatva a megújult templomra, mint „Istennek házára és a mennyországnak kapujára.“ Kint pedig, a be nem fért nép előtt Varga Dezső liencsei h. lelkész elmélkedett I. Kir. IX. 3-ról, mondván az Ur nevében: „meghallgattam a te imádságodat és könyörgésedet“ s biztatván a népet, hogy „ott lesznek az Űr szemei és szíve mindörökké.“ Az úrvacsoráját esperes ur szolgáltatta ki. Keresztelő pedig nem volt, mert Somogy prot. népéhez is befurakodott Baranyából a Szász K. püspök ur által ostorozott biin, az egy gyermekrendszer, mely épp a tisztán magyar fajt fenyegeti megsemmisüléssel, a más népfajok általi túlszárnyaltatással. O tempóra, o motes! . . . Mély meghatottságot szült a Pozsonyban tartózkodó agg báró levelének azon kijelentése, hogy „örvendetes reá nézve a templom helyre állításának megtörténte “; hogy „régóta óhajtása volt azon templomot Istenünk dicsőségére, külsőleg is helyre állitani. hogy aki körösztül megy, lássa, hogy ott keresztyének laknak.“ (Neki tehát nem eretnekek a protestánsok, mint a porosz báróból Tisza K. miniszer elnöksége alatt veszprémi püspökségre fölkapaszkodott br. Hornignak.) Jól esett hallanunk, hogjr a felekezeti egyoldalúságon felülemelkedett főur „hálát ad jó Istenünknek, hogy annak kegyelme által elősegíthette“ a templom megújítását. Jól esett hallanunk, hogy mint egy édes atya, úgy szól m.-ladi volt jobbágyaihoz, mondván: „reményiem és hinni is akarom, hogy a m.-ladi községnek lakosai, Istenünknek ez imaházát úgy fogják tekinteni, mint Istennek házát, hogy mindig dísze lesz az a falunak s gyermekeiket kis koruktól fogva hozzá fogják szoktatni, azon imaházukban Istenünket imádni és hozzá könyörögni.“ Mély sajnálatát fejezi ki végre, hogy gyengélkedése miatt nem jelenhetett meg a templom szentelésen. Mily jól esik a prot. cselédjeiket szélnek eresztő Ziehiek és Gyürky Ábrahámokkal szemben egy ily jézusi lélektől áthatott nemes gondolkodású. — fennkölt lelkű r. kath. four felekezetiességen felül emelkedő, igaz keresztyén érzületét tetemes áldozathozatalával is (1055 írtba ke»ült a renoválás) tanúsító példájára mutathatnunk! Ti a felső ház elfogult törvényhozói, nagyméltóságu püspökei, ti a népnek baját, jaját föl sem vevő meg sem értő, a szocziálizmus talaját kövéritő, a haragnak napjára haragot gyűjtő „tekintetes nagy urak“ vegyetek példát a íourtól, ti bíboros főpapok tanuljatok tőle keresztyénséget! Mi pedig kívánjuk , hogy még számos éveken keresztül viszsugárként derengjen életalkonyára szép tettének fénye s népének hálája nemzedékeire is annak, „ki szereti vala a mi nemzetségünket!“ . . . Egy jelenvolt. Könyvismertetés. Balogh Ferencz dogma történelmi mozzanatok a német hittudósok körében a 18 és 19-ik században-Ára 70 kr. Harmincz évi nyílváuos működés daczára megőrzött idealizmusnak gyümölcse a jelen kis füzet, melynek íróját a lépten nyomon található közöny, sőt az anyagi veszteségre való kilátás sem tartóztatta vissza attól, hogy útra bocsássa könyvét, mint kiegészítőjét nagyobb terjedelmű egyháztörténelmének. „A dogmatikai mezőn — olvassuk az Előszóban — a magyar református irodalmi viszonyok még most sem elég kedvezők ily tárgyú nagyobb könyv kiadására, főlegr az olvasók és érdeklődők kevés száma miatt. E kis füzetet is saját költségemen bocsátom ki az anyagi befektetés megtérülése reménye nélkül.“ Egyszerűségűkben is ékesszóló szavak, s igazságuknál fogva beszédes hirdetői Írójuk nemes gondolkozásának. Balogh Ferencz a jelen füzet kiadásával kettős czélt tűzött maga elé : pótlásul kell szolgálnia keresztyén egyháztörténelméhez s illetve a reformatióig terjedő „Hitnénézetek Történelméhez“ s egyúttal a pályavégző hittan hallgatók és más érdeklődők tájékoztatójául az újkorban fölmerült hittani irányzatokról, rendszerekről és nézetekről. Ily kettős czél elérése rendkívüli nehézségekkel van összekötve s épen ezért ritkán sikerülhet; mondjuk ki nyíltan: jelen esetben sem sikerült, a mi nem is csoda. Más az egyháztörténelmi iró feladata s más azé, ki a külföldi egyetemek látogatására készülő ifjaknak ad felvilágosítást arra nézve, hogy mily irányoknak kik a képviselői ; mig az egyháztörténelem iró megelégedhetik — különösen ott, hol kézikönyve nem Neander vagy Gieseler kézi könyvének terjedelmében készül —az egyes irányok főbb képviselőinek fölemlitésével, addig az egyetemi Kalauz (legyen szabad a másik czélt ezen kifejezéssel jelölnöm) kénytelen kiterjeszkedni a kevésbbé jelentékeny képviselőkre is; mig amaz az egyes irányokat rajzolhatja pusztán jellegzetes vonásaival, emez a kisebb jelentőségű controvers kérdéseket is kellő világlatba helyezni tartozik, hogy a vezetésére támaszkodó ily pontokra nézve is tájékoztatva legyen. Talán legjobban feltüntetjük a vi| szonyt, melyben e két feladat áll úgy, ha utalunk azon különbségre, mely a földrajzi kézi könyvek s Bädekerféle utazási könyvek közt van. Ha kérdezzük, hogy a két czél közül melyik szenvedett nagyobb rövidséget; habozás nélkül kijelenthetjük, hogy a tájékoztatás. De nem is csoda. A 19-ik században fölszinre került s még inkább a német egyetemeken jelenleg meglevő irányzatok rajzolása nem történhetik 21 oldalon a nélkül, hogy a tájékoztatás hiányos ne lenne*