Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-06-03 / 22. szám
345 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 346 A pápai egyházmegye közgyűléséből. Hajh! A régi jó idők . . . ! Mily nagy boldogság lehetett az, midőn az egyh.megyei közgyűlés lefolyásának referense papírra vetett jegyzeteiből állíthatta össze tudósítását! — Tény állott a tény után; adat követte az adatot. — A gyűlés kerekének egyhangú zakatolását nem zavarta meg semmi sem, hanemha egy-egy zökkenés, melyhez a hangot félve-szégyelve megcselekedett köhintés szolgáltatta! Nem kellett akkor óvatosan elcsiszolni a penna hegyét, nem kellett a sima papír!— Ma vigyázni kell, hogy az ne/szúrj on,— hogy ezen szálkát ne találjon. — Hajh! A régi jó idők . . . ! Valóban „tempóra mutantur, et nos mutamur in illis.“ Jut eszembe egy vád — talán épen jókor — mely szerint szeretett főiskolánkban nem szoktatnák a theologusokat önállóságra, nem adatnék elég alkalom az egyéni Charakter kifejlődésére. — Hát kérem, a ki a mi közgyűlésünket végig hallgatni szerencsés volt, ellenkezőről győződhetik meg. — Menyi energiát, mennyi bátorságot tanúsított a fiatal nemzedék a törvény csavarása, az elnökség személyes támadása, kicsinyes érdekek felfúvása körűi! Mennyi itt az önállóság, mely alatt most önérdeket értsünk. Ezeket látva sóhajtok újra: Hajh! A régi jó idők . . . ! Igen, azok után az idők után sóhajtok én, mikor a felsőség iránti tiszteletet az egyéni szeretet táplálta és tartotta fenn a közjó érdekében; mikor senki sem igyekezett jobbra hivatott tehetségét kákán csomót kereséssel — talán feltűnési viszketegből — az esperesi tekintély aláaknázására használni s nem találtatott csak egy is, ki elegülten mosolyogva dugta volna mellénye^ zsebébe hüvelyk ujját, mikor a vérig sértett esperes lemond s a kit aztán csak az ő „nagy“ szivére hivatkozással lehet hivatala folytatására bírni. Ez az első nap képe, melyhez keretül a minden oldalról elismeréssel fogadott esperesi s egyházlátogatási jelentés szolgált. Hiába, megfordult a világ. A mag ma már csak héj. Különben épületes dolog is történt. Kossuth Lajos és br. Vay Miklós emléke jegyzőkönyvbe igtattatnak. Határozatba megy, hogy a tárgysorozat minden gyűlési tagnak idejében megküldessék. A kerületi képviselők megválasztatnak. Átalában pedig meggyőződéssé vált, hogy ilyen közgyűlési scéuák után, melyek az egyházközségi tagok szeme láttára folynak le, teljesen indokolt egyik lelkésztárs indítványa a canoníca vizitáczió eltörlésére nézve, mert az ekként megliurczolt esperes soha nem lesz képes szükséges tekintélyét megtartani, illetve viszszaszerezni. Hogy mennyire indokolt e dolgoknak világ elé bocsátása. mutatja az, hogy, a mint az egyházi felsőség ellen fenekedők kitombolták magukat, lecsendesedtek a kedélyek, ellanyhult az érdeklődés, annyira, hogy egyik gyűlési tag a monotom tárgyalás alatt szépen, édesen szendergett. — Nem a személyes harczban pedig, hanem az elvi kérdésekben kellene villogtatni a fegyvert. Nem bizalmatlansági indítványokkal kellene a többi lelkészekkel töltetni az időt s költetni a pénzt, hanem más, fontos dolgokkal, melyek az első széttekintésre találhatók, s melyek valóban nagy fontosságúak egyházi életünk s társadalmi helyzetünkben. A gyűlés részleteire ezúttal bővebben térszüke miatt nem terjeszkedünk ki. Az egyházlátogatás ez évben teljesítetett először az 1893. évi kér. jkv. 50. §-a alapján s bátrau jelenthetjük, hogy egyházi életünk lendületesen fejlődik, aggodalomra ok nincs, sőt erős reménység éled a jövőre. Különösen a kisebb egyházakban ég az áldozatkészség és buzgóság tüze. Egyházainkban rend és béke honol. Iskoláink, mint a jó termőfa, virágoznak; tanítóink, e lelkes férfiak, kitartással küzdenek „az igazság koronájáért.“ S épen ezért csodálatos az a kemény és elkeseredett harcz, mely szemünk előtt az egyházi élet méltóságának kimondhatlan nagy kárára vivatik. Béke és szeretet angyala lebegjen felettünk! Küzdjünk a lélek gyümölcseiért! Referens. A m.-ladi egyház örömünnepe. A magyar-ladi egyház, mely nehány évig az unitárizmus parokszizmusában szenvedve, szinte a föloszlás stádiumáig jutott, — meggyógyult, sőt megújult. Ennek az örvendetes jelenségnek voltunk tanúi a múlt vasárnap, midőn nemcsak templomának, az urodalom nemes szivii, fenkölt, felekezetiességen fölülemelkedett tulajdonosa báró Wenkheím Viktor ur áldozatából megújulása, de a kitérteknek is visszatérése örömünnepét szentelhettük meg. Amit az egyház volt lelkésze tapintatlan ridegségével, inhumanus modora — sőt cinizmusával elrontott, az unitárízmus karjába kergetve az egyháztagok felét, hadi lábra állítva az egyház ellen a helybeli uradalmat... azt a hibát a mostani lelkész, ifj. Máté Lajos, szelíd modorával, kötelességét, egyház és iskola körül., hiven betöltésével, a nép bizalmának fölébresztésével, szeretetének kivívásával, helyre hozta, azt a bajt két évi ottlétével meggyógyította. Valóban apostoli munkát végezett! Már a múlt évben a jelen igényeknek teljesen megfelelő uj iskolaépületet emeltetett egyházával Ez évben templomuknak kívül belül leendő restaurálási gondja foglalkoztatta őt s híveit: az a gond, az a törekvés, hogy szívben lélekben, kívül és belül s mindenekben megújuljanak és az az emésztő gond, hogy a 428 lélekből álló kis egyház hol vegye az erejét túlhaladó segedelmet, az erőt a templomnak „in capite et membris“ renoválásához? S amit gondolni sem mert, ime az isteni gondviselés elkiildötte a 80 éves br. Wenkheim Viktorban, a nemes szivü r. kath. vallásu főurban, aki a múlt évben a németladi r. kath. egyház templomát, mint . . . an-
