Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-04-15 / 15. szám
233 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. is túl tett. Mindnyájan élénk eszmecserére voltunk elkészülve, tehát holmi kis vérpezsdítő jelenetekre is. De meglehetősen csalódtunk. A bizottsági jelentés felolvasása után ugyanis Darányi Ignácz főiskolai gondnok ur a bizottság eddigi eljárását védelmező szép beszéde kapcsán olyan szerencsés közvetítő indítványt tett, melylyel mindenki megelégedettnek jelentette ki magát, tehát a további vitatkozás lehetetlenné vált. Főiskolai gondnok úr említett indítványa folytán az lön tehát a határozat, hogy „a közgyűlés a jelen viszonyok között csak a komáromi egyház ajánlatát látja a bizottság vonatkozó, költségvetésre alapított véleményes előterjesztése folytán annyira előkészitettnek, hogy az internatusi helyiségül kijelölt épületben az egyházkerületi leánynöveldei bennlakást már az 189%. iskolai évre berendezhesse: annak felállítását elrendeli. Mely czélból a költségvetés alapján kért 1000 forint évi segélyt a közgyűlés megszavazza; a berendezéshez kért 5000 frtot pedig azon kijelentéssel, hogy a komáromi egyházkerületi leányiskola költségvetésének terhére az egyházkerület tartalékalapjából 4%os kamatra kölcsönkép adatik. A pápai internatusra vonatkozólag az egyházkerületi közgyűlés már most kijelenti, hogy óhajtja miszerint egy internatus mielőbb ott is fölállítható legyen; épen ezért a pápai egyh. megye fölterjesztését a főiskolai gondnokoknak azon utasítással adja ki, hogy az internatusok ügyében kiküldött kis bizottsággal együtt tanulmányozzák ezen ügyet, s értekezve az illető egyházmegyével is, a f. évi őszi közgyűlés elé terjeszszenek az ügy egész állására kiterjedő részletes véleményes jelentést. Kimondja a közgjúilés egyszersmind azt is, hogy ha ezen jelentésből arról győződik meg a bizottság, hogy az említett fölterjesztésben kért 525 frt segélylyel az internatus létesíthető lesz, azt a pápai internatus részére is megadja. Ezen ügyből kifolyólag a közgyűlés kijelenti, hogy a nőnövelde részére befolyt és befolyó alapokat a kitűzött czélra gyümölcsöző saját kezelése és rendelkezése alatt álló összegnek tekinti s azt mint ilyet könyveli, számolja el és tartja fen“. A közel tiz éven át tartó tervezgetésnek egész váratlanul, senki által nem sejtetten az lön következménye, hogy egyszerre két leányiskolái internatust is állítunk fel! Ismerve az ügyet mindkét helyen napi renden tartó, az intézetet felvirágoztatni óhajtó kiváló férfiak nemes ügybuzgalmát, fáradhatatlan tevékenységét, leleményes, éber kitartását, bizton reméljük, hogy kerületünk fenti határozata áldásos következményeiben a legnagyobb jelentőségűvé változik felekezetűnk vallásos élete tekiutetéből. Adja Isten, hogy ügy legyen! De hát „Három a magyar igazság“ tartja a példabeszéd, s hogy nem egészen alaptalanul, mutatja az ismert „Omne trinum perfectum“-féle mondás. Tehát kerületünk sem állapodott meg a két internatusnál, hanem elhatározta még egy harmadiknak is a fölállitását. Ez lenne a praeparandíaí internatus Pápán. Történt pedig ez úgy, hogy a múlt őszön tartott'kerületi gyűlés j.könyvének 96. pontja alatt foglalt határozat alapján kinevezett 234 bizottság munkálatából, s ennek alapján az igazgató tanács fölterjesztéséből arról győződött meg a kerületi közgyűlés, hogy önálló praeparandíát még az államsegély nek a gymnásium részére megnyerése esetén sem tud felállítani; értesült továbbá arról is, hogy Pápa városa egy állami praeparandiának kebelében leendő felállításáért a magas kormánynál lépéseket tett. E körülmények tekintetbe vétele indította a közgyűlést a következő határozat hozatalára „miután az igazgató tanács előterjesztése szerint jelen pénzügyi viszonyaink közt önálló tanitóképezde fölállítására, még az esetben is, ha az államsegélyt a főgymnasium részére egyházkerületünk megkapja, nem képes az egyházkerület, s minthogy már Pápa városa részéről lépések is tétettek egy állami fitanitó képezdének Pápán berendezése tárgyában: egyházkerületünk letesz az önálló felekezeti képezde fölállításáról. Ellenben csatlakozik a Pápán államilag fölállítandó képezde eszméjéhez s ’annak mielőbb megvalósítliatása czéljából leendő közbenjárásra egyházkerületi elnökeit és főiskolai gondnokait is fölkéri; saját részéről pefiig kijelenti, hogy ily képezdének Pápán fölállítása esetén, ha az államsegélyt a főgymnásiumra meg fogja nyerhetni, annak egyházkerületünk részére minél gyümölcsözőbbé tétele czéljából az ó kollégiumi épületben megfelelő internatust fog berendezni“. Eddig szól az egyházkerületi határozat, melynek csak az a legnagyobb hibája, hogy hiányzik belőle az a részlet,, mely az államsegélynek a főgymnasium részére kérését volna hivatott tartalmazni s indokolni, holott pedig az igazgató tanács e tekintetben még a normal költségvetést is beterjesztette. Az iskola ügyekről szólván a fentebbi pontok, itt látjuk helyén valónak megemlíteni, hogy a múlt őszi közgyűlés azon határozata, mely a vegyes díjaknak 6 írtról 10 írtra emelését mondotta ki, a gyimnasiumi tanári kar indokolt előterjesztése alapján hatályon kívül helyeztetett. A kerületi gyűlésen tárgyalt kisebb fontosságú ügyek közül fölemlítjük a n. győri egyházét, melyre nézve kimondatott, hogy a f. évi január 20-áu halálozás folytán üresedésbe jött lelkészi állomás, melyre már a kijelölés is megtörtént, a régi törvények szerint töltendő be; továbbá a banai egyházét, melynek az iránt való kérelme, hogy régi iskolaházának árát az új iskolai épületbe beépíthesse, megadatott. A gyűlés harmadik napján a jegyzőkönyvek hitelesítése után kisebb jelentőségű gazdasági ügyek és minísteri leiratok tárgyaltattak déli 12 óráig, amikor az utolsó jegyzőkönyvi pont is hitelesíttetett, és szeretve tisztelt főgondnokunk a jelen voltak őszinte áldáskívánatai közben elbúcsúzott tőlünk. Kossuth-gyász. Hazánk halhatatlan nagy fiának emlékét egyházkerületünknek gyülekezetei is gyász-isteni tisztelettel ünnepelték meg. E hazafias és megható gyász-ünnepélyekről hozzánk a következő tudósítások érkeztek: