Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-04-01 / 13. szám
195 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP. 196 jönnek a vísszleszámitolt váltók s az intézet egyéb teendői. Úgy, hogy az az egy könyvelő legalább is három annyi teendőt végez, mint a mennyi a kerületi és főiskolai egyesitett pénztárak pénztárnokára könyvelési munka alakjában nehezednék, s igy még ha tekintetbe vesszük is, hogy a mi pénztárnokunk jelentékenyebb levelezést teljesít s hogy a sok alapítvány miatt több könyvvel vesződik: munkája nem olyan, hogy annak fizikailag meg ne felelhetne, a minthogy meg is felel. így tehát Antal Gábor ur javaslata ellen a kivihetőség szempontjából aligha emelhető kifogás. Minthogy azonban ő javaslatát takarékossági szempontból hozta föl, s minthogy Konkoly Thege Gyula ur utóbbi javaslata s An'.al Gábor ur javaslata között a különbség most már csak 175 forint, a teljes és korrekt számvitel szempontjából czélszeriibb a számvevőségi javaslatot léptetni életbe; igaz ugyan, hogy a legnagyobb ellenőrzés mellett is fordulhatnak elő bajok, az is bizonyos, hogy a pénztárnok becsületessége s anyagi garancziája a legfőbb s hogy épen e tekintetben szerencsés helyzetben vagyunk, mégis elvileg minden pénztárnál legalább két hivatalnok alkalmazandó, kik egymást kölcsönösen ellenőrzik. Ha tehát az. elv teljes életbeléptetése nem ró nagy áldozatot a kerületre, kívánatos a pénzkezelés reudszérét a maga egészében vinni keresztül, úgy a mint az a számvevőség javaslatában czélozva van. Mert attól — a mit Barthalos István ur s vele együtt a gazdasági tanács felhoznak, hogy „az egyházkerület esetleges uj számvevői, per analogiam pár év múlva ismét újabb szabályzatot dolgozhatnának ki és igy örökös szabályzattárgyalásokkal és életbe léptetésekkel kellene vesződnünk“ — részemről nem tartok ; nem, mert igaza van Antal Gábor urnák, hogy „szakszerűség, rendszeresség, a vagyon kezelés tisztaságát, világosságát és pontosságát biztositó gyakorlatiasság tekintetében a munkálat ellen kifogás alig tehető; de nem kell tartanunk változtatástól azért sem, mert a javaslat alapelveí eléggé ki vannak próbálva azon tiz éves gyakorlat által, mely az 1883. XV. t. ez. s az ennek értelmében kiadott 37169. sz. belügyminiszteri rendelet óta a pénzkezelés és számvitel tekintetében hazánkban gyakoroltatott. Mert bár igaz, hogy ez a rendelet a megyei pénzkezelést szabályozza, de a számvitel terén az alapél veket illetőleg különbséget nem okoz az, hogy milliókról, vagy ezrekről van-e szó s a kérdés csak az, hogy a forgalom oly nagy-e, hogy ezen alapelvek szerint való pénztárkezelésre két hivatalnok elégtelen. Azt hisszük azok után, miket fentebb a teendőknek egy hivatalnok által is elvégezhetésére nézve előadtunk, föl vagyunk mentve annak bizonyitgatásától, hogy a pénzkezelés és számvitel a számvevőségi szabályzat értelmében két, ahhoz értő, hivatalnok által könnyen teljesíthető, s egyáltalában nincs szükség arra, hogy a gazdasági tanács szavai szerint „a kerület sok pénztári tisztviselőt, illetve hivatalnokot berendeljen, tartson és fizetéseikre áldozzon.“ Megvallom, itt szerettem volna leginkább, ha a gazdasági tanács indokolja vala a maga álláspontját. Mert én a legjobb akarat mellett sem látom, hogy a számvevőség javaslata és a mai pénzkezelési rendszer között oly roppant nagy volna az eltérés, hogy az nagyszámú hivatalnokok beállítását tenné szükségessé. A jelenlegi kezelési rendszer mellett a következő könyvek vezettetnek: 1. Pénztári főnapló. 2. Szaknaplók. 3. Alapítványi főkönyvek. 4. Szak-főkönyvek, 5. Vagyon és jövedelmi sorozatos útmutatók. 6. Kiadási sorozatos útmutatók. 7. Számadási sorozatos ívek. 8. Zárszámadás összeállítás. 9. Ellenőri Dapló. Ellenben a számvevőség javaslata szerint vezetendők (70. §.) 1. Ellenőrzési vagy főnapló. 2. Minden egyes kezelési ágról külön szak-napló. 3. Letéti napló. 4. Minden egyes szaknaplónak megfelelő főkönyv. 5. Letéti főkönyv. 6. A szükséghez mérten egyéb njilvántartási könyvek és jegyzékek. Ha a két sorozatot összehasonlítjuk: úgy találjuk, hogy a letéti napló és főkönyv kivételével a számvevőség semmivel sem kívánja több könyv vezetését, mint a jelenlegi rendszer. Letéti napló és letéti főkönyv pedig, tekintettel azon körülményre, hogy letét aligha fordul elő évtizedekben egyszer, — mint pl. most az iskola épitési pályázatoknál — még ha meg volnának is, akkor sem okoznának fáradságot, de meg azt hiszem, ennek elejtésébe a számvevőség is belenyugszik, hisz a letéteket bízvást lehet átfutó tételeknek kezelni. Minthogy eképen a számvevőség javaslata épen nem kivan több könyvet, s a különbség nem a könyvek számában, hanem csak a rovatokban fog állani, mire való volna az a nagy hivatalnoki szám? Talán a számfejtés teljesítésére? De hisz ezt, ha már állandó ellenőrt alkalmaz a kerület, az ellenőr igen könnyen elvégezheti, s idegenszerünek a dolog csak addig látszik, mig életbe nem lesz léptetve. Ha azonban a dolgot két ember könnyen elvégezheti is, a kezelés egyszerűsítése czéljából meg kell tenni minden lehetőt. Ily lehető módnak vélem Barthalos István ur, illetve a gazdasági tanács javaslata utolsó pontjának tovább fejlesztésével a különböző tőkék kezelési .egységesítését. A kerületi és főiskolai pénztárban ez idő szerint, az építési pénztár figyelmen kívül hagyásával, 14 különböze* tőkealap kezeltetik, úgymint a közpénztár, tartalékpénztár, tüzkárbiztositási pénztár, lelkészgyámoldai pénztár, felsőbb leányiskolái pénztár, szeretetház pénztár, főiskolai közpénztár, alumniumi pénztár, kórházi pénztár, tornapénztár, konviktus pénztár, könyvtár pénztár, mütári pénztár és tanári nyugdíjintézeti pénztár. A legtöbb kellemetlenséget a kezelésnél most az okozza, hogy a kikölcsönzések az egyes pénztárakból történnek s a kamatfizetések ennek megfelelőleg más és más pénztár javára esnek, a igy a pénztárnoknak és ellenőrnek ugyancsak ügyelnie keli, hogy a bevételt a megfelelő szaknaplóba s főkönyvbe jegyezze be. Ha a tőkék kezelési szempontból egyesittetnének — kezelési egyesítést s nem tőke összekeverést gon
