Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-01-29 / 5. szám
75 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 76 Jezsovics Pálnak. Ruth. I. 16. alapján. Pedig hangulatosan indul, sokat Ígérőn halad, de egyszerre elakad valami útvesztőben. Horváth Sámuel beszéde szép, sikerült beszéd, valamint az a Zábrák Dénesé is, melynek hiánya csak az, hogy harmadik személyben vau írva. Sylveszter Domokos templomszenteléskor mondott űrvacsorái agendája ezen alkalom magaslatán áll, s gyönyörű imádsággal záródik. Garzó Gyuláé „rendkívül száraz esztendőben“ igaz, hogy alkalmi, de nem az ur halálát hirdető s annak emlékezetére szentelt beszéd. Imádságai szívhez szólók. Fejes Istvánnak „templom-ujitás alkalmával, egyszersmind aratáskor“ mondott agendája kitűnő szónoki mű; kár hogy az előtte való bűnében egy kissé részes. Temetési beszédek következnek ezután, melyeknek sorát Bocsor Lajosé nyitja meg. Kis gyermek felett mondott beszéde a mi jó falusi népünk szája-ize szerint készült, de gyengén vigasztal meg, ám imádságával mégis megnyugtat. Fiatal férfi felett irt beszédében felkorbácsolja a sajgó sziveket s imádságával megvigasztal. Rövid siri beszédével az Istenben való bizodalomra serkent. Sántha Károly poémája fölé azt irta „ima“ fiatal leány felett a sírnál; kár, mert az még verses ima sem. Elégia s annak szép. Szász Károlytól négy beszédet hoz a füzet. Mindegyiket alkalomszerüsége, gazdag inventiója, szívhez szóló melegsége jellemzi. Antal Gábor gyászbeszédében azonnal rá ismerünk Rózsa Istvánra, melyben a halállal való kibékülés a théma. Igaz, hogy a távolról szemlélő előtt könnyen ridegnek tűnhetik fel ezen beszéd, de akik ismertük a boldogultat, kik tudjuk, hogy hivatásáért élt, azt mondjuk, a beszéd méltó az elhunyt egyenes jelleméhez, V már akkor, mikor elmondva hallottuk, ez volt rá bírálatunk. Czinke István egy „fiatal férfi felett“ elmondott predikácziót közöl. Jól átgondolt, hatásra készített beszéd; de hibája az, hogy a mit megmagyarázásra kitűzött: „úgy tudjunk élni mint Jézus“ nem tejtette ki, de hogy a hallgató gyülekezet nagyon szépnek tartotta, elég ha azt mondom: Petőfi és Kossuth megemlitvék benne. Molnár Albert halotti beszéde, édes anya felett, melynek cziméül azt irta fel: „A halál géniusza“ eyy igazi műremek. Ilyet, csak ilyet minél többet. Kis Gábor gyászbeszéde egy ama sok szép közül, melyek az ő költői leikéből ihlettel, vigasztalással telve fakadnak, mely tulajdonságok oly kedvesekké teszik beszédeit, melyekért oly sokan kérték már, és kérik most is, hogy tegye közkincscsé e nemű remekeit, melyek ékességére szolgálnának irodalmunknak. Vajha engedne a közóhajtásnak! Scholz Gusztáv temetési beszéde „Nendtvich felett nagyon száraz, akár a vegytan tudós tanárának laboratóriumából került volna ki. A Poszvék Sándor-é már bensőségteljes, baráti szívből fakadt. Bachat Dániel-é is lendületes beszéd, de kár volt Győry Vilmost úgy vigasztalni meg. A „Különfélék“ között van Kiss Áron-mák püspökké iktatása alkalmával mondott, egyenes, igaz bensőből eredt szép beszéde. Ijj. Jeszenszky Károly-nak gyámintézeti beszéde hatásos, de kissé erőltetett. Gyurátz Ferencz új iskola felavatáskor mondott beszéde kitűnő. Fábián Mihály imái — reformáczió emlék ünnepén és beköszöntéskor — lendületesek, jók. K. Tóth Kálmán ünnepi, alkalmi, vasárnapi imáiból 16 ádventi van közölve külön lapszámozással s ezeket folytatni fogják. Halotti imái nagyon elmélkedők, amazok jobbak, szebbek, elevenebbek. Egyelőre csak ennyit róluk. Ajánljuk e kiváló egyházi beszéd-gyűjtemény pártolását lelkésztársainknak. De mikor ezt tesszük, nem mulasztjuk el a buzgó szerkesztők száz szemét azon körülményre is felhívni, hogy közöljenek a Kalászokban kitűnő közönséges prédikácziókat is. Felhívásukban ígérték ugyan, hogy „mindenféleu alkalom fel lesz ölelve, azért hangsúlyozom most itt a közönséges vasárnapi alkalmat. Mert egyes rendkívüli alkalmakra ám Írunk akárhányan, de mikor az életnek kenyeréhez esztendőről-esztendőre nyújtanunk kell az ízt adó sót: itt következik, mikor társaink gondolatvilágába ha átrepülhetünk , hasznunkra válik. Olyan lelkészek, kik csak a főünnepeken, kiváló alkalmak esetén hirdetik az igét, természetesen ezt a közszükséget nem erezik, és nem is Írnak közönséges vasárnapokra, pedig ilyen mégis csak több van egy esztendőben, mint rendkívüli alkalom. Thúry Etele, vámosi reform, lelkész. E lapok 1892. nov. 6. számában főiskolánknak R.Komáromba áthelyezése tárgyában megindított mozgalomra vonatkozólag nevem alatt közlött czikk elején azt állítottam, hogy „a r. komáromi egyház, — a város és vármegye részéről ajánlatokkal támogatott áttvíteli eszme az elvi discussió határát túllépvén, helyén valónak látta a b.-somogyi egyházmegye okt. 26-án tartott közgyűlésében foglalkozni az ügygyei és azt egyhangúlag és határozottan elitélni, minélfogva alólirott, jónak véltem, az egyházmegye álláspontjából mérlegelve a tervezetet, a mozgalmat bírálat alá venni. E lapok ugyanazon számában a b.-somogyi egyházmegye közgyűléséről is jelenvén meg közlemény, abban is az mondatott a fenti ügyről, hogy „az esperest jelentés megütközését fejezte ki a r.-komáromi mozgalom fölött.“ S e két összhangzó közléssel szemben a következő' számban Galamb úr — talán, hogy a r.-komáromiak neheztelésétől, viszonosság fejében, megvédje esperesi pártfogóját, jónak látta „Rectificatió“ czimű apológiájában azt állítani, hogy a pápai főiskolának Komáromba leendő áthelyezését az egyházmegyei közgyűlés érdemlegesen már csak azért sem tárgyalhatta, mert erre nézve hivatalosan megkeresve nem lett. Az esperesi jelentés csak mint tünetet említette föl a dolgot.“ Ezen a tényállással ellenkező rectificatiójára G. urnák fölkértem őt, hogy szíveskedjék közölni, — hiszem módjában van, — esperes úr jelentésének a r.-komáromi törekvésre vonatkozó, elítélő passusát is, „hogy kitűnjék,, a mit én állítottam, nem az ugyanis, hogy érdemlegesen tárgyalta volna az ügyet a közgyűlés, ha nem az, hogy az esperesi jelentés megütközését fejezte ki a r.-komáromi mozgalom fölött, és hogy az egyházmegye helyén való
