Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1894-04-15 / 15. szám

231 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 232 igazságról, mindenek előtt kinyilatkoztatja azt, még a kedvezőtlen kilátásokkal szemben is. Hog}r egy olyan sza­vait idézzük, kinek a fogékonyságról való tapasztalását a jelen nemzedék némileg osztja: „a legfőbb igazságot ha megtalálja a bölcs, rettenthetlenül kinyilvánítja azt, tudván, hogy ez által igazi kötelességét végzi a világon, — tudván, hogy ha létre tudja hozni a czélzott változást — jó; ha nem, úgy is jó, bár nem olyan jó *). Miklós Géza. Egyházkerületünk közgyűlése. Székes-Fehérvár ápril 3—5. (Folytatás.) Az átmeneti intézkedések megállapítása után követ­kezett a főiskolai vagy hevesebben főgymnasiumí építke­zésre vonatkozólag az előző napon tartott igazgató tanács­ülés által tett több rendbeli javaslat, mezekről lapunk előző számában beszámoltunk már és igy csak a határo­zatot közöljük, mely szóról-szóra igy van : „A közgyűlés az igazgató tanács előterjesztését élénk érdeklődés tárgyává tevén, a tervező építész által az igaz­gató tanács észrevételei alapján tett változtatásokat, úgy a tantermek méreteinek némi nagyobbitását, a homlokzat valamint a díszítés és a menyezetszerkezetre vonatkozó megállapodásokat heljTeslő tudomásul veszi; az egyes szak­munkákra legelőnyösebb ajánlatott tett vállalkozókkal a szerződések megkötésére a jegyzőkönyvben fölvett össze­gekben az igazgató tanács által saját kebeléből kineve­zett szükebb körű bizottságot fölliatalmazza, úgy szintén a mázoló és cserepező munkálatok kiadására nézve is a fenti bizottság által kért külön fölhatalmazást megadja s hogy a Fehérló vendéglő épületéből kijövő anyag az is­kolai épületbe föl ne használtathassék, helyesli, s igy an­nak eladására az igazgató tanács szükebb körű építtető bizottságát fölhatalmazza. A mennyiben a beterjesztett költségvetés az állam által adott építési segélyt túlszárnyalja, a Veszprém vár­megye által adományozott 20000 írtnak s a Pápa város adományából 10000 írtnak beépítését helyben hagj7ja s annak 4°/0-os kamatozását és V2%-os tőketörlesztéssel to­vább gyümölcsöző tőkéül a főiskolai alapok közé vissza­állítását, e czélból 1200 frt évi kamat és 150 frt törlesz­tési összeggel az államsegély elnyerhetése czéljából a NM. Cultusministeriumhoz beterjesztendő költségvetésbe fölvé­telét elrendeli, kijelentésével annak, hogy Pápa városa adományából építkezésre nyert 20000 frtot nem tekintvén kamatozó tőkének, annak sem kamatja, sem törlesztési százaléka nem vétetik föl a gymnasium normál költségve­tésének szükségleti részébe. Elfogadja a közgyűlés a pályadijat nyert Balázs Ernő építész tanár urnák művezetőül leendő alkalmazása czéljából a jegyzőkönyvben megállapított módon és föltéte­lek mellett leendő díjazását**) valamint az építkezés el­*) Herbert Spencer. »First Principles« 123. 1. **) 4000 frt a tervek részleges kidolgozásáért a magyar mér­nök és épitészegylet szabályai szerint, továbbá az ellenőrzés czéljá­ból Pápára teendő utazás költségeire 30—30 frt átalány. Szert. lenőrzése tárgyában szükséges utazási átalányára vonat­kozó javaslatot is, azon kijelentéssel, hogy úgy a fölügyelet és ellenőrzés, mint teendőinek szakszerű és pontos foga­natosítása, úgy a collaudálásnak is, valamint a számára nyújtandó díjazás tárgyában nevezett művezetővel szerző­dés köttessék. Egy szóval minden a beterjesztett jegyzőkönyvben jelzett építkezési teendőkre fölhatalmazza a közgyűlés az igazgató tanács által saját kebeléből választott bizottsá­got s fölkéri, hogy legjobb belátása szerint törekedjék arra, hogy az építkezés a hozandó áldozatoknak megfele­lően s a méltó igényeket kielégítően vitessék körösztül és lehető mielőbb foganatosittassék, e czélból a bemutatott és elfogadott épülettervek a NM. Cultusministeriumhoz is bemutattassanak.“ E határozattal tehát főiskolánk egyik első rangú égető szükségletén segítve van. Lesz olyan főgymnásiumi épületünk, melyre jól eső megelégedéssel tekinthet kerü­letünk minden egyes tagja, mert annál különb főiskolai épület alig lesz található nagy vidéken; mely méltó disze lesz a kerületünk tudományos metropoliszául hivatott Pápa városának, kedves otthona a múzsák seregének. Es a mi a legfőbb, ezt a nagyszabású s a mi ismert szegénysé­günkhöz mérten nagyon is jelentékeny összegbe kerülő építkezést az egyházak legcsekélyebb megterhelése nél­kül viszi keresztül kerületünk. Mi magunk szintúgy, mint a késő utódok, csak hálás elismeréssel emlékezhetünk azon ügybuzgó lelkes férfiakról, kik körültekintő bölcsesé­­gükkel és gazdag tapasztalataikkal előkészítették a kerü­let határozathozatalát. Az iskolaépítés ügyben hozott határozat kimondása­kor már jóval elmúlt a délutáni egy óra, s ha tekintetbe vesszük azt, hogy az igazgató tanács jegyzőkönyve hite­lesítésének beszámításával a közgyűlés tagjainak legalább is fele reggeli 8 órától fogva munkában volt, nem csodál­kozhatunk a tanácskozás abba hagyására irányuló élénk óhaj hangos nyilváuulásán, mit a jó szivü elnökség ke­gyes figyelembe is vett. A gyűlés második napján az első teendő az előző nap jegyzőkönyvének hitelesítése volt, minek megtörténte után Dr. Darányi Ignácz tett indítványt kerületünknek a magyar mérnök és építész egylet alapitó tagjai közé le­endő belépése iránt, mely indítványt a közgyűlés, tekin­tettel arra, hogy hálás elismerését a nevezett egylet iránt az épülettervek díjtalan megbirálásáért más alakban ki nem fejezheti, meg azután, hogy annak szives jó indula­tát továbbra is biztosítsa, egyhangúlag elfogadott, utasít­ván pénztárnok urat a 300 frt alapitó tagsági díjnak be­fizetésére. A közgyűlés kiváló fontosságú tárgyai közül egy sem tudott oly általános érdeklődést kelteni, mint a leány­iskola ügye. Amint tehát világi elnök ur kimondotta, hogy „az elintézésre váró ügyek között talán egy sincs fonto­sabb, mint a kerületi felsőbb leányiskola felállításának kérdése, ha tehát méltóztatnak helyesnek találni, ezt ve­gyük elő legelőször“: oly általános helyeslés zúdult fel, mely még az első elnöki indítvány tevéskor elhangzotton

Next

/
Oldalképek
Tartalom