Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-05-13 / 19. szám
291 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. a tőle kitűzött magas és eszményi ezélok szolgálatába állanak. A Szent Léleknek velük közlött ereje adja aztán az ily szerencséseknek azt a szent ihletet, mely szavaikat és tetteiket kiemeli a köznapi élet zsibvásárjából s áldásthozóvá teszi nemcsak környezetükre, hanem sekszor egesz nemzetükre, sőt az egész emberiségre. Ily hatalmas megnyilatkozása történt a Szent Lélek erejének dicső reformátoraink, az apostolok e legközvetlenebb szellemi rokonai, szavaiban és tetteiben. Nincs nagyobb ajándék, melyet tőled kérhetnénk, s nincs nagyobb kegyelem, melyet velünk közölhetnél, oh édes Istenünk, mint ha Szent Lelked sugarával ihleted keblünket! Mert csak igy vagyunk képesek oldozgatni a íöld porához kötő bilincseket s szabadon és tisztán szárnyalni feléd, legfőbb Valóság! Szivünk legmélyéből eredő, őszinte fohászszál kérjük tehát e Pünkösd ünnepén: „Áldott Szent Lélek, reánk szállj!u Szállj reánk mindnyájunkra sebesen zúgó szélnek zendülése közben, hogy sziveink mélyéig megrendülve kötelességeink tudatára ébredjünk s azt az erőt és bátorságot érezzük, mely egykor az apostolokat és reformátorokat eltöltötte s képessé tette őket, hogy szembe szálljanak az egész világ minden fenyegetéseivel. Fájdalom, hosszú időn át csak aludtunk s álmodoztunk; az ellenség pedig felhasználva a beteges álom idejét, falaink közelébe, sőt közénk férkőzött. — Vakhit és közöny ostromolják protestáns egyházunkat s fenyegetik jövőjét. A vakhit, melyet örökös ellenségünk, az ultramontán főpapság táplál és szitogat, kívülről ostromolja bástyáinkat; a tagadhatlanul szélesen elterjedt közöny saját hitféleink között pedig azzal fenyeget, hogy lassanként teljesen elernyeszt s ellenállásra képtelenné tesz bennünket. De bár az előbbinek veszedelmes voltát kicsinyelni nem lehet s bizonyos sötét idők bekövetkezése esetén nagy bajokat zúdíthat reánk: a legnagyobb veszedelem mégis a saját magunk közt pusztító betegség, a közöny részéről fenyeget. Mert ama külső ellenség hazánkra nézve is fölötte veszedelmes és igy erőszakos támadásai ellenében az állam védelmére is számíthatunk rendes időkben: de ez utóbbi ellenében nincs külső segedelem. Magunknak kell idejekorán megtalálnunk és alkalmaznunk a hathatós orvosságot, nehogy valamikor szeretett 292 anyaszentegyházunk epitáphiumául szolgálhassanak nagy költőnknek eme borongós sorai: „Nézd: a kevély tölgy, melyet az éjszaki Szélvész le nem dönt, benne termő Férgek erős gyökerit megőrlik. S egy gyenge széltől földre téríttetik!“ Hogy a kellő orvosságot megtalálhassuk, keresnünk kell a bajnak valódi okát. Erre a legtöbben azt mondják, hogy korunk reális irányzata idézi elő a közönynek e széles elterjedését, s ezzel a véleménynyel mintegy azt is kimondják, hogy tehát hiába is küzdünk ellene. Vagyis alhatunk, álmodozhatunk tovább. Pedig nem úgy van; hamis Önáltatás ez a vélemény. Hogy nem a kor irányzatának szükségképeni következménye a vallásos közöny, világosan mutatja Anglia és Észak-Amerika példája. Mert ez államok korunk minden tudományos és reális törekvéseiben vezérszerepet visznek és mégis ez államokban hatja át legmélyebben őszinte, mély vallásosság az egész társadalmat. Miért? Mert a lelkészek nagy tömege nem hivatalnoknak érzi és tartja magát, hanem apostolnak, kinek főkötelessége és hivatása, hogy szünetlenül, csüggedés nélkül küzdjön a Szent Lélek fegyvereivel a közöny és kishitűség minden jelenségei ellen. Mi a baj oka nálunk? A vezetők és pásztorok közül kezét kiki szivére téve, bizonyára megérzi azt s e mostani Pünkösd ünnepén a legforróbb áhítattal szárnyal a hymnus ajkainkról ég felé: „Áldott Szent Lélek, reánk szállj!“ O A korunkban szükséges theologusi és keresztyéni jellemről. Merle I)’ Aubigné (Folytatás.) 111. Harmadik Jő jellemvonás: a szellemiesség. „A tett nem használ semmit“ — mondja Urunk, — „a beszédek melyeket én szólok néktek lélek és élet“. De az ember mindig hajlandó vala földivel, testivel helyettesíteni a szellemét és az életet. Ez vala Róma bűne is. Az egyház a középkorban megszűnt testvérek egyesülése lenni, külső hierarchiává lön. Az egyház élére egy ember lön állitva, a ki mintegy Jézust helyettesité. Nagyon érzékies gondolkodás mód vala ez. Mi mig állítjuk, hogy az egyház látható, egyúttal állítjuk annak szellemi voltát is. Ez érdemben mindig szemünk előtt kell tartanunk az Ur amaz Ígéretét: „lmé én ti veletek vagyok minden napon e világ végeztéig.“ Ezt a nagy igazságot gyakran elfeledjük. A római egyházban, látjuk, gondos
