Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1893-11-05 / 45. szám

751 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 752 — Főiskolánkra a folyó év tavaszán tett alapítvá­nyokból befolyt eddig: a)tőkében 27566 frt 39kr,b)kama­tokban : 244 frt 20 kr, összesen 27810 frt 59 kr. Az ez ügy­ben kiküldött bizottság múlt héten tartott bizottsági ülé­sében megállapodás történt a még kint levő alapítványi követelések behajtása iránt is, úgy hogy az egész ügy még ez év folyama alatt le lesz bonyolítva. — A pápai egyli. megyei lelkészgyámolda választ­mánya f. hó 1-én Kt.-Lakon tartotta összejövetelét Kő­­szeghy József lelkész atyánkfia vendégszerető házánál. A tőkeállomány és évi osztalék emelése tárgyában történt megállapodás után közhelyesléssel fogadtatott Barthalos István ügyész ur azon kijelentése, hogy minden rendelke­zésére álló utón és módon oda fog hatni, hogy az egyhá­zak az ácsi indítványt elfogadják. — Helyreigazítás. Lapunk előző — 44 — számá­ban a naszályi egyház lelkészi állomására hirdetett pá­lyázatban a kérvények beadásának határideje november hó 10-re van téve, ami nyilván sajtó hiba, mert az egy­házmegyei körözvényben a kérvények beadásának határ­idejéül november 20-ika van kitűzve. Kötelességünknek tartjuk tehát az érdekelteknek tudomására juttatni, hogy a naszályi lelkészi állomásra pályázó kérvények beadásá­nak határideje november 20. — Kérelem adakozásra. Most, midőn a magyar társadalom magához méltó lelkesedéssel igyekszik fajunk megtartására, a hol csak veszélyben forog, védbástyákat emelni kisdedovók, iskolák és templomok építése által: mi is szent lelkesültségtől vezéreltetve, akár nagyobb áldo­zatok árán is, részt akarunk venni ama nemzeti fölséges munkában. Miért is itt a Szamosmentén, hol népünknek oly'sok elmállott, elidegenedett, nemzetiségéből kivetkezett töredéke van, mint a Szilágyiak, Tárcák, Törökök, Faze­kasok, Farkasok, Kisek, Darabontok, Kocsisok, Kerekesek, Szabók, Lengyelek, Szatmárik, Hosszuk stb., kiknek ajkí­rói kihalt a magyar szó, szivükből a drága magyar érze­lem, — itt ezen, oly sokáig elhagyatott vidéken, Nagy- Ilonda községben szándékszunk egy kicsiny református templomot építeni, hogy a helyi és vidéki magyar refor­mátus családoknak egy szentélye, egy közös találkozási oltára legyen, mely a vallás igéinek ápolása mellett az igaz hazafias érzelmek, az áldozatkész s törhetetlen ha­zaszeretetnek is hirdetője és gondozója legyen. A szerény alap szives adakozók filléreiből kezdetét vette, de hogy a czél sikeresen s minél hamarább elérhető legyen: azon kérelemmel fordulunk a buzgó s adakozásra kész szivek­hez, hogy bennünket czélunk megvalósításában bármely összegű adománnyal áldozatkész indulattal támogassanak; hogy sokaknak bősége által a mi szegénységünk fölsegit­­te8sék. Adakozzék azért kiki, a mint elhatározta szivében nem szomorúságból vagy kényszerítésből, mert a jókedvű adakozót szereti az Isten! (II. kor. 9. 7.) Kegyes adomá­nyokat alólirt gondnok és lelkész köszönettel fogadnak el és hirlapilag nyugtázni fognak. A gyűjtő-iveket az ado­mányokkal együtt folyó évi deczember hó 31-ig vissza­küldeni kérjük. Móricz Sándor gondnok, Kováts Árpád ev. ref. körlelkész. HIVATALOS RÉSZ. Nagytiszteletü Esperes Úri A vallás és közoktatásügyi m. kir. miniszter f. évi okt. 21-én 42274. sz. a. kelt leirata alapján felkérem Nagy­­tiszteletüségedet, legyen kegyes a Hölzel és társa által kiadott, Kogutovitz Manó által szerkesztett, „Európa is­kolai fali térképet (politikai kiadás), úgyszinte a történelmi iskolai fali térképek sorozatából megjelent következő czimü térképet: Európa a magyarok honfoglalása és a frank biroda­lom szétmálása idejében,“ — szervezte Márki Sándor, raj­zolta Kogutovitz Manó, — a hatósága alatt álló összes iskoláknak megvételre ajánlani. Az előbbi vászonra húzva borítékban 4 frt 75 kr netto, bolti ára 6 frt, — az utóbbi magyarázó szöveggel 7 frt 50 kr. — Megjegyzem, hogy az utábbi kisebb kia­dásban is megjelent, a tanulók kézi használatára s egy példány ára 12 kr. Kaphatók a m. kir. egyetemi nyomdában. Mindkét térkép a Cultuszminiszter megbízásából ké­szült, s általa iskolai használatra engedélyeztetett. Kitűnő tisztelettel vagyok Rév-Komárom, 1893. no­vember 1. Nagytiszteletüségednek kész szolgája 6657- Pap Gábor. 1893. püspök. Pályázat. Felső-Eőrbe (vasmegye) az evang. reform egyház 2-od tanítói állomására pályázat nyittatik. Javadalom: lakáson kívül — 400 o. értékű forint. Az állomás azon­nal elfoglalandó. Az oklevéllel felszerelt pályázati kér­vények sürgősen Egyházasrádóczra — Somogyi Gyula espereshez küldendők. Somogyi Gyula esperes. Laptulajdonos és felelős szerkesztő NÉMETH ISTVÁN Az előfizetési pénzek, megrendelések és reclamatiók BORSOS ISTVÁN főmunkatárs nevére czimzendők. Pápán, 1893. az ev. ref. főis^°Ia betűivel ny. Kis Tivadar.

Next

/
Oldalképek
Tartalom