Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-01-01 / 1. szám
9 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 10 Legjobb a békesség, hiszen folyton azt keresték eleink évek sora óta és bár hiába, azért még sem csüggedtek el, csakis a küzdelmet tűrni nem tudó főaraink váltak ki soraikból, s ezen évek folyamán már, mikről e könyv beszél, csaknem mindannyian visszatértek a kath. egyházba, épen ezért válik évről évre nehezebbé a protestánsok sérelmeinek orvoslása, mert igen fontos volt min den időben Magyarországon a főrendek állásfoglalása. Országgyűlések ülnek össze és ismét újaknak adnak helyet, a trónon uj uralkodók váltják tel egymást, de csak ugyanazon szellem uralkodik az országban, s ugyanaz a politika irányítja az eseményeket és igy marad minden a régiben, a protestánsok panaszkodnak, s maradnak sérelmeik továbbra is orvosolatlanul. Majd mivel a panasz nem használ, megkezdik újra a harczot fegyverrel és mint az előbbi idők történelmébe Bocskay, Bethlen majd I. Rákóczy György felkelései, úgy vegyül bele ez előttünk álló 10 év történetébe Thököly Imre felkelése. A mi változatosságot köztük a történelem fölmutat, az csak a protestánsok szenvedéseinek súlyosbodása. így ezen korszakra esik a Szelepcsényi által 1673-ban Pozsonyban felállított törvényszék működése, hová az ország összes prot. elkészeit és tanítóit, mint egy a király ellen tervezett összeesküvés gyanusitott részeseit megidéztette, ezek sorából kerültek ki azután a prot. egyház azon vértanúi, kiket mint gályarabokat jól ismer a hazai protestáns közönség. És mint az előző években, ekkor is életét kész feláldozni a magyar protestáns az ő vallásáért, hazája alkotmányáért, s Thököly Imre kuruczai közé tartozik, ki sorsát egészen a törökhöz kötvén, azzal együtt bukni kénytelen. A magukra maradt kuruczok, az őket cserben hagyó törökök ellen elkeseredve, diadalra segítik azokon Leopold fegyvereit, s ekkor a helyett, hogy a protestánsok vallásszabadságának kimondása, s az ország alkotmányának biztosítása lenne ajutalom, eltöröltetett az aranybulla 31-ik pontja, és igy ezután a király ellen, még ha a törvényt tiporná is, a ki fegyvert fog, az lázadó. Ezzel is a protestánsok vallásszabadságért küzdő kezéből lett kicsavarva a fegyver. Még a miből hasznukat kellett volna látniok, az is csak kárára vált protestáns eleinknek. Ezeknek az időknek történelmét tartja elénk ezen 574 lapra terjedő vaskos kötet, a melyben az 1649, 1655, 1659, 1662, 1670, 1672, 1681 és 1687/8. évi magyarországi és a közben tartott erdélyi országgyűlések vallásügyi tárgyalásai vannak előadva. Ezekhez csatlakozik a magyarországi részleges országgyűlések sora, milyenek a sátoralj a-újhelyi gyűlés 1665 elején, a zempléni gyűlés ugyanezen év május havában, az eperjesi gyűlés 1669. áprilisban, a körmöczbányai gyűlés 1669 novemberben, a kassai gyűlés 1670. jan- 24-én, a breznóbányai gyűlés 1670. febr. 24-én s végre az 1683. évi kassai részleges országgyűlés. Leghosszabb ideig tartott mindezek közt az 1681. évi soproni országgyűlés, ápril 28-tól decz. 30-ig. Mivel ennek háta megett állott a Thököly felkelés, itt látjuk legnyiltabban feltárva a protestánsok vallássérelmeit s a leghatározottabb fellépést azok védelmére, midőn sérelmeik orvoslása előtt egyebek tárgyalásához az evangélikusok hozzá fogni se akarnak. A pápai protestáns hívek is 19 pontba foglalva adják itt elő részletesen sérelmeiket. De nemcsak a pápaiaknak, hanem minden protestáns gyülekezetnek e hazában voltak ez időben sérelmei, azért igen sok protestáns gyülekezetünk talál régi történelmére vonatkozó adatokat Zsilinszky művében, a melynek igy valójában egyetlen egyház levéltárából sem volna szabad hiányoznia. Az egyes egyházakra vonatkozó adatokon kiviil egész sora a hazai történelemre vonatkozó eseményeknek tárul elénk e mű lapjairól. így ismerjük meg belőle a vallásalap eredetének történetét, midőn a linezi béke értelmében a protestánsoknak visszaadatni rendelt templomok helyett III. Ferdinand 6000 frt alapítványt tett a klérus megvigasztalására (12. 1.) Látjuk I. Rákóczy Ferencznek fejedelemmé választatásánál a protestánsok aggodalmait az iránt, nehogy anyjának Báthory Zsófiának vallására térjen át, azért bele igtatják az országos törvények 17-ik pontjába, hogy „mostani választott kegyelmes fejedelmünk a minémü religióban megkereszteltetett, és ez ideig édes atyjától neveltetett, azon re igiójában mind holtig állhatatosan megmaradjon.“ (72 1.) Ezen 1652. márczius havában Gyulafehérváron tartott erdélyi országgyűlés végén egy kényes kérdés is merült fel; ugyanis bár a jezsuiták Báthory Zsigmond óta ki voltak zárva Erdélyből, mégis álruhában a fejedelemnő Báthory Zsófia mellett már többen voltak, ezért a protestáns főurak hangosan követelték az álruhás páterek kiűzését. Védelmükre még III. Ferdinánd is közbenjárt, kit is II. Rákóczy György megnyugtatott, hogy a jezsuitáknak épen nincs okuk panaszra. A jezsuiták ügye különben az 1653-ik évi kolozsvári országgyűlésen még nagyobb mérvű tárgyalás alá kerülL A katholikusok vitatták, hogy vallásszabadságuk magával hozza a kath. vallás tanításának szabadságát, s a jezsuiták az ő legjobb vallástanitóik, de a többség azt vitatta, hogy a katholikusok vallásszabadsága biztosíttatott, hanem a jezsuiták, kik inkább téritők, mint az ország békéjét rontok, kizárassanak. Igen érdekes az 1655. évi pozsonyi országgyűlésen tanúsított magatartása a protestánsoknak, kik már négy ízben is nyújtanak be kérvényt a királyhoz sérelmeik orvoslása végett, mig végre a trónörökös Leopold megkoronáztathatása végett III. Ferdinánd beleegyezik, hogy vallási dolgokban az 1649. évi 10. t. ez. legyen a szabályozó (127. 1.) III. Ferdinánd halálakor a következő rövid, de kimerítő jellemvonások szólanak róla: „A protestánsok álláspontját nem tudta megérteni. Küzdelmeiket megunta, s azon törekedett, hogy ügyük az országgyűlés tárgyai közül kiszorittassék, s egyszerűen vármegyei ügygyé degradáltassék. De odáig sohasem ment mint atyja, hogy a protestántismus kiirtását kívánja. Ily lelkületnek öröksége
